Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 10. szám - Lőrincz Gyula: Munkácsy Mihály
Kukoricatörés (1887) szelleműit arcából roélve a kép többi sze replőinél magasabb szinten áll. Az ö lelké ben most hatalmas viharok dúlnak, amit meghunyászkodva leplezni igyekszik, csak görcsös kezei, amelyek a tépést készítik az asszonyokkal együtt, árulják el, hogy mi megy végbe az ö férfiatlan férfiasságá ban. Munkácsy ennek a figurának ábrázo lásával rendkívüli képességeinek kézzel fogható tanúbizonyságát adja. Rjepin, a nagy orosz festő „Körmenet“ című képén látunk egy hasonló figurát, a kis nyomo rékot, aki a hatalmas tömegjelenet szám talan figurája között feltűnik átszellemült arckifejezésével. Nézve ezt a képet, nem tudtam megszabadulni attól a gondolattól, hogy ez a kis púpos testvére a Rjepin nyo morékénak. Egyébként megtaláljuk ezt a figurát Munkácsy „Újoncok“ című képén is. Sajnos, a festékbekevert aszfalt az „Újoncok“ című képén már majdnem tel jesen eltüntette ezt a háttérbeszorult figu rát. A „Tépéscsinálók“ középső lányfigu rája, habár félprofilban van ábrázolva, mégis mesteri módon fejezi ki a szerelmes lány gondolatait, melyek messze járnak környezetétől és leállítják dolgozó kezeit. Ennek a képnek mesteri kompozíciója a harmadik dimenzió érzékeltetése, a térbe helyezés olyan páratlan hatással van meg oldva, amilyet a magyar képzőművészet ben sem azelőtt, sem azóta még nem lát tunk. A háttérben felemeltkarú nő, vala mint az öreg férfi messze beviszi látásun kat a térbe. Még jobban fokozza ezt Mun kácsy az ajtón beszűrődő világos folttal, úgy, hogy teljes mértékben megkapjuk a harmadik dimenzió, a tér hatását. Nem vi tás, hogy ez a remekmű a magyar képző művészet páratlan alkotása, s mindenkor iskolapéldája lesz a kompozíció, a térbe- helyezés, az emberi megfigyelés, a képző művészeti kifejezés magas iskolájának rea lista művészeink számára. Nem véletlen, hogy Zámoskin, a kiváló szovjet műtörté nész és kritikus úgy jelöli meg Munká csy!, hogy „a XIX. század második felé nek legkiválóbb magyar festőművésze Munkácsy Mihály, aki eredeti magyarsá gával, önállóságával és mély életigazságá val legjobban, kiemelkedik. Munkácsy, mint nagy realista festőművész, a népiség és az élő igazság elveit követve, Magyarország életét döntő mozzanataiban mutatta !be. Legjobb alkotásaival a szociális igazság talanság ellen, a környező élet sötét jelen ségei ellen harcolt Üj fejlődési fokra emel te a magyar művészetet“. Ez a kép, a „Tépéscsinálók“ teljes mér tékben igazolja Zámoskin szavait, ám nem kevésbbé jellemzők erre Munkácsy többi alkotásai sem. Az 1873-ban festett „Éjjeli csavargók“, az „Újoncok“, a „Zálogház“ és a többi figurális kompozíció. Ez a kiállítás Munkácsy remekművei mellett megmutatja azt a nagy veszedel met is, amit a világhírnév, Párizs, a pári zsi műkereskedők és a környezet jelentett kunkácsyra. Munkácsy örökértékü remek művei mellett találunk itt nem egy kis polgári idillikus életképet is, amelyeket Sedelrnayer műkereskedő megrendelésére az amerikai „műgyűjtők“ számára festett Munkácsy. Ügy érezzük, ez nem Munkácsy világa, ez nem a „Tépéscsinálók“, a „Poros út“, az „Üjoncok“ alkotójának szívügye. „Munkácsy témáinak kettőssége, egyfelől
