Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 12. szám - Vietor Márton: Szlovákia a III. Internacionálé keletkezése idején
tanítóját át akarta képezni politikai tekin tétben. A terv szerint júliusban kellett vol na átképezni a nagyobb városokban lakó tanítókat, augusztusban pedig a falvakban működőket. Erre természetesen sor már nem került. Egyidejűleg elrendelték a tan könyvek kicserélését is. Erre vonatkozólag a következő renedelet, jelent meg: „Az ele mi és középiskolák részére a közoktatási népbiztosság új olvasókönyveket irat, a régieket pedig kivonja a használatból. Ezért felhívja a népbiztosság a munkásta nácsok közművelődési osztályait, hogy a hatáskörükbe tartozó valamennyi e^enru és középiskolában rendeljék el az eddisr használt olvasó és történelmi könyveknek a tanulóktól való beszedését.“ Könyvek, újságok, hatalmas mennyisé gű propaganda irat, előadások, nápgyülé sek, esti tanfolyamok gondoskodtak a dolgozó tömegek felvilágosításáról, a pro letár állam céljainak ismertetéséről. A Tanácskoztál sasig szervei naponta és min den faluban terjesztették a marxi-lenini tanokat, a 1H. Internacionálé útmutatása t, a Nagy Októberi Forradalom győzelmei folytán előállott helyzet jelentős-gét. A Szlovák Tanácsköztársaság utolsó napjaj Ismételten fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Tanácsköztársaság létezé sének rövid három hete alatt olyan ha talmas működést fejtett ki, melynek ha tása nem maradhatott nyom nélkül a tö megekben . Ez a halás megmutatkozott már június hó utolsó hetében is, amikor az antant-ha talmak megkezdték koncentrált diplomá ciai támadásukat a Magyar Tanácsköztár saság ellen,, melynek eredményeképpen június 24-vel fegyverszüneti megállapo dás lépett érvénybe. Az antant-hatamiak azt ígérték a Magyar Tanácsköztársaság nak, hogy amennyiben csapatait vissza vonja Szlovákiából, megszüntetik az in tervenciót, a román csapatok kiürítik a Ti szántúli területeket és a Magyar Tanács- köztársaság megbízottait meghívják a Bé kekonferenciára. Köztudomású, hogy az antant ígérete, t nem tartotta be és a Ma gyar proletáráHamot a visszavonulás után a szociáldemokrácia és az ellenforradalom segítségével néhány hét múlva megfojtot ta. A Szlovák Tanácsköztársaság szempont jából érdekesek azonban a következő körülmények: a diplomáciai tárgya.á- sokra vonatkozó hírek óriási felhábo rodást keltettek a dolgozók körében. Jú nius 22-én hatalmas tömeggyüléssk kere tében Losoncon, Eperjesen és Kassán tün tetek a dolgooók az imperialista béke el len és a szovjet hatalom mellett. Miután nyilvánvalóvá lett, hogy a nyugati impe rialisták nyomása folytán a magyar Vö rös Hadseregnek el kell hagynia Szlová kiát, az a helyzet álott éíö, hogy Szlová kia magyar dolgozói még szorosabban áll tak a szlovák proletariátus mellé é3 a~hép- gyűléseken közösen hangsúlyozták azon elhatározásukat, hogy a szlovák forradal mi kormányzótanács vezetésével önállóan fognak harcolni a Szlovák Tanácsköztár a- ság- fenntartásáért. Ha az ilyen manfesz- tációknak, tekintettel a belső készület'en- ségre és az imperialisták katonai erejére, nem is volt reális és hatalmi alapjuk, mé gis érdekesek azért, mert kifejezésre jut tatták a fiatal szlovák Tanácsköztársaság vonzóerejét, a szlovák proletariátus harci elhatározását és azt a szolidaritást, amely a proletárin temacionalizmus jegyében Szlovákia szlovák és magyar dolgozói kö zött kifejlődött. Az említett kassai népgyülésről a kas sai „Vörös Üjság:“ így számolt be: „A magyar és szlovák proletárok egy- beforradása. A szlovák proletariátus meg alkotta a Szlovák Tanácsköztársaságot és ma már ez áll szemben a cseh kapita lizmus megtévesztett zsoldosaival. A vi lág forradalmi tisztítótüzében egybeolvadt a magyar és a szlovák proletár. A szlo vák proletariátus tovább viszi a magyar proletariátus munkáját egész Szlovákiá ban.“ A magyar és szlovák dolgozók ön álló harci elhatározása még jobban meg nyilvánult június 24-én, amikor négytagú amerikai tiszti bizottság érkezett Kassára, amely az antant megbízásából a kiürítés feltételeinek elllenőrzésével volt meghízva. Amikor a dolgozók megtudták, hogy az amerikai tisztek Kassára érkeztek, közel 15.000 ember gyűlt ossza a Fö-téren és de monstrált az imperiaV.zmus ellen és a Szlovák Tanácsköztársaság mellett. 4. tüntetés hatása alatt az amerikai tisztek kénytelenek voltak megnyugtatni a töme geket és a bizottság vezetője kijelentette: „ .. .hogy csak most győződött meg a la kosság igazi hangulatáról és ezt majd kö zölni fogják a békekonferenciával.“ A tö megek nem akartak széjjeloszlani és az est folyamán újabb hatalmas népgyülést alakítottak, amelyen a sz’ovák népbizto sok beszéltek a jelenlévőkhöz, fö’eg arról, hogy a szlovákok a magyar dolgozókkal együtt minden erejükkel védeni fogják a proletárforradalmat. Ugyanilyen jelenetek játszódtak le jú nius 26-án Eperjesen, ahol az amerikai tiszti bizottság ugyancsak láthatta, hogy mit akar a sz’ovák dolgozó nép . A Szlovák Kormányzótanács minden erő feszítést megtett arra, hogy megszervezze az utolsó percben a dolgozó nép ellenállá sát és megvédje a Tanácsköztársaságot a, Magyar Vöpöls [Hadsereg elvonulása után |is. Kiadott három proklamáaiót, amelyekben felhívta : a dolgozókat, hogy fogjanak fegyvert és védjék meg a dolgo zók államát. Ezek az erőlködések azonban a magyar Vörs Hadsereg segítsége nélkül