Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Egri Viktor: Hajóépítők
adódott, hogy vezető nélkül kezd tem meg az ismerkedést az „öreg“ hajó gyárral a Szigeten és az újjal itt a holt Duna-ág mentén. Olyan különös varázsa volt ennek a magányos bolyongásnak, hogy egész nap nem kívántam magam mellé vezetőt és most reggel is még egye dül járom a nagy szerelőcsarnokot, a le- mezelőt, a kovács-, asztalos- és lakatos- műhelyeket, a rákpartot ás a hajókat. Két napja szótlanul csak nézem és fi gyelem a tűznek és vasnak ezt a hangos, forró kavargását, amit valami előttem még megfoghatatlan emberi akarat és erő irányít és fog kordába. Cseng és reng körülöttem a hatalmas csarnok; a magas ban nyikorogva fut a daru és egy több- százkilogrammos acéllemez úgy leng a fe jem felett, mintha pehely volna. Itt a szer elöcsamoikban mindenütt, amer re a szem ellát, a külpámokon fekvő hajó testek bordázatán, orrtőkéjén és farán, a betonpadlón és fent a magasban sisakos forrasztok hegesztöpákáiból kékes lángok lövetnek, szikrák pattannak és száz és száz kalapács ver hozzá bömbölően ritmi kus riadót. Van valami lélekzetfojtó ebben a nyüzs gő hangyabolyban; — boszorkánykonyhá nak csúfolják a munkások a csarnok lég dühödtebben lármázó részét, — az első percekben egészen bátortalanná tesz a hangoknak ez a kakofoniája, a munkának ez a lázas dübörgése, amit nem értek és amiben nem látok összefüggést, szerve zettséget. ‘ Talán ugyanez a csüggesztö érzés fog hatja el a kamocsai. izsai, vagy .perbetei parasztlegényt is, aki a gyár kedvéért otthagyta az ekeszarvát és először átlép ve a csarnok ajtaján, tanácstalanul meg áll és széttekint. Itt éljen ezentúl ebben a dübörgésben, a csikorgó és nyekergö, sivító és dörgő hangok zűrzavarában, a madárfüttyös rétek és rónák helyett, ahol a szél játszva surran és csak a traktor pöfög és horkan fel olykor-olykor a táj idillikus békéjében, épülő új rendünk szép ségét hirdetve ... Aztán egyszerre történt, úgyszólván minden átmenet nélkül. A bátortalan, csüggesztö érzés valami nagyszerű, fel emelő érzésnek ad helyet; egyszerre meg fog ennek a hatalmas munkának varázsos ritmusa és megszűnik benne minden exo- tikum és idegenség. Ott történt ez a lemezeket idomító csoport előtt, a fültépö lárma közepette, mintha a szemem és minden érzékszer vem kicserélődött volna, a dübörgésből hirtelen kicsengeni éreztem a dallamot, az egymásba folyó szervezett munkame neteknek ritmusát, ami az egésznek célt és értelmet ad. Az a kamocsai. izsai, vagy perbetei le gény is talán ugyanúgy megtalálta az otthonnak érzését, amikor a nyüzsgő sok ismeretlen közt egy égettképü, félpőre kovácsban vagy lemezeidben hirtelen fel Egri Viktor Komáromi jegyzeteimből ismerte falubelijét és az rávillantotta üd vözlésként csillogóan fehér fogait... És ahogy vezdem felismerni az egy másba kapcsolódó munkameneteket, ahogy csitul körülöttem a zűrzavar és lassan el rendeződik minden, szinte fizikai öröm mel érzem itt újból és mindennél meggyő zőbben, hogy nem az irodalomból kell az élet felé mennünk, hanem az életből kell vezetnie útunknak az irodalom felé. Milyen pompás emberek ezek a hajó építők! Itt van mindjárt régi ismerősöm. Csík János, az első mühelyrészleg veze tője. Eddig csak mint íelkes színjátszót és népdalénekest ismertem, most itt ülök vele szemben birodalmában, a „rajzpadló“ irodájában és figyelem, hallgatom, hogyan beszél embereivel, hogyan irányítja a munkát. Ha úgy mondják, hogy a rajz padló a gyár szíve. Csík a motorja. Simá ra borotvált arcú, vállas, tagbaszakadt, szép férfi. Csupa lendület és erély. Úgy érzem, szeretnie kell az egyszerű embe reket és gyűlölnie a gőgöst. Az apja építömunkás, az anyja pedig ma sem tud megválni dohánygyári mun kahelyétől, pedig már régen nincs szük sége rá, hogy még dolgozzék. Csik János tizenkétszeres újító. — Mindig szerettem a szakmámat, — feleli kérdésemre. — De hogy a munka alkotás, azt bizony csak a felszabadulás óta érzem. Azt meg, hogy a munka öröm is lehet, igazi nagy öröm, hát ezt meg azóta tudom, hogy a szovjet hajókat építjük. A szovjet hajók! Minden lelkes gyári ember munkájának és gondolatának köz pontja! Velük alszik és ébred, talán álmá ban is dajkálja, építi őket! — Azóta minden még jobban érdekel, — folytatja Csili. — Nincs nap, hogy fel ne kantározzam akaratomat, hogyan tud nék jobb munkamódszerrel dolgozni. Ezért sikerült néhány újításom. — Mi bennük a lényeg ? — kérdem. — Én inkább tanulságot mondanék. Az, hogy alaposan meg kell figyelni minden nunkának sajátosságait és nem szabad fejtörés nélkül alkalmazni a már meg szokott módszereket. Meleg basszusa meggyőzően cseng. Alig van szabad pillanata, de ha kul túr- munkáról, új szerepről van szó, ott áll a komáromi műkedvelőik élsorában. Nem tudom, a hajóépítésnek nagyobb szerelmese-e, vagy az éneknek? Úgy ér zem, nem tudna birodalmától, a rajzpad lótól megválni, pedig nagy énekesfelada tok izgatják. Mostanában felvették hang lemezre néhány sikeres énekszámát, szov
