Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 3. szám - Sas Andor: Pozsony forradalmi napjai 1848-ban
dalom Németországban« című 1851—52- ben íro-tt müvükben. A pozsonyi polgár hódolatos alázatos sággal tekintett azokra a mágnásokra, akik az országgyűlések ülésezésének ide jén, mint a felsőház tagjai, vagy egyéb ként a téli évad, farsang idején a pozso nyi belváros területén egymáshoz sora kozó palotákban hosszabb- rövidebb ideig tartó „mulatásra“ megszálltak és nem kevesebb respektust tanúsított a vasút építési tervekkel kapcsolatban Pozsony ba látogató fináncnagyságok iránt. A helybeli német újság, a kormányszolgá latban fáradhatatlan Pressburger Zeitung nem győzi magasztalni Rothschild nemes- lelküségét, aki egyízben kegyesen száz f orintot adományozott egy dunai csónak- szerencsétlenségben elpusztult áldozatok hozzátartozóinak. Pozsonyban az országgyűlési ifjúság több száz főnyi tömege képviseli a népi, a tömegmozgalmat, ennek nyomása alatt az országgyűlés polgári gondolkodásra hajló haladó elemei kihasználják az auli- kus és főúri erőkkel szemben a cselekvés lehetőségét, de a bennszülött lakosság, a burzsoázia rendkívül tartózkodó. A város hivatalos vezetőségének egyetlen tagját sem látjuk a forradalom első nekilendü lésére megalakuló Volks-Comitében. A közbáfcorsági bizottságban m'ndenütt gró fokat tolnak az élre elnökként, áléinak- ként, vezető tagokként, sőt még a forra dalmi vívmányok védelmére hivatott fegy veres alakulatokban is, mintha az egész mozgalmat egyenesen főúri oltalom alá helyeznék, szinte elgrófositani kívánnák. A pozsonyi bennszülött polgárságban megvolt az a lankadt közömbösség, az a nyugalom és béke utáni vágy, amely a rend és a nyugalom visszatérésére áhí tozott s ezen elsősorban az üzleti élet felélénkülését, a boltok, műhelyek és vál lalatok zavartalan jövedelmezőségének visz szatértét értették. A pozsonyi közsbátorsági bizottságban a többség nem a polgárságé. De a törzsö- kös polgárságnak nem is kellett a töb- ség, jól érezte magát a nemesség árnyé kában, a régi rend keretében. A polgár fogalmát csak rendi értelemben ismeri, forradalmi, társadalomformáló törekvés ér telmében nem. Jellemző, hogy a nemzet őrség mellett megmaradt és vele együtt működik a régi polgári milícia, amely nem a forradalom megszületéséért, hanem, a császár születésnapjáért tanult meg lel kesedni és ennek tiszteletére rendezett fölvonulások alkalmával szállta meg az utcákat. Hogy ez így volt, abban az abszolutiz musnak metternichi rendszere volt a bű nös, mert a polgárságot meghagyta .a ma ga megkövesült feudális szervezetének formáiban, csaknem száz különböző céhes ipari és kereskedelmi szervezettel. A városi lakosság száma egy 1848-ban végrehajtott összeírás alapján, ame ybe a Váraljának és a csatlakozó Vödrie mezővá rosnak népe nem volt beleértve, mintegy 37.00ö-et tett ki. Ennek az összeírásnak idején az utolsó rendi országgyűlés mái nem ülésezett, a követi láb ának és a fel sőháznak törvényhozói, a kíséretüket ké pező jogászfiatalság, a titkárok, inasok, családtagok távoztak. Országgyűlés idején a városban tartózkodók száma az állandó lakosságnak legalább húsz százalékává emelkedett. A városi önkormányzat 1848 előtt oligar chikus jellegű volt. Á polgári népesség legfelsőbb képviseleti szerve a száz tagi’: nagytanács volt, amelyet választott pol gárságnak is neveztek. Azt azonban sen ki nem tudta megmondani, hogy ezt mi kor választották meg. A nagytanács, amennyiben tagjai közül egyesek elhaltak, mások elköltöztek, önmagát egészítette kT. Tisztújítás megejtésére a városi restaurá ciót a felügyelő kormányhatóság tetszés szerinti időközökben rendelte el. A tizen két tagú belső tanácsot, a város élén ál ló polgármestert, városbírót, városkapi tányt és a többi városi alkalmazottat a nagytanács választotta meg. Csak az 1848- as törvények meghozatala után hívott meg a nagytanács tanácskozására ötven kül ső polgárt is, majd végrehajtják az ú törvényes rendelkezések értelmében a vá lasztó polgárok összeírását, azonban az első nem feudális keretekben történő po zsonyi tisztújításon haladó új elemek nem kerülnek be a város vezetőségébe. Sokat mondunk, ha azt állítjuk, hogy a város állandó lakosságának jó, ha húsz százaléka bírt az 1848-as események kü szöbén polgárjoggal. A nagyfcurzsoa réteg alig volt képviselve a pozsonyi polgárság körében, a kereskedők között még inkább akadt tőkeerős eleon, bár itt is csak szór ványosan. Többségben van *a kisiparos polgári réteg, melynek tagjai a város ha tárában kerttel vagy szöllővel is rendel keznek. A céheken belül dolgoztak az ipa rossegédek és tanoncok, ezeknek mester ré emelkedésre alig volt reményük, de tár sadalmi megmozdulásokra, szervezkedésre kevés a lehetőség. A statisztikában szere pelnek gyárnak nevezett ipari üzemek, de ezek inkább manufaktúrák voltak, mun (kásáik olyan munkaiéit ételiek mellett dol goztak, amilyeneket a munkaidők rájuk kényszerítettek. A város határában lévő szöllők megművelésére a környező vidék ről jöttek ide idénymunkások s ezek a városi tanács által évröl-évre megálla pított bérek és munkafeltételek mellett kapáltak, kötöztek, szüreteltek. Pozsony gazdasági jelentősége a XVII. század vége óta csökkent, stagná ást mutatott. A török kiűzése után Pest és Buda fejlődni kezdenek s a dunai forga lom lebonyolításában egyre fontosabb szerephez jutnak. A XVIII. százai utol só negyedében odakerülnek a magyar kormányhivatalok, odakerül az egyetem s m ndez Pozsony városi jelentőségét csök kentette.
