Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 11. szám - Mihail Iszakovszkij: Levelek a kezdő költőknek
A „Fáklya“ októberi számában hírt adtunk Mihail Iszakovszkij „A költé szet mesterségéről“ című könyvének orosz nyelven való megjelenéséről. A kötetből részleteket közlünk s re méljük, hogy fiatal költőink sokat fognak tanulni a nagyszerű taná csokból. Mihail Jszafcovszkij Kedves A. B.! Leveléből megállapítottam, hogy már végérvényesen döntött jövő foglalkozására nézve. Elhatározta, hogy költő lesz. Ügy gondolom, hogy ezt az elhatározását túlságosan elhamarkodta. Nézze, így áll a dolog: ha arra vágyik, hogy tanító legyen, ezzel a szándékkal el végzi a megfelelő iskolát, kitűnő, jó, vagy közepes, de biztosan tanító lesz. Ezt lehet mondani az orvosi, mérnöki stb. hivatásról is. De lehet, hogy költő azért még nem lesz Magából, mert vágyódik utána. Ügy tűnik Magának, hogy költői adottságokkal ren delkezik, de a költészet nagyon csalóka dolog. Soha nem lehet megjósolni, hogy va lakiből lesz-e költő, vagy sem. Még hogyha verseket ír, akkor sem. Ezért nem kellett volna ilyen kategóri- kusan dönteni jövő sorsa felöl. Elvégre gyerek még és a Maga korában még nem lehet biztosan megállapítani, van-e tehet sége. Nyíltan megmondhatom, hogy még sem mit sem csinált, semmit sem bizonyított be (és a Maga éveivel nem is bizonyíthatott). Irodalmi próbálkozásairól mégsem beszél máskép, mint „irodalmi tevékenységről“. Azt merem mondani, hogy ez nagyon be képzelt és nagyon szerénytelen megállapí tás. Rövidebben szólva azt ajánlanám, hogy tájékozódjék valamilyen más foglalkozás felé —- amihez kedve van. Szabadidejét versírásra fordíthatná, ha vonzaná a költé szet. Ha később beigazolódna, hogy való ban rendelkezik költői tehetséggel, foglal kozását nagyon könnyen megváltoztathat ná. Különösen egy körülményt szeretnék hangsúlyozni, ami a Maga számára különö' sen fontos. Még a nagyon tehetséges költő sem tud jó verset írni, ha nincs szoros kap csolata az élettel, ha el van tőle szakad va. És Maga, az én véleményem szerint, el van szakadva az élettől. Olyan kerület ben él, amelyet a fasiszták a háború alatt teljesen pusztává változtattak, olyan ke rületben, ahol a lakosság még máig is bi zonyos nehézségekkel küzd és minden ere jével a háború következményeinek eltávolí tására törekszik. Maga pedig, mintha mind ezeket nem látná, ilyen verseket ír: Könnyen repül a parketten a lábacska — fiúk félelmére stb. Hol látta ezt a „parkettet“ és azt a „lá bacskát" — ez egyszerűen érthetetlen. Ver. sének nem talált jelentékenyebb témát, kö zelebbit az élethez? Költeményeinek anyagát nem az elő va lóságból meríti, hanem, mint nyilvánvaló, az átolvasott könyvekből. És ez persze nem helyes. * Kedves Álló! Ügy veszem észre, hogy verseinek az a baja, hogy kevés bennük a konkrét anyag. Többnyire közönséges szavakból és megál lapításokból áll. Füzetében mindjárt egymásután követ kezik két vers: a szuvorovistákról és nahi- movistákról. (Tengerészeti katonai iskolá ba járó diákok. Ford.) Ez a két különféle témájú vers nagyon hasonló. Olyan operá ciót is csinálhatunk velük, hogy a „Szuvo- rovisták“ címet átvisszük a nahimovisták- ról írottra és fordítva. És semmi, sem vál tozik. Ez tehát azt jelenti, hogy sem a szuvorovistákról, sem a nahimovistákról nem mondott semmi konkrétat, semmi jel lemzőt. De ha a versben a szuvorovisták helyébe üzemi szakiskola tanulóit tennénk, úgy sem változna ezzel semmi. A diákok különféle csoportjai Magánál egyformának látszanak. A valóságban azonban mégis van közöttük különbség. Maga nem vette észre ezt a különbséget és megelégedett a legszíntelenebb szavakkal, amelyek tulaj donképpen semmit sem fejeznek ki. Sok verset szentel az ifjúságnak. És me gint csak nem konkrét egyik sem. Pedig a fiatalok viharos érzelmei, vágyaik, kész ségük szolgálni a hazát, az életben mindig a legnagyobb konkrétséggel mutatkoznak meg. Különböző esetekben különféleképen. Például ezt írja: A barátság gyönyörű érzés. Ez a gondolat helyes. Magának tudnia kell, hogy ha a költő ezt, vagy azt a té mát választja (végeredményben közismert is lehet); a költészet eszközeivel mindig be is kell bizonyítani helyességét, avagy helytelenségét. Magának az életből vett valamilyen kon krét anyaggal kellett volna ezt csinálnia, vagyis úgy kellett volna bemutatni a ba rátságot, hogy az olvasó, mikor elolvassa versét, maga szűrje le belőle azt, hogy: Igen, a barátság gyönyörű érzés. Maga a verseiben a dolgokat, a jelensé geket csak megnevezi, de nem mutatja meg őket. A költőnek nem kell megmon dania, hogy ez az ember jó és amaz rossz. Ügy kell leírni az embert, hogy az olvasó a szerző magyarázata nélkül, maga lássa, ki áll előtte, jó, avagy rossz ember.
