Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 1. szám - A boldogulás és a kulturális felemelkedés küszöbén
A boldogulás és kulturális felemelkedés küszöbén Ennek az 1952-es januáriusnak küszöbén a hó nap névadójának ókori ábrázolásain látható Janus- főre van szükségünk, mely számunkra az élet és a társadalom dialektikus szemléletének jelképe, maga mögé és maga elé tekintő kettős arcával. Vissza kell pillantanunk az utolsó esztendőre és évekre, hogy tudjuk, honnan jövünk, de egyidejűleg arccal a jövő felé kell fordulnunk, hogy tiszta fogalmunk legyen, merre tartunk, mennyire fogunk emelkedni. És mindezen kívül harmadik arcra, harmadik szempárra is szükség van, mely a távozó múlt és a kibontakozó jövő keresztezőpontját, az élő jelent figyeli, ahol a csehszlovákiai magyar dolgozók szo cialista építő buzgalmának frontján rengeteg a szemmel tartani és irányítani való. Torlódó munka feladatok sokasága bontakozik elő. Széles tér új ba rázdák szántására és mindennemű alkotó lehetőség re. Végül lázas kereslet mutatkozik, nem közönséges, hanem lámpással és szondával folytatott kereslet erős és szakképzett dolgozók után, főleg kulturális téren. Sztálin elvtárs a Szovjetunióban — a burzsoázia uralmának megszüntetése után — a teljes demokra tizálás betetőzését abban jelöli meg, hogy végre hajtották a nemzeti elnyomás rendszerének felszá molását s a nemzetek egyenjogúsága megvalósult. ( j. V. Sztálin: Nemzeti kérdés és leninizmus.) Hazánkban, mely a Szovjetunió nagy példáját kö veti a szocializmus gazdasági és állami rendjének építésében, 1948 dicsőséges Februárja hozta meg a burzsoázia ármányaival való leszámolást s 2—3 év vel később követte ezt a tőkés uralom visszaállítása felé sandító és a nemzeti torzsalkodás szításáról le tenni nem képes burzsoa nacionalizmusnak kigyom lálása. A magyar dolgozóknak azt kell észben tartani ok, hogy hazájuk, a Csehszlovák Köztársaság, 1948 feb ruárjában a szocialista nemzeti lét korszakába lé pett, hogy ebbe az új létformába új emberekként kell bekapcsolódniok. Életük minden vonatkozásában, a testvéri cseh és szlovák néphez fűző kapcsolataikban, a gondolatok és az érzelmek szférájában nem szabad megtűmiök a burzsoáziára jellemző nacionalista tu dat semmiféle töredékét, szilánkját, tövisét, mert ilyenek a békés építést halálosan veszélyeztető impe rialista fertőzés okozói lehetnek. A közelmúltra visszatekintve a magyar dolgo zók szempontjából korszakos jelentőségű az a be széd, melyet Karol Bacílek elvtárs államminiszter, annak idején a Megbízottak Testületének elnöke, a Csemadok közgyűlésén 1951 június 23-án a Szlová kiai Kommunista Párt Központi Bizottsága nevében tartott. Bacílek-elvtárs e nyilatkozatában utalt ar ra, hogy a Párt leszámolt a burzsoá nacionalisták kal s a magyar dolgozóktól a nemzeti egyenlőség és egyenjogúság szellemében elvárja, hogy a tömeg szervezetté kiépítendő Csemadok útján még bátrab ban és határozottabban fogják ápolni és terjeszteni az új, haladó magyar nyelvű kultúrát s így fokoza tosan előmozdítják a magyar nép politikai fejlett ségét. Mikor Bacílek elvtárs e beszédében kitűzi a nagy célt: felnevelni az új magyar embert, akit új viszony, a határtalan odaadással dolgozó gazda viszonya fűz a szocializmus építő hazához, a Csehszlovák Köztársasághoz, emlékeztetett arra, hogy magyar dolgozók Kosuton, szlovák proletárok Korompán és cseh bányászok Moston közös harcokban ontották vérüket, hogy Steiner és Kosík magyar elvtársak Fucsikkal, Svermával, Csernockyvai és Nálepkával egy fronton áldozták fel életüket. Sorra vette ezután a szövetkezeti teljesítmények, a bányászat, a gyári munka és a traktorvezetés terén kiemelkedő ma gyar dolgozók példás sikereit s utalt az épül/ben lévő d.unamenti vizierő- és öntözőművekre, amelyek a Csallóköz és Dél-Szlovákia földiének termelékeny ségét hatalmasan fokozni fogják. Az összefogás és az emelkedő jólét, a szaktudás, a munkateljesítmény és a kulturális alkotó tevékeny, ség fokozódásának perspektíváit olyan • felemelő közvetlenséggel, a buzdító jóindulat olyan melegsé gével tárta fel Bacílek elvtárs, amilyennel csak dol gozó tud szólni dolgozókhoz. Az új, a szocialista nemzetek sztálini koncepció ját hozta a hallgatóság elé, úgy, amint azt Sztálin „Nemzeti kérdés és leninizmus“ című munkájában egyszerű szavakkal is fenségesen ható fogalmazás ban a következő mondatokba foglalja: ,,A munkás- osztály és internacionalista pártja az az erő, amely ezeket az új nemzeteket összeforrasztja és vezeti. A nemzeten belül a munkásosztály és a dolgozó pa rasztság szövetsége, melynek az a célja, hogy a szo cializmus győzelmes felépítése érdekében felszámol ja a kapitalizmus maradványait; a nemzeti elnyomás maradványainak megsemmisítése a nemzetek és nemzeti kisebbségek egyenjogúsága és fejlődése ér dekében; a nacionalizmus maradványainak megsem misítése a népek közötti barátság megteremtése és a nemzetköziség megvalósítása érdekében; egység front valamennyi elnyomott s nem teljesjogú nem zettel a hódító politika és a hódító háborúk elleni harcban, az imperializmus elleni harcban — ilyen ezeknek a nemzeteknek szellemi és társadalmi-poli tikai arculata/' A szocialista nyíltságú felhívás a magyar dolgo zókhoz bátor, cselekvő és minden lehetőséget kihasz náló tömegszervezkedésre és kultúrmunkára mint a napkeltét jelző harangszó, vagy — korszerűbben szólva — mint a rádióhullámok szárnyán terjedő szózat bányákba, ipari üzemekbe, földműves szövet kezetekbe, mindenüvé elhatott és mindenütt vissz hangot keltett, ahol magyar dolgozók fáradoznak és alkotna,k. Nagyon szükséges az ilyen nyomatékos felrázás, mert az első köztársaság alatt a magyar plebejus rétegeket bódulatos nacionalizmussal részegítő s a maga osztályérdekeinek védelmére bármely burzsoá ziával, még a legsötétebb fasiszta irányúval is pak- tálni kész középosztály, később a fasiszta szlovák állam, maid a felszabadulás után a. burzsoá naciona lizmus próbálkozása nem volt alkalmas arra, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók a haladás vonalán tartósan összefogjanak. Az első köztársaság alatt az úgynevezett aktivista polgári értelmiség ide-oda há nyódott, a Masaryk Tamás alapítványából létesült tudományos, irodalmi és művészeti társulatot — mely szociáldemokrata irányítással működött — nem tudta termékeny értelmiségi munka fészkévé tenni, A fiatal polgári értelmiség egyesülése, a „Sar ló” már nevével — melyből szándékosan maradt el a Kalapács — felességet árult el, mutatta az ifjú sági mozgalom osztályhoz kötöttségét, hol bátorta-
