Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 12. szám - Sas Andor: Iránytűk a kommunizmus felé
ki, még sok a kis- és középtermelő — mi történjék itt? Napirendre lehet-e tűzni a mezőgazdasági termelés kisajátításának kérdését? Sztálin elvtárs által gyász marxistáknak nevezett árulők és tévely gők részint a várakozás álláspontjára he lyezkednek a hatalom átvételének kérdé sében, rész:nt a hatalom átvételének ese tén a falusi kis- és középtermelők terme lési eszközeinek kisajátítását tartják he lyesnek. Bűnös elgondolások ezek, mert különösen a második esetben, a paraszt ságot elszakítanák a proletariátustői, együttműködésüket és szövetségüket lehe tetlenné tennék. Sztálin elvtárs idézi Le nin irányítását a „Terményadóről'* szőlő müvében: a proletariátusnak meg kell ra gadnia a hatalmat, az ipart államosítani kell, az egyénileg gazdálkodó falusi k's- és középtermelöket pedig fokozatosan ter melőszövetkezetekben egyesíteni. Tehát az árutermelés, a vétel és eladás útján lebo nyolódó csere bizonyos ideig fenntartan dó, hogy a város és a falu. az ipar és a mezőgazdaság együttműködése kialakul jon, azonban az áruforgalom lebonyolításá ban kapitalistáknak többé nincs helyük a ki kell fejleszteni az állami szövetkezeti kereskedelem szervezetét. A szocializmusban folyó és lebonvolodó árutermelés nem fenyegethet a kapitaliz mushoz való visszatérés veszélyével, mert immár a termelési eszközök tulajdonával nem rendelkeznek magánkapitalisták és bérmunkások sem léteznek többé, ak‘k kénytelenek lennének munkaerejüket el adni. Az árutermelés tehát olyan keretek között megy végbe, hogy nem válhat a szó kapitalisztjikus értelmében korlátlanná, ellenben — kapitalista mérgező hatását kiküszöbölve — bizonyos átmeneti időn át a szocial zmus társadalmának is szolgála tot tehet. Ezzel kapcsolatban Sztálin elvtárs é’e- sen megvilágítja a szocialista termelés két fő formáját: az állami vállalatok és a kolhoz-vállalatok termelését. Az előbbiek ben a termelési, eszközök és a termékek a nép tulajdonában vannak, az utóbbiak nál olyan termelési eszközök, mint a gé pek és a föld, a nép tulajdona, de a me zőgazdasági termékek az egyes kolhozok tulajdonában maradnak. A kolhozok az után mindazt, amit ök termelnek, áruként értékesítik, cserében ipari gyártmányo kért. Ezen a ponton a szocializmusban még fennmaradt az áruk adás-vétele, eserefor galma. Ha majd. a fejlődés folyamán az álla. mi és kolhozszektor helyét egy mindent átfogó termelési szektor foglalja el, ak kor feleslegessé válik az áruforgalom és a pénz közvetítésével történő értékmegál lapítás, általában a pénzgazdálkodás. De amíg ez bekövetkezik addig a kommuniz mus első fokán a népgazdaság rendszeré ben hasznos szerepet tölt be az áruforga lom. Ebben azonban szocialista (tehát nem kapitalista) termelőknek a személyes fogyasztás céljára szolgáló termékei sze repelnek a cserében. Az árutermelés eb ben a szocialista változatban gyökeresen más, mint a kapitalizmusnak profitra és a munkaerő megvásárlásával dolgozó áru termelése. Sztálin elvtárs figyelmeztet arra, hogy számos fogalmat, amelyet Marx a „Tőkéd ben a kapitalizmus bírálata közben hasz nált s amely annak idején a harcra felso rakozó munkásságnak előretörés b'n fegy verül szolgált (mint pl. a szükséges és többletmunka, a szükséges és a többlet- termék, a szükséges és a többet munka idő fogalma), nem lehet használni olyan államban, ahol a munkásosztály tartja ke zében a hatalmat s rendelkezik a termelé si eszközökkel, ahol tehát a munkaerő nem lehet többé áru, ahol nem „fogadnak fel" munkásokat, nem létezik értéktöbblet elsajátítása önző, egyéni gazdagodás cél jára. Sztálin elvtárs figyelmeztet arra, hogy Marx a gothai programra bírálatá ban a kommunista társadalom első szaka szával foglalkozva már nem választja kü lön a szükséges és a többletmunkát s a termelés bővítésére, az isko’aügy fejlesz tésére, honvédelmi célra vagy a közegész ségügy érdekében végzett munkát ugyan olyan fontosnak tartja, mint a fogyasz tási szükségletek fedezésére szolgálót. Az áru értékét az előállításához társa dalmilag szükséges munka határozza meg. Az értéktörvénv azt mondja, hogy az áruk cseréje a bennük megtestesülő társadalmi lag szükséges munka arányában bonyoló dik le. Az értéktörvény a piaci árak in gadozásán keresztül érvényesül, a kapi talisták érdekében szabályozza a terme lést, mert ha valamely árú termelésének mérete a dolgozók vásárlőképességéhez viszonyítva tűlnagy és így annak ára csökken, akkor a kapitalisták abbahagy ják vagy csökkentik- a termelést, tekintet nélkül a dolgozók szükségleteire vagy lét fenntartására. Mikor azután a p ácon a termelés lefojtása áruhiányt idéz elő s en nek következtében a kereslet és az árú ára nö, az utóbbi még magasabbra, mint amilyen az áru értéke, a kapitalisták megragadják az alkalmat a kínálkozó profit lefölözésére, nekilátnak a termelés nek, mert int a busás haszon reménye. Ha valamely árunál az előállításhoz szükséges átlagos munka x számú órát vesz igénybe s egy haladó technikára be rendezkedni tudó kapitalista „x-á‘ óra alatt termel, viszont egy .kistermelő a ma ga kezdetlegesebb technikájával „x-f-a“ óra alatt állítja elő az illető terméket, az ér téktörvény a tőkeerősek gazdagodását, vi szont a tökében szegények elszegényedé
