Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja
Mi már 1944-ben számoltunk azzal, hogy ha hazánkat a Szovjetunió felszaba dította, a régi uralkodó osztályok újra a „nagyatádi utat" választják, azaz a kis- gazdapárt cégére alatt kísérlik meg újjá szervezni erőiket és visszaszerezni a ha talmat. Ezért mi már 1944-ben irányt vettünk arra, hogy támogassuk azt az új pártot, amely elsősorban a szegésnypa- rasztí rétegek megnyerését tűzte ki célul, a Nemzeti Parasztpártot. Ez a párt, amely megalakulásától kezdve szoros kapcsolatot tartott a kommunista párttal, versenytársa lett a kisgazdapártnak olyan szegényparaszti rétegekben, amelyekre kezdetben a mi befolyásunk különböző okokból nem terjedhetett ki és ezzel gá tolta a kisgazdapártot abban, hogy mini a parasztság egyetlen pártja szerepelhes sen. Ugyanakkor pártunk kapcsolatot teremtett s ezt mindvégig meg is őrizte, a kisgazdapárt dolgozó parasztjaival. Ezen a kapcsolaton keresztül támogatta és be folyása alá vonta mindazokat, akik nem szívesén látták a legkülönbözőbb tőkés, nagybirtokos és kispolgári reakciós töme gek beözönlését a kisgazdapártba. Ebben a koalícióban a széthúzó erők olyan mértékben nőttek az összetartó té nyezőkkel szemben, ahogy a főcél, a fa sizmus szétzúzása megvalósult. Miikor a háború végétért, új helyzet állt elő. Azon nal felmerült a ké* -^s, hogyan tovább. Mi a, fejlődést a szocialista forradalom irányába igyekeztünk továbbvinni s a Szovjetunióra támaszkodtunk. A kisgaz dapárt és a szociáldemokrata vezetők a tőkés rendszer megmaradásáért és meg erősödéséért harcoltak (mint ilyenek a földosztásban is csak fanyalogva és kény szeredetten vettek részt), s ennék meg felelően az imperialistákra támaszkodtak. De mert tömegeik előtt ezt ilyen nyíltan és világosan nem mondhatták meg, a Függetlenségi Fronttal és a kommunista párttal nem mertek szakítani. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a harc, — egyelőre még a koalíciós forma megtartása mellett — éleződött: az utak kezdtek szétválni. «. 1945 nyarán világossá vált, hogy a régi rend minden eleme — földbirtokosok, ban károk, háziurak, horthysta politikusok és katonatisztek — a kisgazdapártban gyüle kezik. Ezt a pártot támogatták az egyhá zak, melyeknek papjai vezetőhelyet foglal tak el irányításában. Ezzel a párttal fel vették az érintkezést az imperialisták fő leg magyarországi diplomáciai képvise letein keresztül. Míg a kommunista párt azt hirdette, hogy a Szovjetunióra támasz kodva saját erőnkből el tudjuk végezni az újjáépítést, addig a kisgazdapárt hivatalos és főleg nem -hivatalos vonala az volt, hogy kilátástalan saját erőnkből az újjáépítés megkezdése. Újjáépítésre szerinth csak nagy amerikai kölcsön megkapása — és természetesen a kölcsönnel járó politikai feltételek teljesítése — után kerülhetett sor. Míg a kommunista párt bizalmat ön tött a dolgozó népbe, addig a kisgazdák vezetőinek legtöbbje fanyalogva, kritizál va, dohogva fékezett, terjesztette a csilg- gedést, szította az elégedetlenséget; Mint hogy húszéves ellenzéki múltra és ellenzéki tapasztalatra tekinthettek viasza, lassan ként kidolgozták azt a politikát, amely él vezte a hatalomban való részesedés minden előnyét és ugyanakkor megjátszottá az el lenzékiséget is, A magyar dolgozó nép évtizedeken, sőt évszázadokon kéresztül ki volt zárva á tényleges hatalom birtokából, ellenzékben állt az uralkodó osztállyal és ezért az ellen zékiség, á mindenkori kormánnyal szemben való bizalmatlanság oly mélyen tilt benne, hogy a mikor a hatalom kezdett átmenni a saját kezébe, a változott viszonyokhoz nem tudott gyorsan hozzáalakulni. Ezzel is táptalajt nyújtott a kisgazda ellenzékiség nek, melynek a háború pusztításai okozta nehézségek is bő teret nyújtottak. Ez, a hatalomban résztvevő párt ellenzéki poli tikája, átmenetileg komoly nehézségeket okozott, lazította á demokratikus erők ösz- szefogását, dé amilyen mértékben haladt á kommunista párt vezetése alatt az újjá építés, az ország talpraállítása, amily mér tékben megnőtt ezzel kapcsolatban a nem zet önbizalma és hálája, úgy kezdett visz- szájára fordulni. 1945 nyarán már világos volt, hogy a kis gazdapárt, amely a parasztság között leg komolyabb versenytársunk volt, irányt vett a „nagyatádi útra“. A mi feladatunk az volt, hogy e párt dolgozó paraszti és kis polgári tömegei előtt leleplezzük reakciós vezetőik igazi szándékait, hogy e népellenes vezetőket elszigeteljük és tömegeiket a mi befolyásunknak nyerjük meg. Mi tisztában voltunk a szociáldemokra ta és kisgazda vezetőség többségének két- kulacsosságával és ellenséges érzületével. Ezért gondosan ápoltuk mindazokat a szer ves kapcsolatokat, a munkásegységfront bi zottságait, pártösszekötö bizottságokat, a Függetlenségi Front helyi bizottságait és egyebeket, melyek módot adtak nekünk ar ra, hogy közvetlen befolyást gyakoroljunk koalíciós partnereink munkás- és paraszt tömegeire. Ez a befolyásunk megnehezí tette a szociáldemokrata és kisgazda veze tők különböző nyílt manővereit és gyak ran arra kényszeri tette őket, hogy legalább kifelé a kommunistákkal való együttműkö dés látszatát keltsék. A pártok erőviszonyaira először szám szerűen azok az országgyűlési választások mutattak, melyeket a felszabadulás után két hónapra, 1945 novemberében tartottunk. Ezen a választáson a kisgazdapárt abszolút többséget kapott, a szavazatok 56 százalé kát. A kommunista párt, a szociáldemokra ta párttal fej-fej mellett haladt, a szavaza tok 17 százalékát kapta, de mandátumok közül eggyel több jutott neki és ezzel az ország második pártjává lett. A paraszt- párt nem egészen 8 százalékot kapott A kisgazdapárt, mint az a választások
