Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 1. szám - Lőrincz Gyula: Beszélgetés Leninről
gozó nép testére tapadó polipot. A kizsákmányoló uralkodó rendszert letaszítani tróniáról és hatalom ra juttatni a munkásosztályt, a dolgozó parasztságot. Ezt tapsolták, ezt éljenezték, ezt látták Leninben: a tőke ellenségét. „Vrag kapitalu”, mint ahogy egy munkás írta a páncélautóra, amelyről Finnországból való visszatérése után beszélt a pétervári Finn-állo más előtt s amely ott áll ma is Leningrádban örök történelmi emlékként. „Vrag kapitalu” — a tőke ellensége, igen vesze delmes ellensége, győzedelmes ellensége volt a tőké nek. Nem is bírták a tőke urai ezt olyan könnyen el viselni. Ft ál Övettek Leninre, azt hitték eltehetik „láb alól” és ez elég lesz a tőke talpraállításához. Lenin sebesülése után Gorkiba, abba a Moszkva melletti kis faluba megy pihenni, gyógyítani magát, amelyet ugyancsak meglátogattunk. Novemberi, télies, havas délután van. A sűrű park a kis vidéki villa körül már szinte esti sötét ségbe borítja a tájat. Papucsokat húzunk cipőinkre, mielőtt a történelmi szobákba lépünk. Becses a pad ló, a parkett is amelyen Lenin járt. Különös megha tottság vesz rajtunk erőt. Itt Lenin „privát” életével ismerkedünk meg és ez valami közvetlen közelségbe, bensőséges kapcsolatba hoz Leninnel. Szinte vár juk, hogy megjelenik az ajtóban, hónaljánál a mel lénykivágásba akasztva hüvelykujjait, majd betes sékel a szobába. És itt, ezekben a szobákban lakjuk, hogy nem létezett „privát” Lenin, hogy Lenin, a ma gánember is a közösségé, a munkásosztályé, a pa rasztoké, a haladó értelmiségé, a forradalomé volt. Itt is harcol a sebesült Lenin. Itt írja „A prole- ' tárforradalom és a renegát Kautsky4’ c. brosüráját. Külön telefonvonalon állandó összeköttetésben van a Kreml-lel. Elégedetlen a telefonnal, nem hall rajta tisztán, levelez a póstaügyi miniszterrel, energikusan kérdezi: kiket küld ide telefont javítani? Ezek vagy bolondok, vagy szabotőrök, érthetetlen dolgokat sze relnek a telefonra a telefon mellé, ahányszor csak idejönnek, de a hallási viszonyok nem változnak. Lenin nem. pihen, munkásokkal, parasztokkal leve lez, magához hivatja őket, beszélget velük. Egy Sa- posnyikov nevű paraszttal folytatott beszélgetésének eredménye például az, hogy megváltoztatják a ga bonabehajtási intézkedéseket. Gorki község helyi pártszervezete meghívja Le nint a taggyűlésre. Este lemegy Krupszkájával együtt. A nemzetközi helyzetről és belső kérdések ről referál. A munkások és parasztok megkérik, hogy mint a villamosítás apostola segítse őket is villanyvilágításhoz. Lenin közbenjár érdekükben és többször sürgetve kérdezi, mikor vezetik be már a villanyt Gorkiba. A szomszédos községben tudomást szereznek Lenin segítségéről, oda is meghívják, de betegsége miatt nem mehet el. Ennek ellenére pár huzamosan intézi Szianovo villamosítását is. Nyár ra Gorkiban kigyulladnak „Lenin lámpácskái”, ahogy még ma is nevezik a villanyt Gorkiban. Lenin 1921-től kezdve gyakran tartózkodik Gor kiban. Különösen mikor gyöngélkedik, keres itt pi henést, nyugalmat. Itt vannak azok a könyvei, ame lyeket egyes tanulmányaihoz használt, idegennyelvű, angol, német, francia és másnyelvű közgazdasági, politikai és szépirodalmi művek. Leninnek nagyon széles érdeklődési köre volt. Látom, erősen átlapoz gatta még a képzőművészet irodalmát is. A francia szobrászat is érdekelte, mert itt látom könyvei kö zött például L. Benedite: Les sculpteurs Francais contemporains” c. könyvét, az Izvestija és a Pravda néhány számát. A parkban szívesen sétálgatott. Egy darabon mi is megyünk azon a sétányon, az őszi fasor alatt, amelyen legszívesebben sétált végig, mert a fasor végén tisztás volt, ahonnan messzire elláthatott. Emitt a villa mellett áll az ismert fehérre festett kerti pad. Fényképről is ismerjük ezt a padot, Sztá linnal ülnek rajta. Ezen a pádon ült a falusi gyere keket simogatva, mikor Maxim Gorkij felkereste őt. Nagyon szerette a gyerekeket. Utolsó karácso nyán, illetve Télapó napján, .december 31-én, kará csonyfát állítatott fel a villa egyik szobájában, a té likertben és meghívta a falu gyerekeit. Azokkal ün nepelt, várta az Új esztendőt, maga osztotta ki ne kik az ajándékokat — utoljára. Lenin állapota rosszabbodott. Elérkezett január 21-ike, délután jobban lett. Sztálin érdeklődött hogy- léte felől. — Jól van, ma jobban érzi magát, olva sott is. Gorkij „Egyetemeim4’ c. könyvét olvasgatta. Ott van a könyv az ágya mellett most is. Estefelé rosszul lett. És itt, ebben az egyszerű ágyban, amely mellett állunk, összeszorítva egyik öklét, örökre le zárta szemeit a világ dolgozóinak legszeretettebb ap ja, a forradalom lángeszű nagymestere. Meghalt Vladimír Iljics Lenin. Ezerkilencszáz- huszonnégy január 21-én 6 óra 50 perckor... ... és jöttek a gorki-i parasztok, jöttek könnyek kel, fájó szívvel, ők állták az első díszőrséget a leg nagyobb, a legszeretettebb Vladimír Iljics ravatalá nál. Majd jöttek Moszkvából azok, akik a legköze lebb álltak hozzá: Sztálin, Molotov és a többiek, jöt tek a táviratok és a telefon-kérések: „minél később temessétek el Iljicset, várjatok, jövünk, még látni akarjuk!’4 Üzemekből munkásoktól, kolhozokból pa rasztoktól, az egész hatalmas országbői jött a kí vánság: „még ne, ne temessétek el Iljicsünket!” Eb ből a tömeges felkiáltásból született meg a gondolat: nem eltemetni, hanem bebalzsamozni, hogy itt le gyen örökké közöttünk Iljics. Vladimír Iljics Lenin ott fekszik a mauzóleum ban, Moszkvában a Kreml előtt, üvegkoporsóban, mintha élne, mintha először aludna nyugodtan és gondtalanul. Eljön hozzá mindenki. Eddig több mint 270 millió látogatója volt, de jönnek a többiek is. A hosszú sor nem áll meg és nem fogy el a Vörös té ren. Nem állhatsz meg, a ravatalt körüljárod és a többiekkel együtt, akik eljöttek Iljicshez, az arcába nézel és ahogy a kazáh, grúz, ukrán, az azerbejdzsán, kirgiz, tadzsik kolhózparaszt, a donyec vidéki bá nyász, vagy a záporozssztáli acélolvasztár elmond ja, elmondod te is Iljicsnek minden örömödet és fáj dalmadat. Iljics megérti és úgy jössz ki megnyugod va, megerősödve, mintha Gorkiban a fehér lócán ül dögélve beszélgettél volna vele. És felsóhajtasz Ma xim Gorkijval együtt, akivel harcolt és akit annyira szeretett: „Lenin, a világnak ez az igazi nagy embere — meghalt. Halála nagyon fájt azoknak, akik ismerték, nagyon fájt. De a fekete halál még élesebben kidomborította az egész világ előtt Leninnek, mint az egész világ dolgozó népe vezérének, jelentőségét. ... És még nem volt ember, aki olyan igazán rá szolgált volna a világ örök emlékezetére, mint ő- Lenin meghalt. De eszének és akaratának örökö sei élnek. Élnek és olyan sikeresen dolgoznak, ahogy a világon még senki, soha, sehol nem dolgozott.”
