Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Gál László: Győzelem
— Elhoztam ezeket is, — mondta az asztalra helyezve a könyveket. — Hátha hasznát vesszük. Összebújva tanácskoztak sokáig a nyi tott könyvek fölött. Az esti harangozás után kisvártatva megint látogatót jelzett a Sajó kutya. Juli néni letette kezéből a fia harisnyáját, amit éppen foltozott. Kiment a vendég elé. Fazekas bácsit kísérte be. — Talán termelési értekezletre gyűlte tek össze, — kérdezte tréfásan a fiúktól, miközben sorra kezet fogott velük. Látszólagos jókedve mögött azonban valami palástolt bosszúság látszott. Az élesszemti Péter meg is kérdezte tőle. — Valami baj van, András bácsi? — Baj éppen nincs, — válaszolt az öreg — de annyi bosszúság éri az embert. Nem tudom megérteni, — fakadt ki mérgesen, — hogy némelyik ember miért csak arra használja a szemét, hogy hátra felé néz zen vele, nem pedig előre. Látta, hogy értelmetlenül néznek rá. — A délután találkoztam az öreg Csi szár Gyulával, meg Pavlik Bélával — magyarázta előbbi szavait. — A kantin ból jöttek ki Krotkó bányamester társa ságában. ELdicsekedtem nekik, milyen új módszert találtatok ki. Azt hittem, örül nek majd neki. Ehelyett ? ... — Képzeljétek, mit mondott az a vén Csiszár — tárta szét méltatlankodva a karjait. — Azt, hogy csak nem fog olyan taknyos kölyöktől tanulni, aki még pen- delyben járt, amikor ö már híres kovács mester volt. Ök megmaradnak a régi módszernél. A bolond. És én még azt hit tem, hogy segíteni fognak nektek az edzés megjavításában. A három fiatal elkomorodott arccal hallgatta. Az említett kovácsok a munka helyükkel szomszédos részleg kovácsmü- helyében ugyanazt a munkát végezték, mint ők. — Hát ti kisütöttetek-e már valamit? — törte meg az elmélyült csendet Faze kas bácsi medvehangja. — Ne csüggedje tek el. Majd csak elboldogulunk valahogy nélkülük is. Lassan felélénkültek. — Üj edzési eljárást fogunk kipróbálni, szovjet módszer szerint, — magyarázta Kugyela. — Holnap reggel megkezdjük. Jó félórát tanakodtak még négyesben. Félnyolc után Fazekas készülődni kez dett. — No, én megyek — nyúlt a kalapja után. — Az asszony még azt gondolja, hogy rossz helyen vagyok. Marasztalták volna még, de hajthatat lan maradt. — Pergő nyelve van ám az asszonynak, — tréfált. — Lesz nemulass, ha nagyon elmaradnék. Mindhárman kikísérték a kapuig. Alig hogy elment, LipnicSka bátorságot vett magának és kibökte, amit már régóta for gatott a fejében. Péter ellene volt egy kicsit. — Késő már ahhoz. — Dehogy is késő — erösködött Lip- nicska. — Ilyenkor sokáig felvannak a lá nyos házaknál. Kézimunkáznak, fonnak, meg miegymást csinálnak. Beadták a derekukat. — De te méssz elsőnek Kláriékhoz, — kötötte ki előre Péter. Ezen a vidéken ugyanis az a szokás, hogy esténként a legények társaságban elmennek a lányos házakhoz. Az ajtón elsőnek mindig az a legény lép be, aki udvarlási szándékkal megy az illető ház hoz. Sokáig elidőztek Lackőéknál, ahol na gyon barátságosan fogadták őket. Ami kor Lipnicska hazaért, már túlhaladta az óra mutatója a tizenegyet. Igaz, hogy ö még jó félórát sugdolózott Klárikával a kapuban, amikor két barátja már eltávo zott. Másnap reggeli előtt az üzemi pártbi zottság titkára nyitott be a műhelybe. A három kovácsot éppen az edző me dence fölé hajolva találta, amint feszül ten figyelték a medencébe helyezett fúró hegy sistergését. — No, fiúk, hallom, hogy valami újí tást csináltok — köszöntötte őket. Aprólékosan elmagyarázták neki, mi ről van szó. A műveletet a gépen is be mutatták. — Kétharmad résznyi időnyereséget je lent, legkevesebb ennyit, — örvendezett Balázs elvtárs. Megveregette Bódi Péter vállát. — Jól csináltátok fiúk, csak így tovább. A ti műhelyetekben napi öt órai nyereség, a többi műhelyben ugyanannyi, összesen negyvenöt óra nyereség egy nap alatt. Egy munkásnak csaknem egy heti munkaideje. — Csakhogy Csiszár bácsiék nem na gyon lelkesednek érte, — vetette közibe LApnicska. Kis felhő szállott a párttitkár homlo kára. — Hajlottam róla. Visszafelé majd be nézek hozzájuk. A három fiú a pár odavetett szóból megértette, milyen fontosságot tulajdonit a titkár újításaiknak, s egyúttal kemény elhatározást olvastak ki belőle. Jól ismerték Balázs elvtársat. Tudták róla, hogy műiden tette mögött a Párt, a haza és a dolgozók iránti szeretet rejlik. A felszabadulás előtt, amikor a bánya kapitalista részvénytársaság tulajdona volt, mint ifjúmunkás mindenkor bátran kiáltott a bányászok érdekeiért. Nem egy sztrájk szervezése fűződik a nevéhez. A félszabadulás után, amikor a bányá szoké lett az üzem, hosszú ideig verseny- felelős tisztségét töltötte be. Ugyanolyan szívóssággal látott a szocialista munka verseny szervezéséhez, mint ahogy azelőtt szervezte a harcot a bányászokat szipo-
