Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Gál László: Győzelem
Kugyela ezalatt szétengedte a présgép szorító lapjait, hogy a hosszú acéldarab beleférjen. Lipnicska, a harmadak kovács pedig a gép felső részébe egy hosszúkás, acélból készült szerszámot erősített be, jól leszorítva az anyacsavarokkal. A be fogott szerszám közepén apró, négyzet- alakú rést vett észre a kíváncsian figyelő Fazekas bácsi. Nem nagyot. Éppen csak akkorát, amibe az ember két újjá befér het. A fiúk titokzatos arccal mozogtak, mintha valami szertartást végeznének, András bácsi pedig egyre fokozódó érdek lődéssel nézte, mi sül ki a nagv készülő désből. Bódi Péter óvatosan beigazította a rúd izzó végét a szerszám közepén vágott nyílásba. Lipnicska segített neki, Kugyela pedig a rúd másik végét helyezte a nyo mó korong közepébe. — Ahá, — világosodott meg Fazekas előtt az egész. — Értem már, a gépen akarjátok megcsinálni azt, amit eddig kézzel kellett elvégezni. — De nem vágja-e majd le a felgyürt részt egészen a szerszám, — hajolt aggo dalmasan közelebb a géphez, amelyet Ku gyela időközben megindított. — Mert ha nem lesz meg a gyűrű a fúrón, elhajít hatjátok az egész tudományotokat. A három fiatal kovács magabiztosan mosolygott. Harmadízben próbálják már a mai napon. Pontosan kiszámítottak mindent. Biztos, hogy sikerül. A szabályosan forgó orsó lassan moz gatta előre a szorító korongot. A gép erős nyomására a tüzes acélrüd mind bel jebb hatolt a szerszámba. A fölösleges anyagrészecskék szabályos gyűrűt alkot va tolódtak hátra. Kugyela örömtől ragyogó arccal állítot ta le a gépet. Könnyedén kihúzta a szer számból a rúd bepréselt végét és diadal masan mutatta Fazekas bácsinak. Az öreg hüledezve nézte. — Müyen erő van ebben a gyerekben, — gondolta magában. Hangot is adott véleményének. — Azt hittem, hogy kala páccsal se bírjátok belőle kiverni. Nevettek rajta. Megfeledkezett arról az egyszerű dologról, amire ők kezdettől fogva számítottak, hogy az izzó vas kitá gul, lehűlés közben pedig összehúzódik. Ez volt Kugyela sámsoni erejének titka. Mutatták is neki a vasat, amely már elveszítette sárgás fényét. Halványkék színt vett fel és csak a levegő vibrálásá ról lehetett észre venni, hogy még most sem lenne tanácsos megmarkolni. — Éppen olyan, mintha kalapáccsal lenne csinálva — hasonlította össze Faze kas bácsi az újat egy régivel, amit köz ben fölemelt a főidről. — Annyi a különb ség a kettő között, hogy amíg abból egy elkészült, addig ezen a masinán hármat is megcsinálhattok. — Lesz ezért pénz, gyerekek. — nyo mott egy tréfás barackot Bódi Péter bor zas hajára, aki éppen kezeügyében állott. A fiú örömmel fogadta a kedveskedést. Éles szirénabúgás hasított a levegőbe, jelezve a délelőtti műszak végét. A három kovács rendberakva a szerszámokat ki kapcsolta a ventillátort. A kohóban izzó tűz az éltető levegő elvonásával nyomban pislákolni kezdett. Olajfoltos munkaruhájukat levetve mo sakodáshoz készültek. Fazekas bácsi is nekigyürkőzött, hogy kissé lemossa ma gáról a port. Percekig csak a víz csobo gása hallatszott. Tompa, mély dördülések rázták meg a levegőt, amikor kiléptek a műhelyből. Métermázsás sziklák hevertek össze visszadobálva a fejtés aljában. Az a ha talmas sziklatömib, amely tegnap még megingathatatlannak látszott,, most dara bokra törve tehetetlenül várta, hogy a szorgoskezü kőfaragók munkába vegyék. — Lássátok, fiúk, — szólt hozzájuk — így vagyunk a munkával is. Azt a sziklát emberi erővel hónapokig se lehetett volna kimozgatni. Egy kis adag robbanóanyag pontosan kiszámított helyre téve pállaná tok alatt elintézte. A Leglehetettenebbneik látszó feladatot is meg itsaet orcám, csak meg keli hozzá keresni a lehetőséget. Elgondolkozva indiultak hazafelé a me redek domboldalon a sikló mellett kanyar gó ösvényen. Üj edzési lehetőségeket la tolgattak, amelyekkel meg lehetne hosz- szabbítani a fúrók élettartamát. Lipnicska is erősen töprengett, de néha akaratlanul is elkalandoztak a gondolatai. Szeme gyakran tévedt az előttük haladó bányászok csoportjára, amelynek közepé ből egy piros kendöcske kandikált ki. Erős volt a gyanúja, hogy a kis Lackó Klárika rejtőzik a piros kendő alatt, aki a csilléket szokta összekapcsolni a ko vácsműhely előtti síneken. Pedig már a Klárika nevének hallatára is furcsa izga lom dobogtatta meg a szivét. Szerette volna meggyorsítani lépteit, hogy utolérje a csoportot, csak nem ju tott eszébe semmi, amivel megindokol hatta volna sietségét. Attól pedig félt, hogy idő előtt gyanúba veszik, hát inkább velük maradt. A 3ikló előtt elbúcsúztak egymástól. Fazekas bácsi a közelben lakott egy kis kertes házban. Felesége már nyitotta is az ajtót, ahogy észrevette férje közele dését ... — Estefelé gyertek át hozzánk, — nyújtott kezet Péter két társának, — hátha kisütünk valamit. Alig bukott le a fenyves mögé a nap izzó korongja, Kugyela benyitott Bódi Péterékhez. Lipnicskát már ott találta. — Fát kellett készítenem a kenyérsü téshez, — mentegetőzött késése miatt Kugyela. Hóna alatt két vastag könyvet szoron gatott.
