Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 7. szám - A drámairodalom elmaradásának leküzdéséről
gyakorlatának néhány kérdését helytele nül értelmezték, elsősorban a konfliktus nak, mint a drámai mű alapjának a kér dését. n. A drámaírók és a színház alkotó mun kásainak legfontosabb feladata a szovjet ember lelki gazdagságának, a teremtő munka, a kommunista társadalom felépí téséért folytatott harc során feltáruló jelleme nagyszerű vonásainak -visszatük- rözése; hazánk nagyságának és erejének hirdetése, a szabadság, a béke és a demo krácia világszerte növekvő erőinek bemu tatása, a reakció, a háború és a népbutí tás romboló erői ellen folytatott harcuk ábrázolása. A művésznek, aki igazán ismeri az éle tet, gondolkodva figyeli, ami körülötte történik, lehetetlen meg nem látnia, hogy a kommunizmus építőinek útján vannak akadályok és nehézségek, összeütközések, komoly, életbevágó ellentmondások, ame lyek leküzdése nagy erőfeszítést, magas- rendű hazafias kötelességtudást követel. Az új harca a régivel az élet legváltoza tosabb összeütközéseit idézi elő, amelyek nélkül nincs élet és következésképpen mű vészet sincs. A drámairodalom szegényességének, sok színmű gyengeségének fö oka az, hogy a drámaírók müveiket nem az életben mé lyen gyökerező konfliktusokra építik fel, hanem megkerülik azokat. Ha az üyen színdarabok szerint ítélkeznénk, akkor nálunk mindent rendbenlévőnek, ideálisnak találnánk, ahol sző sincs semmiféle kon fliktusról. Némelyik drámaíró azt tartja, hogy csaknem tilos életünk rossz, negatív vonásait bírálni. Egyik-másik kritikus azt követeli, hogy a műalkotások csak eszmé nyi típusokat mutassanak be, ha pedig az író, a drámaíró megmutatja az életben meglévő negatívumokat, igyekeznek öt agyonbírálni. Az ügy ilyen kezelése helytelen. így el járni annyit jelent, mint gyávának lenni, vétkezni az igazság ellen. Nálunk nem minden eszményi, nálunk vannak negatív típusok, életünkben nem kevés a rossz és álnok ember sem kevés akad. Nem kell félnünk rámutatni a hiá nyokra és a nehézségekre. Gyógyítani kell a fogyatékosságokat. Nekünk Gogolyck és Scsedrinek kellenek. Fogyatékosságok ott nincsenek, ahol nincs mozgás, nincs fejlődés. Mi azonban fejlődünk, haladunk — tehát nehézségeink és fogyatékossá gaink is vannak. A drámairodalomnak meg kell mutatni az életben rejlő konfliktusokat, anélkül nincs drámairodalom. Meg kell állapítanunk, hogy az irodal mi és színházi kritika nem állt feladata magaslatán. Az utóbbi években elterjedt a konfliktusok megszűnésének vulgáris „elmélete“, amely káros hatással volt a drámaírók alkotó munkájára. Ennek az úgynevezett „elméletnek" szerzői szerint éppen a „konfliktusnélküliségeknek" kell á szovjet színdarabok legjellemzőbb voná sává válnia. Odáig fajult a dolog, hogy a „Szovjet- szkoje Iszkussztvo" című lap a drámai konfliktus problémáját megvető iróniával „hírhedt problémának" nevezte. Súlyos hibának kell tartanunk a művészi alkotás életbevágó problémájának ilyen lebecsü lését. A „Szovjetszikoje Iszkussztvo" olvasó jának nem lehet elsiklani afölött, hogy a lap hasábjain néha mennyire ellentmon dóan és következetlenül világítják meg a drámaírás kérdéseit és kivált a drámai konfliktus problémáját. A lap olykor homlokegyenest ellentétes nézeteknek ad helyet, ami arra vall, hogy a szerkesztő ségnek n'ncs világos álláspontja a művé szet legkomolyabb jelenségeinek értékelé sében. A lap ma ezt mondja, holnap ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban más nézetet fejt ki, de sem egyik, sem másik esetben nem veszi magának a fáradságot, hogy komo’yan, hozzáértően megindokolja és érvekkel alátámassza következtetéseit és állításait. Az 1952 április ,5-iki számnak „A szín házi kritika magas színvonaláért“ című vezércikkében a „Szovjetszkoje Iszkusz- sztvo" szerkesztősége ezt írja: „Lapunk gyakorlatában többször volt rá eset, hogy igénytelenek voltunk, pozitív értékelést adtunk gyenge, sőt gyakran művészet- ellenes müvekről...“ Mi akadályozta vájjon a szerkesztőséget abban, hogy a műalkotások értékelésénél a helyes állás pontot Védelmezze? A „Szovjetszkoje Iszkussztvo" hasáb jain most vitatják meg a drámairodalom alkotó kérdéseit. Sajnos, a lap egyes cik keiben a komoly, alkotó vitát felületes ítéletekkel helyettesítik. Különösen N. Virta „Beszéljünk nyíltan...“ és I. Szel- vlnszkij „Szót kér a költészet!" című cikke tereli el az olvasót azoknak a való ban alkotó kérdéseknek a megvitatásától, amelyek megoldása segíthetné drámairo dalmunk elmaradásának felszámolását. A drámai konfliktussal kapcsolatban hibás nézeteknek adtak hangot a Szovjet írók Szövetségének drámairodalmi bizott ságában is. E probléma vitájában egyes drámaírók és kritikusok azt próbálták bebizonyítani, hogy az életben rejlő ellen tétek és összeütközések ábrázolásának már nincs helye a szovjet életről szóló darabokban. Azt is állították, hogy nálunk az egész kérdés csupán a „jó" és a „még jobb" közötti konfliktusra zsugorodott össze Az élet fejlődésének egész sokféleségét ilymcdon egy sémába kényszerítették. Ez pedig az életünkben rejlő ellentmondások elkenásére, elpalástolására, a valóság át- lakkozására vezetett. A „konfliktusnélkü li" drámairás receptjei szerint írt dara bokból h'ányzik az élet lüktetése. Ezek a
