Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 12. szám - Szántó László: A történelmi materializmusról
rmt liba., légy-, vagy ráktársadJaim&t ké. pez. Ezzel a korlátolt felfogással ellentétben a történelmi materializmus bebizonyítot ta, hogy a va1 óságban az emberi társada lom tömegek és egyének munkaközössége, hogy az egyéni ember nem létezhetik tár sadalmi kötelék nélkül, hogy az ember tényleg zoon poiitikon, ahogy öt már Aris tól es ismerte, vagyis ízig-vérig társadalmi lény. A történelmi materializmus szerint „az emberek a természettel vívott harcukat és a természetnek anyagi javak termelésére való kihasználását nem egymástól elszige telten folytatják, nem mint egymástól el szakadt egyes emberek, hanem közösen, csoportokban, társadalmakban. Ezért a ter melés mindig és minden körülmények kö zött társadalmi termelés“. A termelési erők és termelési viszonyok dialektikus egységet alkotnak. Ez azt je lenti, hogy a mindenkori termelési erők nekik megfelelő termelési viszonyok között működnek ugyan, egymást kölcsö nösen fejlesztik ugyan, hatnak egymásra, de ugyanakkor hova tovább ki is zárják egymást. A termelőerők fejlődése ab. szolut tendenciájú, ami azt jelenti, hogy a munka eszközei és maga az ember a természettel vívott küzdelmében soha sem jutnak holtpontra, hanem minden körülmé nyek között fejlődnek, változnak, tökélete sednek. Ugyanakkor a termelési viszonyok relatíve visszamaradó, megmerevedő jellé, güek. A termelő erők és termelési viszo nyok ellentmondása mindinkább kiélese dik. A termelési viszonyok a termelőerők fejlődésének elösegitöiböl azok fékjeivé válnak. Ez az ál1 apót hovatovább tartha tatlanabbá válik s a termelőerők, mint a kígyó a bőrét, „levedlik” a szűkké vált termelési viszonyokat és olyan új terme lési viszonyokat teremtenek, amelyek összhangban vannak a termelő erők fej lettségének színvonalával. „A termelő erők tehát nemcsak a legmozgékonyabb és legforradalmibb elemei a termelésnek, — mondja Sztálin elvtárs — hanem egy úttal azok az elemei is, amelyek a terme lés fejlődését meghatározzák. Amilyenek a termelőerők, olyannak kell lenniök a ter melési viszonyoknak is.“ Az állandóan és feltartóztathatatlanul fejlődő termelőerők a történelem folyamán eddig öt „ruhát“ váltottak, vagyis öt kü lönböző típusú termelési viszonyban mű ködtek: az ösközösségi, rabszolgatartó, feudális, kapitalista és szocialista típusú termelési viszonyokban. Ezen ötféle típu sú termelési viszonyon kívül ismerünk még átmenet: termelési viszonyokat is, mint az ősközösségből a rabszolgatartó típusba és a kapitalizmusból a szocializmusba való át menet korának termelési viszonyait. Ama zok az osztálynélküli társadalomnak az osz tálytársadalomba való átmenetét jelleiú. zik, emezek viszont az osztálytárs adatom nak a magasabbfokú osztálynélküli társa dalomba való átmenetét. A termelőerők fejlődésük bizönyos fo kán a társadalom tulajdonából a társada lom egy részének tulajdonává váltak. Et től az időtől fogva a társadalom osztá lyokra szakadt s a termelési Viszonyok s maga a termelés folyamata is osztályjel- legftivé vált. A termelő erők és termelési viszonyok dialektikus egysége ettől fogva szintén osztályjellegüvé vált s harcuk ezen egység keretében: osztályharccá lett. Az osztálytársadalom kialakulása óta az osztályharc a történelem mozgató és fej lesztő ereje, rabszolgatartók és rabszol gák, feudálisok és jobbágyok, kapitalisták és munkások, szóval gazdagok és szegé nyek, klzsákmányolók és kizsákmányoltak engesztelhetetlen harcot vívtak egymással mindaddig, amíg a termelőerők és terme lési viszonyok régi egysége meg nem szűnt s új egységük neon keletkezett. Ilyen osztályharc szüntette meg a rabszolgaság társadalmát, amely pedig évezredeken ke resztül létezett, így halt el a feudalizmus a méhében fogant és fej’ődő új termelő erők harcának következtében a régi feu dális termelési viszonyok és megszemélye sítőik és haszonélvezőik, a grófok, bárók és nemesek osztálya ellen s így pusztul napjainkban a kapitalizmus társadalma a burzsoa és proletárosztályok osztá^vhar- cának következtében. S így válik világos sá, hogy a szocializmus és kommunizmus nem vágyszülte ábránd, hanem a törté nelem szükségszerű és logikus következ ménye. A termelőerők és termelési viszonyok fejlődésének dialektikája tehát arra ta nít, hogy az új termelőerőik és új terme lési viszonyok keletkezése nem független a régi egységtől, a régi rendszertől, s nem csak ennek elmúlása után, megy végbe, hanem annak méhében. Továbbá iho°y ezt a harcot, a régi termelési viszonyoknak újakra való kicserélését, ugyan tudattal bíró emberek hajtják végre s mégis aka ratuktól függetlenül, objektív szükségsze rűséggel megy végbe. Miért van ez? Először azért, mert az emberek nem vá laszthatják meg szabadon a termelési mó dot, amelyben élnek és működnek, mert minden nemzedék beleszületik a termelő erők és viszonyok bizonyos egységébe, amelyet a megelőző nemzedékek munkája teremtett és egyelőre el kell fogadnia azt, alkalmazkodnia kell hozzá, mert csak a meglevő eszközökkel és módokkal tudja az életéhez szükséges anyagi javakat tér, melni. A régi termelési viszonyok közt termelve a munka módja, eszközei és ma ga a termelő ember is szükségszerűen
