Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Horváth Márton: Petőfi, a szabadság lobogója
haladó rétegnek, mely változtatni akart a régi renden. „Nem írástudóknak, nem az úri rendeknek, — De beszélek szűrös, gu bás embereknek“ — írja. Nézzük meg kissé közelebbről ezt a köl tői forradalmat, s azt is, hogy mit kell a ma íróinak tanulni belőle. Kezdjük a né piességgel. Tévedés volna azt hinni, hogy a „termé szet vadvirágának“ népiessége — ahogy Petőfi magát nevezte — spontán módon „magától" jött volna létre, amúgy a nép ajkáról eiLesve. Bizonyos romantikus á"né pi esség már divatozott Petőfi előtt is és Herder fellépése óta tudatos költői irány zat lett az európai irodalomban. De Kölcsey és részben Vörösmarty programmszerü né piessége Petőfivel összevetve — formainak tűnik. Kisfaludy Károly népiességét pedig egy régi kritikusa „absztrakt-vulgárisnak“ és „szalónpóriasnak“ nevezte; Ez a nemesi nópiesség alig volt progresszívnak nevez hető és tulajdonképpen az osztrák uralom, a jobbágymozgolódások és a kezdődő kapi talizmus veszélyei között hányódó közép nemesség nosztalgikus visszafordulása volt „az ősi módi“, „magyar eleink“ elképzelt nyelve, erkölcse, életformája felé. Berzse nyi múltat idéző zord erkölcsi prédikációi és a „Zalán futása“ részben szószerint veen dő visszafutás volt a kor kérdései elöl. Pe tőfi fellépésekor az úri almanachkőltészet- nek már jártányi ereje sem volt. Ebben a költészetben eltűnt Csokonai barokk vas- kosságának utolsó nyoma is és Kazinczy „fentebb stíljét" utánzó dekadens nyávo gássá satnyult. Petőfi fellépése idején már élesen elkülö nültek az irodalmi frontok. Ott volt egy részt a divatlapokban és almanachokban uralkodó magyar rokokó semmitmondó, gü gyögő úri lírája. Ott volt Vörösmarty — mai szóval élve — harmadik utas költé szete, mely nem a vészterhes jövőt, hanem a magyar múltat kutatta, nemzeti nagysá gunk példáiért. De ott volt az irodalom alaítti irodalom is, a le nem írt és meg nem hamisított népköltészet, amin Petőfi — Pe tőfivé nevelkedett. Petőfi versei 1842-ben jelennek meg elő ször nyomtatásban, de csak két évvel ké sőbb kezd nagyobb számban népdalokat írni. Odáig csak két népdalt jelentetett meg saját neve alatt. A többit álnéven, mintha kissé szégyelte és nem ismerte vol na fel azonnal a népdalban szunnyadó for radalmi lehetőségeket. Petőfi első éveinek korabeli kritikusait ostoba értetlenséggel szokás, vádolni. En nek az ellenkezője az igaz. Nagyon is meg értették ezek a kritikusok, hogy Petőfi for radalmában nemcsak az úri világ költésze te, stílusa, látásmódja, hanem maga az úri világ került végveszélybe. Megsejtették azt, amit Petőfi első levelében megírt Arany Jánosnak: „Ha a nép uralkodni fog a köl tészetben, közei áll ahhoz, hogy a politiká ban is uralkodjék“. Ezért szisszennek fel az úri kritikusok így: „A puszták és a csárdák félvadságában sínylődő embereinek nyersen durva szójárásait hozza be a ma gyar művészet szent csarnokába ... A Dó roknak s a pórok legalsóbb osztályának énekel“. Petőfi megtalálta a kifejezésnek olyan módját, mely müveit meggyőzővé, vonzóvá és könnyen hozzáférhetővé tette az új kö zönség, a nép számára. Petőfi nem azt tet te, amit elődei és részben utódai, — hogy az úri közönségnek írt volna a népről, ha nem a nép arcát, érzelmeit, vágyait, sőt magukat az urakat is — a rothadó nemes ség és a népellenes papság ábrázatát — mindig és újra a nép szemével, a nép szá mára mutatta meg. Petőfi realizmusának a lényege a hitelesség, az ábrázolás igazsá gának szenvedélyessége. Ugyanaz a szen vedély és meggyőződés a művészetben, mint a politikában. Ez az igazságkeresés elfogult és pártos. Nem emelkedik felül a dolgokon, hanem bennük él, mint maga a nép. így ír Arany Jánosnak: „Én az az ember vagyok, ki az igazért a szépet is feláldozom... Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám“. És még valami: „Akiben egyszerűség nincs, abban semmi sincs" — fűzi ehhez hozzá útileveledben, így tette Petőfi a népet első lépésként az irodalom urává. Ötvenegy verse lett nép dallá. Büszkén hangoztatja Kossüthhoz int levelében: „A magyar köznép között az én dalaim voltak a szabadság első leckéje". Ez az igazi irodalmi forradalom, mert az osztályok cserélnek helyet a költészet bet, mert az elnyomottak a hatalomért foly tatott harc egyik fegyverét ragadják ke zükbe ezzel az új költészettel. Szükségszerű, hogy a Szovjetunió, a tes tet öltött szabadság országa lett Petőfi má sodik hazája. Zsdánov meghatározása: „A mi szovjet irodalmunk a nép és a haza ér dekét szolgálja“ — talán egyetlen nem szovjet költőre sem illik jobban, mint Pe tőfire. Ez azt jelenti, hogy Petőfi a Szov jetunióban immár alig nevezhető idegen költőnek, népszerűsége villámgyorsan nö vekszik. Alexej Szurkov, a kiváló szovjet író megállapítja: „Aki verseit olvassa, meg győződhetik róla, milyen közel áll Petőfi költészetének haladó demokratikus iránya ahhoz a világirodalmi szellemhez, amely nek kiteljesítöje a szovjet költészet.“ Leghaladóbb mai költőink megértették már, hogy következetesen Petőfi után járni a politikában annyit jelent, mint szocializ mus, a költészetben annyit, mint a szovjet irodalom eredményeinek elsajátítása. Pető fi útja: minden kizsákmányolás megdönté se. az ember teljes felszabadítása, ahogy7 az a Szovjetunióban már valóra vált és nap jaink történelme valóra váltja nálunk is. Petőfi útja: harc a mai zsarnokok, függet lenségünk mai ellenségei, az imperialisták ellen, a világszabadság végső diadaláért. Petőfi útja: a szabadságért harcoló népek testvériesülése, Horváth Márton cikke nyomán.
