Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja
dolgozó parasztok közt egyaránt. Ennek együk mutatója volt, hogy azonnal & fel- szabadulás után kommunista vezetőket választottak a nagy szakszervezetek, első sorban & bányászok, építők, vasmunká sok, szabók, bőrősök szakszervezetei, amelyekben a kommunista párt az illega litás hosszú évtizedeiben is szakadatlanul komoly befolyással bírt. Azonnal kommu nista vezetés alá került a földmunkások és kisbirtokosok szakszervezete is. (A kommunista pártnak az illegalitás idején is kiterjedt parasztszervezetei voltak. Mi kor például 1933-ban Horthy csendőrsége egy ilyen földalatti szervezet jó részét felgöngyölte, több mint 300 paraszt ke rült börtönbe.) A Szakszervezeteik Orszá gos Tanácsa űjjászervezetésótöl kezdve többségében szintén kommunista vezetés alatt állott A kommunista párt tehát 1945 tava szán mélyen be volt ágyazva a munkás- és paraszttömegekbe és jó kilátásokkal kezdhette meg harcát a dolgozó nép több ségének megnyeréséért Hogy álltak versenytársai? Az ipari munkások között versenytár sunk a szociáldemokrata párt volt. Veze tőik jelentékeny része Horthy reödőrspic- lije, vagy angol kém volt s a felszabadu lás után fokozatosan az amerikai impe rialisták szolgálatába lépett, akárcsak a kisgazdapárté. Természetesen ezek a ve zetők sokkal szívesebben látták volna, hogyha Magyarországot az Egyesült Ál lamok vagy Anglia csapatai szánják meg. Nagy többségük gyűlölte a Szovjetuniót és eleinte az angol imperialistákat kiszol gáló Labour Partyval tartott szaros kap csolatot, annak utasításait és tanácsait igyekezett végrehajtani, majd később egy re inkább az amerikai imperialisták irá nyítása, alá 'került. Ugyanakkor azonban a szociáldemokrata munkások és parasz tok — ilyenek is voltak számosán az Al földön — nagy többsége a felszabadító Szovjetunióval rokonszenvezett, helyeselte a munkásegységet, az egységfrontot a kommunistákkal, követelte a harcot az imperialisták, a fasiszta maradványok és a tőkés reakció ellen. Ebben a helyzetben a szociáldemokrata párt vezetőinek nagy része, csakúgy, mint a kisgazdapárté, kettős játékot űzött. Kifelé, a tömegek felé a Függetlenségi Front, a demokrati kus koalíció tagjaiként mutatkoztak, ti tokban, kéz alatt azonban már az első naptól kezdve irányt vettek arra, hogy a kommunistákat kiszorítsák a hatalomból és a lehető legkisebbre csökkentsék befo lyásukat a munkástömegekfoen. Ez a politika a szociáldemokrata párt ban régi tradícióra nyúlt vissza. 1919-ben, amikor a munkástömegek a kommunista párt befolyása alá kerültek, az akkori szoci áldemokr ata vezetők zöme, hogy be folyásának egy részét megmenthesse és adott pillanatban annál sikeresebben lép hessen fel, látszatra elfogadta a kommu nista követeléseket és úgy tett, mintha támogatná a Tanácsköztársaságot. Ami* kar pedig & helyzet válságosra fordult, akkor ugyanezek a vezetők hátb&támad- ták a proletárdiktatúrát és ezzel hozzá járultak bukásához. Ugyancsak régi tradíciója volt ennek a politikának, hogy a dolgozó tömegek si keresebb megtévesztése és félrevezetése céljából a szociáldemokrata párt felváltva jobb és „bal" szárnyát tolta előtérbe. Ez a „balszárny“ akikor lépett működésbe, amikor az a veszély fenyegetett, hogy valamely túlságosan nyílt és világos áru lás következtében munkástömegei ott hagyják. Ilyenkor ez az álbaJo&dial. kapta azt a feladatot, hogy müellenzékieskediés- sel, szóradikalizmussal megzavarja az elé gedetlen tömegek tisztánlátását és tovább is szociáldemokrata befolyás alatt tartsa meg őket. A felszabadulás után erenek az álbalol dalnak megnőtt a jelentősége és a vele űzött manőverek nem egyszer minket is megtévesztettek. Ez a megtévesztés annál is inkább lehetséges volt, mert a szociál demokrata vezetők egy része — akárcsak 1919- ben — valóban baloldali volt, azaz becsületesen kívánta és állta a kommu nistákkal az egységfrontot, küzdött érte és ma is velünk van. Amíg a harc nem jutott döntő stádium ba, addig a szociáldemokrata vezetők megj átszbatták azt a kettős szerepet, melyben a nyilvánosság előtt a kommu nisták szövetségesei és a munkásegység híveiként mutatkoztak, .titokban pedig az imperialisták szekerét tolták és minden módon áskálódtak a munkásegység meg valósulása ellen. Mikor azonban a válság kiéleződött és szint kellett vallani, amikor a szociáldemokrata .párt, katonai kifeje zéssel élve, nyílt bevetésre került, még pedig a dolgozó nép ellen került bevetés re, akkor vége volt a megtévesztő manő vereknek: a munkástömegek felismerték igazi arculatukat és otthagyták őket, át léptek a kommunista pártba. Erre azon ban a felszabadulás után csak két, két és fél évvel került sor. Addig a szociáldemo krata párt bizonyos fokig a második vo nalban állt: a reakció az első frontvonal ba főerőként ekkor még a kisgazdapártot vetette be, azt tekintette derékhadának. A parasztság zöme, elsősorban a jómó dú parasztok és kuíá'kok, valamint a kis polgárság jórésze, a felszabadulás után a kisgazdapártba özönlött. Ez a párt 1920- ban, a Magyar Tanácsköztársaság buká sa után megkapta a parlamentben az ab- szoüut többséget. Nagyatádi SzaJbó, a párt akkori kulák vezére, elősegítette, hogy a grófok, nagybirtokosok, tőkések betódul janak a kisgazdapártba, belülről aláássák, végül magukhoz ragadják a vezetést, visszaállítsák uralmukat. A kisgazdapárt ettől kezdve lanyha ellenzéke volt Horthy- nak, s 1944-ben, amikor a fasizmus vere sége már biztos volt, a Magyar Frontban a kommunistákkal is laza kapcsolatot te remtett.
