Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 5-6. szám - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja
„Az oroszországi proletariátus éppen ezúton hódította el az eszerektől a pa rasztságot éspedig szószerint néhány órá val a burzsoázia íelett aratott petrográdi győzelem után, a győzelmes proletáriátus kiadta a „dekrétumot a főidről“ s ebben a dekrétumban teljes egészében és egy szerre, forradalmi gyorsasággal, enéllyed és fenntartás nélkül megvalósította a pa rasztság többségének valamennyi leglé nyegesebb gazdasági követelését, a föld birtokosokat teljesen és megváltás nélkül kisajátította.“ Lenin ebben a cikkében rámutat arra is, hogy a parasztság, bár átállt a bolse vikok oldalára, akik a főidet adták, ké sőbb még ingadozott. Azt mondja erről: a parasztság együtt ment „... először — a bolsevikokkal, amikor főidet adtak és a leszerelt katonák meghozták a béke hí rét.“ De amikor a bolsevik kormány szi gorúan megkövetelte a gabonafelesleg át adását a parasztoktól, „az Ural, Szibéria, Ukrajna parasztsága Kolcsakhoz és Dje- nyikinhez fordul. ... a Kolcsák- és Djenyffldn-íéle „demo krácia“ ki tapasztalása... megmutatta a parasztoknak, hogy a demokráciáról, az „Alkotanányozóról“ szőlő minden frázis nem más, mint a földesúri és kapitalista diktatúrát takaró lepel. Üj fordulat kezdődik a bolsevizmus fe lé: megsokasodnak a parasztfelkelések Kolcsak és Djenyikin hátországában. A parasztok felszabadítóként fogadják a Vörös Hadsereget. Végeredményben a parasztságnak, mint a kispolgári dolgozó tömegek fő képvise lőjének, éppen ezek az ingadozásai voltak azok, amelyek eldöntötték a Szovjethata lom és a Kolcsak—Djenyikin-hatalom sorsát.“ Lenin hozzáteszi, hogy éppen az a ta pasztalat, amelyet az ingadozó kispolgár ság bosszú, kemény harcokban nyer azáltal, hogy összehasonlítja, a proletárdiktatúrát a kapitalista diktatúrával, vezeti arra a végső következtetésre, hogy a proletárdik tatúrát kell előnyben részesítenie. Lenin már rámutat arra, hogy a forra dalom győzelméhez rendkívül fontos, hogy az ellenség ereje meg legyen osztva, el le gyen aprózva, hogy az ellenség tanácsta lan, tétovázó legyen. A proletárforradalom e problémái az 1919—1920—1921-es esztendőkben szaka datlanul előtérben állottak. Időszerűséget adott nekik a forradalmi helyzet, amely egy sor európai országban fennállott, va lamint az a körülmény, hogy ezekben az esztendőkben alakultak ki a kommunista pártok, — maga a Kommunista Interna- cionálé is — és taktikai, valamint straté giai kérdéseik kidolgozása közben nagy fcamátóiinik. Lentin és Sztálin szakadatlanul visszatértek rájuk és például állították oda. Erre annál is nagyobb szükség volt, mert a fiatal kommunista pártok zöme nem ismerte és nem tanulmányozta alapo san az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom történetét, mozgató erőit, belső rúgóit. Még 1921-ben is, & Kommu nista Intemacionálé HL kongresszusán előfordult, hogy egész pártok akadtak, melyek a proletárforradalom megvalósítá sához nem tartották szükségesnek a mun kásosztály, vagy éppen az egész dolgozó nép többségének, döntő részének megnye rését. Ezt az orosz forradalom fényeinek nem ismerésében éppen azzal indokolták, hogy a bolsevik párt is kicsi volt, amikor a hatalmat meghódította. Lenin így vála szolt erre: „Mi Oroszországban kis párt voltunk, de a miénk volt az egész országban a munkás és paraszt képviselők tanácsának többsége... A miénk volt annak a had seregnek majdnem a fele, amely akkor 10 millió emberből állt... A parasztsá got, amely 1917-ben a mi győzelmünk után ellenünk szavazott és az Alkotmányozó Gyűlésbe szoeiálforradalmárokból álló többséget küldött, meghódítottuk, ha nem is néhány nap alatt, mint ahogy én ma gam személyében tévesen elvártam és megjövendöltem, de mégis néhány hét alatt... Mi győztünk Oroszországban, nemcsak mert a miénk volt a biztos többség a munkásságban, (miénk volt az 1917- es választásoknál a mensevikekkel szemben a munkásság túlnyomó többsé ge), hanem azért is, mert közvetlenül a hatalom elfoglalása után a hadsereg fele és néhány hét alatt a parasztság 9/10-e is átjött a mi oldalunkra. ... Hogy győzhessünk, szükség van a tömegek rokonszenvére. Nincs szükség mindig az abszolút többségre; de arra, hogy győzzünk és a hatalmat megtartsuk, nemcsak a munkásosztály többségére van szükség ..., hanem a dolgozó és kizsák mányolt falusi lakosság többségére is.“ (Lenin művei, IV. kiadás, 32. kötet, 447, 450, 452. oldal oroszul.) Amikor 1924—1925-ben a magyar ko- mün bukása után megkezdtük Magyaror szágon a kommunista párt újjászervezé sét, azonnal tapasztaltuk, hogy itthoni elvtársaink zöme nincs tisztában azzal, hogy a proletárdiktatúra csak akkor va lósítható meg, ha a dolgozó nép többsége támogatja. Hogy ez a helyzet elöállha- tott, abban jórészt magunk voltunk a hi básak. Nem elemeztük ki, nem tártuk fel a magyar proletárdiktatúra létrehozásá nak tényezőit és körülményeit. S mert bizonyosak voltunk abban, hogy e prob lémák egy új forradalmi helyzetben azon nal felmerülnek, igyekeztünk e téren a magyar proletárdiktatúra kérdéseit tisz tázni. Mikor 1935-ben, mint a Magyar Tanács- köztársaság volt népbiztosa Horthy bíró sága elé kerültem, magam is igyekeztem azt a kevés nyilvánosságot, amit egy
