Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 8. szám - André Stil: Esik az eső / Sztálin díjas írók
— Mama! A kisfiú odafut, nyakába ugrik, tárt karokkal. — Vigyázz, te száraz vagy, én meg úgy eláztam. Sitpirc hazafelé! Ahogy a folyosón haladnak, még oda szól Marie-nak, - fátyolos hangon: — Azóta szaladok, mióta rákezdett ez az id5. Gondoltam mindjárt, hogy baj lesz. Alig állok a lábamon! Ahogy belép a konyhába, elfogja a sí rás. — Marié, ó, Marié! Micsoda felfordu lás! Hát élet ez? Nem lehet elviselni! — Pedig már a javát elhordtam, — mondja Marié. — Mindenütt patakzik a víz! Nézd a falakat! Ó! és a függönyök! Marié, hát nézd már a függönyeimet, hogy néznek ki! Idenézz, a szegénv naptáram is hogy szétázott! Csak úgy hull lapjaira. Mint ha barlangban volnánk. Jaj, de szeren csétlen is az ember, ó, Marié! ... Még jó, hogy kifolyik itt a padló hasadékán! ... — Ami ott lent folyik, az tőlünk jön, gyere, nézd csak meg. Marié konyhájában szintén van egy lyuk, a padlónak a közepe táján. Épp, hogy elfödd egy ócska linóleumdarab. Marié felhaj tja: — Idenézz! A lyuk fenekén fekete sár patakzik. — Ahányszor csak esik, így megülep- szik itt. És aztán bűzlik, csinálhatsz vele akármit. Te ezt nem vetted soha észre? Nem jutott sose eszedbe: Marié lakása büdös. Hát ettől van... És nézd, cs urog - csöpög itt is minden... Itt, tinálatok fel kellett törölnöm a vizet és kihurcoltam az ágyakat... Ne vesd le a ruhát, Pau lette, megfázol így. — Igen. megyek már — mondja az öreg. — Nincs már szükséged rám? — Maria — mondja Paulette — na gyon rendes vagy, hogy segítettél. — Te is megtetted volna a helyemben, Paulette, nincs mit köszönni ezen. — Kaptam tejet a közkonyhán, oda adnám a felét, amiért segítettél. — Igazán? Hát az b:zony jó lesz, —- mondja Marié habozás nélkül, nem kéreti magát. Elnézi kislánya sápadt arcocská- ját, rámosolyog. Megszólal az öreg is: —- És nekem nem adsz semmit? Egy kis bagót! Nem akarok én koldulni, meg szolgáltam én is, kérdezd meg Mariét... — Nincs, Léon. Henrinek, ha van do hánya, magával viszi a dobozt. Kérjen majd tőle, mindjárt itthon lesz. Én majd fizetek magának egy féldecit meg egy csésze tejeskávét, amint megkapom a já randóságom . . — és kedves kis mosoly- lyal néz az öregre, aki zavartan vakar- gatja bajúszát. — Akkor hát viszontlátásra — mond ja. — És köszönöm. Az anyjukom még azt hiszi otthon az ágyban, hogy kereket oldottam valami fiatal hölgyikével. a teremtésit! Errefelé minden mondat végére oda mondanak egy-egy olyanforma cifrát, mint a „teremtésit“. Ügy mondják, mint ahogy másfelé azt mondanák, hogy „no mond már“, vagy „aszongya, hogy aszon- gya“. Ahogy elment az öreg, Paulette a szo bában vetkőzni kezdett, abban a szobá ban. ahová csodálatos módon nem esett be az eső. Megtörülgeti vállát egy kendő vel, de az is olyan hamar átnyirkosodik, hogy hiába jártat ja a bőrén, nem szedi fel a vizet. — Tudod-e, Marié, hogy jég is esett. Meglátod, nemsokára hó lesz. A vékony válaszfalon át hallja, hogy a szomszédasszony megint nekilátott feltö- rölgetni szobája padlóját, aztán átszől: — Hát tüzrevalód van-e? — Hagyd el!... Paulette alig felelt. Épp hogy meztelen vállára kap valami ócska kendőt s már fut is át Marie-hoz: — Képzeld csak! vagy tudod már? Fa- bienne anyót. tudod, aki olyan egyedül élt egy sáncban, ott mindjárt az erőd mellett... holtan találták ma reggel, hallottam, amikor mesélték. Megfagyott. Te nem hallottál semmit ? Mindenképpen a végét járta már szegénv feje. Éppen csak egy ágya volt, egy szekrénye, még egy kis tűzhelye. Lassanként szétszedte a szekrénye deszkáit, meg a matracának a tömését. Ezzel fütött. Hova jutottunk, Marié! Mikor lesz már ennek vége! Mi kor fogunk kimászni ebiből a nyomorú ságból? Csak legalább akadt volna vala mi munka ma reggel a kikötőben, az em berpiacon ... - Paulette zokogni kezd. Marié ügyetlen mozdulattal átöleli. És azután bolond módon, hogy meg ne szakadjon a szíve, csókolgatni kezdi Paulette ázott haját. Hiszen olyan fiatalka még ez a Paulette. Hogy is szokhatta volna meg a nyomorú ságot. — Melegítsek neked egy kis kávét? — mondja —- főztem tegnap. — Hát, ha nem esik nehezedre, — vá laszolja Paulette. — De veszek valamit a vállamra. Gyerekek, ti maradjatok csak a tűz mellett. Nem fázol, te? ... ■— Nincs egy olyan dobozod, ami nem lyukas, mondd, játszani szeretnénk. Paulette konyhájában már nem csurog a plafon. Legfeljebb egy-egy csepp még, itt-ott... De látszik, hogy a deszkák hasadékaiban azért egyre csak folydogál alattomosan a víz. Paulette megborzong. Ha mégis fagyni fog ma éjszaka, hogy recseg, ropog majd a barakkjuk!
