Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 8. szám - Szőke Lőrinc: Egyiptom / Nemzetközi kérdések
középafrikai tavak feles vizét vezeti le és a K3ék-Nílusból, amely Abesszinia közel 3000 méter magas hegyei közt ered. A Nílus vízállása, mint trópusi folyóé, igen változó. Amikor július elején beállanak a nagy trópusi esők, roppantul megdagad. Ez az erős ár egész október végéig tart. Novembertől júniusig a folyó normális vízállású. A Nílus áradása idején rengeteg iszapot és szétágazó, deltának nevezett torkolatá- esésü alsó folyásánál, Egyiptom területén és szétágazó deltának nevezett torkolatá ban rak le. Ez a minden évben rendszere sen ismétlődő természetes öntözés és trá gyázás az alapja az egyiptomi földműve lésnek. Ennek megfelelően a gazdasági év három évszakra oszlik: július-október az áradás, november-február a vetés és már cius-június az aratás ideje. Természetesen a kiszámíthatatlanul le folyó árvíz a haszon mellett rengeteg kárt is okoz. Ezért Egyiptom lakossága már sok évezreddel ezelőtt igyekezett a Nílus árját szabályozni: csatornarendszert épí teni, mesterséges tavakat létesíteni és öntözőberendezéseket használni. Az ősi formája ezeknek az öntözőberendezések nek a mi gémeskútunkhoz hasonló ellen- súlyos vízemelö szerkezet, a saduf, amely- lyel és kézierővesl a csatornából a maga sabban fekvő földeikre emelik át a vizet. A régi, évezredekkel ezelőtt épített öntö- zőosatornák közül legnevezetesebb a több- száz kilométer hosszú Jusszuf-csatorna, legnagyobb mesterséges tavuk — víztáro lójuk — a 200 kilométer kerületű Moiris- tó. A modem vízszaibályozó építmények közül az asszuáni gátat kell megemlíteni, amely a század elején1 készült el és két k 'lométer hosszú s 30 méter magas. Ez a gát novembertől márciusig zárva van és csak az árvíz megindulásakor nyitják ki- egészen. Ha az elmondottakhoz hozzágondoljuk, hogy Egyiptomban egész éven át nincs jóformán semmi eső, — például fővárosá ban Kairóban egy évben csak tizenötöd rész annyi csapadék van', mint Pozsony ban, — előttiünk van a Nílus áradásainak és a hozzátartozó öntözőberendezéseknek egész jelentősége. Az egyiptomi mezőgazdaság fcterméke a búza és az utóbbi időben, főleg déliré szén Szudánban, a gyapot. De terem rizs és kukorica is. Erdeje nincsen, egyetlen fája a datolyaipáima. Fontos növénye a papirusz nevű sás, amiből a régi egyipto miak feljegyzéseik számára tekercseket csináltak. Ebből ered a papír szó. Ipara, mint volt gyarmati, illetve félgyarmati területnek, ma sincsen. Egyiptom története. Elmondottuk, hogyan tették lehetővé Egyiptomban földrajzi tényezők már sok ezer esztendővel időszámításunk előtt ál landóan letelepedett, mezőgazdasággal foglalkozó, aránylag sürü lakosság kiala kulását. Az előnyösebb, termékenyebb területekkel rendelkező számosabb tagú családok lassan elnyomták, majd rabszol gáikká tették a rosszabb helyzetben lévő ket és kialakult a rabszolgatársadalom: a nemesség, a parasztság és a rabszolgák osztálya. Időszámításunk előtt körülbelül 3500 esztendővel a mai Egyiptom terüle tén már két királyságot találunk: ALsó- Egyiptom a Nílus deltája vidékén és Felső-Egyiptom a Nílus középső folyásánál. A 'két királyság több százéves háborús kodás után egyesült. Fővárosa Memphis lett a folyó torkolat közelében. A Nílus árjának feltétlenül szükséges szabályozása, öntöző csatornák építése, a földek fáradságos, állandó öntözése és művelése, városok, templomok építése és főképpen az uralkodók síremlékéül szol gáló óriási piramisok építése mind több munkaerőt igényeltek. A lakosság mind nagyobb része jutott rabszolgasorsra, de a munkaerő így sem volt elég. Ezeket ki törésekkel, rajtaütésekkel, hódító hadjá ratokkal szerezték meg az Egyiptomot körülvevő országoktól. Különösen a Nílus középső és felső folyása vidékéről Nubiá- ból hurcoltak el rengeteg fekete rabszol gát. Egy-egy ilyen hatalmas építkezésnél a rabszolgák tízezrei dolgoztak és pusz tultak el hihetetlenül gyorsan a borzal mas munkafeltételek mellett. Minden se gédeszköz nélkül az óriási hőségben sok tonnás kőkockákat kellett vontatniok hosszú kilométereken át s a magasba, a piramisok tetejére emelni, tisztán testi erejük igénybevételével. Egyiptom uralkodóját fáraónak hívták. Istennek számított, ö volt az ország és a nép korlátlan ura. A földbirtokos nemes ség köréből kerültek ki a helytartók és egyéb hivatalnokok. Legjelentősebb kö zöttük a fáraó nagyvezére, aki a nagy munkálatokat irányította és a hadsereget is vezette. A nép a „szabad" parasztokból s a rab szolgákból állt. A parasztok falusi közös ségekben éltek. Jövedelmük nagyrésze adóba ment. Munkaszolgálatra (robotra) is kötelezve voltak. A rabszolgák sorsáról már szóltunk. Legfőbb istenük Ra, a Napisten, aki a fényt és a meleget adja. De megszemélye sítették a Nílus folyót is. Ozirisz a föld és az alvilág istene, mert az egyiptomiak hittek a túlvilágban. Ezért igyekeznek holttesteiket megőrizni az enyészettől: be balzsamozzák. Melléjük temetnek minden szükségleti cikket és bőségesen élelmi szert. A királyok sírjába kincseiket is berakják; hogy aztán az ilyen valóságos kincseskamrákat az utódok ki ne rabol hassák, azokat vagy titkos sziMavá'gatok ba, vagy hatalmas kőpiramisokba helye zik el, amelyeket — az akkori fogaknak szerint — e'.mozdíthatatlan, többezer kilo gramm súlyú sziklakockákból emelnek. A legnagyobb Keops fáraó piramisa, amelyet 2800 évvel időszámításunk előtt építettek, 146 méter magas és egy alapéle
