Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 3. szám - Bátky László: Fő feladataink az EFSz-ek gazdálkodásának megszilárdítása terén
amelyek betartásával biztosítják szövetke zetük politikai és gazdasági fejlődését. A búcsi EFSz új gazdálkodási szabály zatának — amelyet azóta sok szövetkezet tagsága fogadott el magáénak — új pont jai azok, amelyekben meghatározza, hogy mennyi földterület és milyen állatállomány maradhat meg a 'tagok háztáji gazdálko dásában, valamint meghatározza a minden tagra kötelező munkaegység-minimum le dolgozását. A szövetkezet gazdálkodási szabályzata szerint szántóföldből félhek tár, szőlőből vagy gyümölcsösből pedig 10 ár hagyható meg háztáji gazdálkodásra. Ezenkívül a háztáji gazdálkodásban ma radhat egy tehén, egy borjú, egy anyako ca, három hSzósüIdő, juh, kecske és kü lönböző szárnyas állatok. A háztáji gaz dálkodásnak ilyenformájú rendezésével a szövetkezet eléri, mint hogy azt gaz- dá’kodási szabályzatukban is hang súlyozzák „hogy így az EFSz tagjai teljesen a szövetkezet közös mun kájának szentelhessék magukat, mivel a termelés rendszeres fokozásának, tehát életszínvonalunk növelésének a közösen és tökéletesen mSgmüve’t föld az alapja." A gazdálkodási szabályzat kimondja: minden tag a földműveléssel foglalkozó családtagjaival együtt a szövetkezeti gaz dálkodásban köteles do’gozni és a ledol gozandó munkaegységek minimumát 100 munkaegységben állapítja meg. Ezenkívül pedig hangsúlyozzák, hogy a munkaidőt az egyes munkák természete és sürgőssé ge szabja meg, továbbá pontosan megha tározzák a szövetkezeti gazdálkodásnak, a munka megszervezésének kérdéseit, va lamint a szövetkezet jövedelme szétosztá sának és a munka jütalmazásáraak kérdé seit. A szövetkezetek állattenyésztésének legfontosabb kérdései Szövetkezeti gazdálkodásunknak még mindig egyik leggyengébb pontja az ál lattenyésztés. A szövetkezeti közös állat tenyésztésre még azok az EFSz-ek sem fordítottak kellő figyelmet, amelyek a nö vényi termelésben, a föld közös megmű velésében kiváló eredményt értek el. Erre a hiányosságra a múlt évben előforduló húsellátási nehézségek hívták fel a fi gyelmet és ha a szövetkezeti állattenyész tés terén azóta volt is némi javulás, fel lendülés, ez még korántsem mondható ki elégítőnek. A szövetkezetek hiányos á'lat- tenyésztése nemcsak abban mutatkozott meg, hogy a szövetkezetek nem tudtak eleget tenni az állam iránti húsbeadási kötelezettségeiknek, hanem ebből kifolyó lag megmutatkozott ez a szövetkezet, s így a tagok jövedelmén is. Természetes dolog, hogy jövedelmező belterjes gazdál kodás megfelelő állattenyésztés nélkül el sem képzelhető. Tudjuk jól, hogy az egyé nileg gazdálkodó földműves gazdaságának jövedelmezőségét is az állattenyésztése ha tározza meg s ez még inkább érvényes a nagyüzemi szövetkezeti gazdaságokra, ahol az állattenyésztés jövedelmezőségének fokozására szinte korlátlan lehetőségek vannak. A Pártnak és a kormánynak február 5-i az ország húsellátásának biztosításá ról szóló határozata lefekteti az állatte nyésztés s így a szövetkezeti állattenyész tés fellendítésének és továbbfejlesztésének alapjait. Azon felül, hogy a határozat konkrét pontokban meghatározza a hús- ellátási nehézségek áthidalására szolgáló legközelebbi feladatokat, széles távlatokat nyújt a szövetkezetek állattenyésztésének szilárd alapokra való helyezésére. Mik azok a feladatok, amelyek teljesí tésével eleget tudunk tenni a határozatban kitűzött feladatoknak és biztosítani tud juk a követelményeknek megfelelő állat tenyésztést. Etet három pontban foglal hatjuk össze: 1. A tervezett állatállomány biztosítása. 2. A korszerű istállók létesítése. 3. A szükséges takarmánymennyiség biztosítása. A szövetkezetek állatállományát, első sorban is a szövetkezet állattenyésztésé nek az alapját a tagok egyéni gazdasá gából származó állatokkal kell biztosíta ni. Meg kell állapítanunk — s ez volt az egyik főoka a szövetkezetek állattenyész tése elmaradásának — hogy a tapasztalat eddig azt mutatta, hogy a tagok csak a földjüket adták át a közös gazdálkodás céljára és állatállományukat továbbra is egyéni, háztáji gazdálkodásukban hagytaic meg, viszont mert földjeiket átadták a szö vetkezetnek, húsbeszolgáltatási kötelezett ségeik megszűntek, a szövetkezet pedig állatállomány hiányában nem tudta tel jesíteni a földek mennyisége után meg állapított húsbeszolgáltatási kötelezettsé geket. A tagság egy része pedig — külö nösen a falusi reakdó rémhírterjesztésé nek káros hatására — állatállományát el kótyavetyélte, vagy pedig spekulációkat folytatott vele. Az EFSz-ek elégtelen állattenyésztése tehát főleg ebből származik, a ennek el sősorban is végetvet az EFSz-ek élőbb említett új gazdálkodási szabályzata, amely ben a szövetkezetek tagjai kötelezik ma gukat, hogy mind a földjeiket, mind pedig az állatállományukat közös szövetkezeti gazdálkodás céljából egyesítik. A főfeladat tehát most az, hogy az EIFSz-ek földjük terjedelmének megfele’ö állatálcrmányt biztosítsanak elsősorban is a tagok egyéni gazdaságában lévő állat- állományból és csak másodsorban, ha szük ség van rá, felvásárlás útján. Második fontos feltétele a szövetkezeti állattenyésztésnek a szükséges férőhelyék, az istállók, hizlaldák, fiaztatók létesítése. A kormány már 1950 őszén hozott határo zatában megadta a Lehetőséget a szövet kezeti istállók építésének, elsősorban is a kulákok kihasználatlan isátFóinak kisajátí tása útján, másodsorban pedig az erre
