Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 7. szám - Aczél Tamás: A szabadság árnyékában / Sztálin-díjas magyar írók
Aczél Tamás a Sztálin-díj kitüntetettje a fiatat magyar írónemzedék egyik kiváló tag ja, 1921 ben születeti, 19 éves korában be kapcsolódott a munkásmozgalomba. A fel szabadulás után egyike volt az első íróknak, akik pártosan állástfoglaltak a magyar dol gozó nép ügye mellett, a mai élet ábrázolá sával új hangot hoztak a magyar irodalom ba. ,,A szabadság árnyékában'* című regénye amelyért Sztálin-díjban részesült, Magyar- ország történelmének legnagyobb fordulójá val, a felszabadulással foglalkozik. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Aczél Ta mást 1949-ben Kossuth-díjjal tüntette ki. Az alábbiakban Aczél Tamás Sztálin-díjas regényének azt a fejezetét közöljük, amely a felszabadulás első napjainak legjelentő sebb mozzanatát örökíti meg: hogyan indul tak el a magyar munkásosztály legjobbjai, hogy a fasiszta dúlás füstölgő romjain új életet teremtsenek. A szabadság árnyékában A járda széfén féloldalira billenve német harckocsi füstölgött. Mögötte, a füst szürkés-fekete fátylán keresztiül szétlőtt pánoéitörőágyú roncsai látszottak. Kissé távolabb kétemeletes ház romjai meredez- tek az égre. Krancz, amikor végre — tíz- napi lapulás után — kimerészkedett az utcára, megdöbbenten bámult az iszonyú látványra. Még tartott az ostrom, a Duna felöl erős ágyúszót, gépfegyverropogást sodort az arcába harapó szél. Fölötte el zúgott egy-egy Raita; német repülőt már alig lehetett látni. Krancz nem törődött az ágyúzással, aknatüzzel, nekivágott a füsttel, romokkal borított Váci-útnak. Amikor a Szovjet Hadsereg — három nappal ezelőtt — felszabadította, örömé ben azonnal kimászott odújából, de egy közvetlenül az orra előtt lecsapódó grá nát szilánkja felhorzsolta a karját; bár ijedtsége nagyobb volt sebesülésénél, visszamen ékült a pincébe, feleségéhez, hogy három nappal meghosszabbítsa kény szerű bujkálását. Az öreg esztergályos most szimatolva, boldogan lépett ki a kapun. Többnapos szakállát átjárta a szél, minit szívét az izgalom. Körültopogta a füstölgő tankot, a szétronesolit ágyút, aztán gyors léptek kel megindult a Jász-utcán át a Róbert Károly-körútra. A gyár felé tartott. Rossz sejtelmek gyötörték. Bújkálása utolsó napjaiban mind többet játszott az első találkozás gondolatával. Milyen is lehet az a gyár? Leégett, szétlőtték, vagy — amit nem hitt — épen maradt? S az esz tergapadja? Kiszínezte, eljátszotta magá ban naponta sokszor, hogyan áll majd gépe mellé, bekapcsolja a transzmissziót, befogja a kést, s könnybelábadó szemmel nézi az első forgácsokat. Ha erre gondolt, összeszorult a torka, nagyot dobbant a szíve. S elhessegette magától e fájdalmas képet. Majd eljön ennek is az ideje. S ez az idő eljött. Meggyorsította lép teit. A Teve-utca sarkán mintha ismerős alakot látott volna Szemüvege az ostrom alatt eltört — próbaként hát elkiáltotta magát: , — Veress! Az igyekvő ember megtorpant, hátra nézett. Krancz megörült. ö volt, Veress, az edző, alacsony, vereshajú 'kis emberke, akivel elég jó barátságot tartott a gyár ban. Ez az ember mintha hajlott volna a szavára, legalább is így mutatta s ha ingadozott iö, az utóbbi hetekben, (amikor még bent dolgozott) úgy látszott, hogy az edzőt sikerült meggyőznie a háború haszontalanságáról. Krancz szélesretárt karral üdvözölte. — Hová méssz? —kérdezte, miután ma gához ölelte az alacsony emberkét. Az edző a Duna felé mutatott. — A gyárba. Megnézem, mi történt arrafelé. — Krancz felragyogott. — Gyerünk, komám. — Boldog volit, hogy akadít még egy ember, akinek fon tos volt a gyár. Lelkesen bélekarolt a férfiba. Kifordultak a Váci-útra. Senki- sem törődött velük. A vékony edző kissé ijedten nézte az úton torlódó, meglóduló forgalmat, a tankokat, páncélkocsikat, teherforgalmat, a katonákat a kocsik te tején, Igyekezett a falak mellé húzódni, bár tudta, hogy az sem védi semmitől. Mégis úgy érezte, hogy a fal bizonyos védettséget nyújt. Már napok óta készült erre a látogatásra, die nem tudta elszánni magát. Ma reggel aztán a felesége kiker gette. — Eredj — mondta az asszony — Sztáfin-díjas magyar írók Aczél Tamás
