Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 10. szám - Sas Andor: Dolgozóink szocialista hazafisága
Dolgozóink szocialista hazafisága Sas Andor A szocializmus építése közben Kuncsicén és a HUKO-n, a tőrei és más egységes földműves szövetkezetekben, a frissen be gyújtott Martin-kemencék körül, az újsze rű tájlátványt nyújtó rizsföldeken és gya potültetvényeken új dolgozó ember formá lódik, új tisztánlátással a termelés felada taira, új igényekkel anyagi és értelmi élet- színvonal biztosítására, új kötelességtudat tal és példátlan munkaszorgalommal. Ennek az új embernek — ha szabad üyen szóképekkel élni — belső motorja, erköl csi gerince a szocialista hazafiság. Mit jelent ez a hazafiság, mi a tartal ma? Először is az egyes dolgozó teljes és feltétlen odaadása, hogy a maga munka- részlegét minőségileg kifogástalanul, ide jében, pontosan teljesítse, sőt túlteljesítse és ezzel együtt a készség arra, hogy a szo cializmust építő munka zavartalanságát, akár a személyes élet feláldozásának árán is megvédje az osztály ellenség minden ár mányával és aknamunkájával szemben, a szolidaritás mindazokkal, akik ugyancsak a jólét és a béke szocialista társadalmát építik, végül a meg nem alkuvó, harcos szembeszállás a kizsákmányoló imperializ mus sötét törekvéseivel. A régebbi reakció, mely a múlt század végén s a mostaninak kezdetén még a II. Intemacionálé megaikuvásos vezetésétől is rettegett, majd későbbi változata, az impe rialista töke gálád telhetetlenségét minden embertelenséggel szolgálni kész fasizmus, egyaránt a hazafiatlanság hazug propagan da-jelszavával léptek fel' a szocialista és a kommunista munkásmozgalom ellen. Ek kor énekelték tüntetéseiken a szervezett munkások: Általános titkos választói jogot adjatok. S hazafiak leszünk, nem hazátlan bitangok. A feudálizmus és a kapitalizmus világá ban minden országban kétféle nemzet: a kizsákmányolók és a kizsákmányolt dol gozók nemzete különült el egymástól, két féle kultúra létezett: a kiváltságosaké és a művelődés jótéteményéből kizártaké s volt kétfajta hazafiság: a nagybirtokos föurak, a dús javadalmú egyházi méltósá gok, az iparbárók és a bankvezérek „haza fisága“ és a nép ragaszkodása szülőföldjé hez, amely ragaszkodásban meghatóan nyilvánult meg a szeretet mindahhoz, ami hez jussa lett volna, ha a kíméletlen osz tályuralom nem alázza kitaszítottságba. Á dolgozó nép szerette hazáját a legsö tétebb jogfosztottság állapotában is, sze rette azzal a tudattal, hogy a föld, melyre verejtékét hullatja, a műhely, a gyár, melynek falai között kifacsarják munka erejét, a munka jogán az övé, még ha száz szor kisajátították is az uralkodó osztá lyok. Ezt az otthoni kivetettséget, a ple bejus rétegek keserves viszonyulását a ha zához a legnagyobb magyar költők meg örökítették. Kölcsey Ferenc himnuszában beszél az üldözöttről, aki barlangokban bújdosik, azután onnan is kizavarják, szétnéz s nem leli honját a hazában. Csak az idegen ura lom s a belső elnyomatás ellen lázadók ju tottak ilyen sorsra. Vörösmarty egyik versében azt mondja, hogy a jobbágy csak azzal vigasztalódhat, amit a papság az ég ben ígér neki, mert a föld nem az övé s számára még sírnak is kemény. Egy má sik költeményben, ugyancsak 1846-ban, a földesurak által kizsarolt nép hazáját e szavakkal jellemzi: Neve: szolgálj és ne láss bért. Neve: adj pénzt s ne tudd mért. Neve: halj meg és ne tudd mért. (Országháza.) Petőfi szerint haza ott van, ahol jog is van, de a népnek nincs joga. 1848 júliusá ban figyelmezteti az első, legalább forma szerint polgári törvényhozó testületet, a nemzetgyűlést, hogy a régi hon megszűnt, a nemzetgyűlésnek új hazát kell teremte nie. Petőfi szavaiban kifejezésre jut, hogy az osztálytársadalomban a haza a nép számára csak óhajt jelentett, melyet leg feljebb forradalom valósíthat meg: Hazát kell nektek is teremteni! Egy új hazát, mely szebb a réginél És tartósabb is, kell alkotnotok. Egy új hazát, ahol ne légyenek Kiváltságok kevély nagy tornyai, Sötét barlangok, denevértanyák, Egy új hazát, hol minden szögletig Eljusson a nap s tiszta levegő, Hogy minden ember lásson s ép legyen. (A nemzetgyűléshez.) De Petőfi a hazát nemcsak jogi értelem ben követeli, hanem mint gyermekkori él ményt, mint a népi munka színterét ra jongásig szereti, s boldog, amikor viszont látja s: Vidám napod tekint ismét le rám, Hű gyermekedre, édes, szép hazám. A hazaszeretet szavát és parancsát a hűbéri társadalom uralkodó osztályainak hozzátartozói gyakran emlegették, ahogy azt ők értették és értelmezték. A hazát szerették abban az alkatában, amelyben a jobbágyok természet szerint való uraiknak
