Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 9. szám - Mikus Sándor: A szerződés
A szerződés Fiatal, új szlovákiai magyar írót mutatunk be a Fáklya olvasóinak. Mikus Sándor 1931-ben született Fülek- püspökin. Munkás családból szárma zik, apja a füleki zománcgyárban dol gozik. A két keze munkájából élő munkásszülő gyermeke a népi demo krácia jóvoliából most a pozsonyi pe dagógiai főiskolán tanul. Eddig már több írása, főleg könyv- és filmismer tetése jelent meg az Alkotó Ifjúságban. Az alább közölt elbeszélése sokat ígé rő, tehetséges fiatal író első elbeszé lése. Asztalosaié lassan ballagott lefelé a Templomparton. Csak fent volt a Felső soron, a koma’sszonyéknál szólni, hogy reggel vágni kellene az ősziárpát, mert ha még várnak egy-két napig, úgy járnak, mint tavaly, hogy túlérik a búza és ki pereg a szem. A hőség éppen csak enyhült. Az eperfák hosszúra nyúlt árnyéka mögül olyan for róságot leheltek a kis házak sárga, fehér, meg szürke falai, mint a kemence kenyér sütéskor. A házak tövében piszkostollú li bák bágyadtan csipegették a széttaposott eperszemeket, odább pedig a község kútja körül a poros papsajtban legelésztek. Tik- kadt volt minden még ebben a koraesti kánikulában is, a házak hőséget lehelő fa lai, a község kútja, a kocsma előtt ábra- koló két ló, a felszálló por finom ködébe burkolt templom kőkerítése. Megígérték a kama'sstzonyék, hogy segí tenek. Ok már learatták az őszit, még délután fel is kötözték. A búzával még várni kell egy pálr napig, addig segítenek. Pedig nem szívesen szólt nekik, mert ott van a nyakukon az a három aoró gyerek, akikre ily nagy dolog idején is kell mosni, meg főzni. Igaz, hogy a nagymosást még aratás előtt elvégezte c. koma’sszony, de mégis... — Hát, mit csináljak, ha már így van, — beszélgetett magában — hogy Ernő fiamnak be kellett vonulni. Amióta az ura nem él, győzték munká val — a fia meg ö — azon a három, hol don. A lánya nélkül is bírták, aki két éve férjnél van Losoncon. Igaz, hogy tavaly még segített, de az idén már nem tud jönni... Várandós. Milyen jól is járt Fe rivel a lány. Rendes, becsületes ember. Lakatos, most meg valami, hogy is mond ta, no... valami normázó. Az hát. Mind a ketten keresnek. Az ura a gyárban dol gozik, Ilonka meg a gyári konyhám De hát el is kel, amit ketten keresnek. Nem teszi azt Ilonka a bankba. Különö sen, ha a kicsi meglesz. Ha nem is eresz tette el üresen, mert kapott rendes ke lengyét, azért mégis sok minden hiányzik még nekik. No, hát el van igazítva a sor suk, boldogulnak, ha ők is akarják. Észre sem vette, ahogy így gondolatok ba merülve ment, elhagyva a templomot a már az alvég felé járt. A templommal szemben, mélyen a házsorok között egy bedőlt kerítósü kert mellett, a kováicsmü- hely előtt két kókadtfejű ló rugdalta a port, egyet rántva néha a zablán és a z&rgőlánoú rúdon. Asztalosné megigazította hóna alatt az összegöngyölt zsákokat. Egy pillantást vetett oldalvást, mert látta, hogy hint áll a kapu előtt az esperes úr szakácsnéja, ahogy maga mondta: „házvezetőnő“-je s oda köszönt; — Jó estét, Mártuska... — Jó estét, Vilma néni! Honnan jön? Fent vótam a koma’sszonyéknál, — Learattak-e már? Asztalosné megáll, szorosabbra húzza álla alatt a kendője két csücskét, karjával melléhez szorítva a zsákokat. — A, még meg se kezdtük, csak hónap reggel. Épp ezért vótam szólni. Mert úgy-e, most már, hogy magam vagyok segítség nélkül, ott veszne kárba. így oszt már jönnek hónap komáék segíteni. A te mető alatt van egy darab árpa, azon kezdjük... — Aha... — Meg oszt zsákot is kértem már a csépiéshez. Az enyimek majd’mind oda lettek tavaly... — szokott mozdulattal elsimította haját oldalt a kendő alatt... — még így sincs elég. Kellene még vagy négy. Nagy darab nő ez a Mártuska. Nagy, szélescsípőjű, erőslábú, még a kezeszáira is majd kicsattan az egészségtől, olyan piros, a front után jött a faluba az espe res úrnoz, a régi helyébe. Nem volt nála csak egy kis kéregpapír-koffer, meg egy kopott ballon-kabát. Igazán ágról szakadt Mikus Sándor
