Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 1. szám - Turi János: Nyekraszov az orosz nép nagy költője
arisztokraták kivonultak a „Szovremennyik“-ből. Most kezdődik Nyekraszov hősies és nehéz társadal mi munkája is. A két tábor szétesése után Nyekra szov még közelebbi barátságba kerül Csernisevszkij- jel és Dobroljubowal. Minden erejével segítette őket nehéz munkájukban. Amikor Dobroljubov súlyosan megbetegedett, kisegítette őt külföldre. Nyekraszov áldozatkész szeretetét és hűségét baj társaihoz mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy 1861 decem berében, amikor Dobroljubov meghalt, Nyekraszov, az edzett harcos úgy sírt, mint egy gyermek. A „Szovremennyik” rengeteget vesztett Dobroljubov személyében, de célkitűzéséből nem engedett és lan kadatlan energiával Csernisevszkijjel együtt foly tatta a harcot. A lapot pedig egyre több és több ol vasó vásárolta. A „Szovremennyik” óriási hatásától a reakciósok megijedtek, de főleg Csernisevszkijtől féltek. Elhatározták tehát, hogy végeznek vele. 1862- ben letartóztatták Csernisevszkijt és bezárták a Pé ter Pál erődbe, ahol az orosz nép legjobb fiait kínoz- tatta halálra a cár. Nyekraszov ezután is hősiesen folytatta nagy tanítóinak munkáját. Mindent elkö vetett, hogy segítsen Csernisevszkijn. Az erődből kicsempészte Csernisevszkij híres forradalmi „Mit tegyünk?” című regényét. A könyvet a cenzúrán is sikerült átcsempésznie és a mű a „Szovremennyik“- ben jelent meg, hallatlan sikert aratva. Csernisev szkij nagyon értékelte Nyekraszov segítségét. A kö vetkezőket mondotta vele kapcsolatban: „Becsület tel szolgáltam hazámat, ezért megérdemlem népem elismerését. De hangsúlyozom, semmit sem tudtam volna véghezvinni, ha nem segített volna Nyekra szov.” Nyekraszov tovább folytatta harcát a „Szovre- mennyik”-ben az egyre fokozódó terror ellenére is. Nyekraszov és Szaltikov-Scsedrin új munkatársakat szereztek az újság számára. Megmutatták a cári rendnek, hogy Csernisevszkij hangját nem lehet el némítani még akkor sem, ha 27 évre száműzik Szibé riába. 1868-ban Karakozov merényletet követett el II. Sándor cár ellen, amely azonban nem sikerült. Ek kor a reakció terrorja tetőfokára hágott és 1866 jú nius 1-én betiltották a „Szovremennyik’’-et. Nyekraszov és Szaltikov-Scsedrin nem tudtak so káig újság nélkül meglenni. Másfél évvel a „Szov remennyik“ betiltása után újra dolgozni kezdtek. Kiadták az „Otyecsesztvennije zápiszki” című újsá got, amely nem kisebb szerepet játszott a hetvenes években, mint a „Szovremennyik” a hatvanas és het venes évek elején. Ekkor írja Nyekraszov élete leg nagyobb művét „Ki boldog Oroszországban”. Ennek a költeménynek nagy jelentősége van az orosz iro dalomban és óriási lépést jelent a cárizmus elleni el szánt harcban. Nyekraszov e költeményének eredeti és érdekes tárgya van. Arról szól, hogy egy faluból hét paraszt az útkereszteződésnél vitatkozni kezd, hogy ki is bol dog Oroszországban. Az egyik azt mondja a pap, a másik azt állítja, hogy a földbirtokos, a harmadik viszont a minisztert tartja a legboldogabb embernek. Sokáig vitatkoznak így és nem tudnak megegyezni. A végén elhatározzák, hogy bejárják az egész or szágot s addig nem térnek haza, míg meg nem talál ják Oroszországban a boldog embert. Hosszú utat tettek meg és kiderült, hogy sem a pap, sem az úr, sem a miniszter nem volt boldognak mondható, mindegyiknek volt valami baja. Amikor már azt hit- ték, hogy nem találják meg azt a boldog embert, aki nek érdemes élnie és hazafelé indultak, találkoztak útközben egy ifjúval. Kérdésükre, hogy ki boldog, azt válaszolta, hogy ő nagyon boldog, mert a nép szabadságáért harcol... A költemény utolsó fejezetében, amely a vers legszebb része, Nyekraszov ennek a fiatalembernek az életéről ír és az olvasó ráismer Csernisevszkij híres regényében, a Mit tegyünk-ben ábrázolt újtí pusú emberre. A költemény hőse, Grisa Dobroszve- tov, szegény családból származik, gyermekkora ne héz és sívár. Ez a körülmény meghatározza Grisa életének további útját. Grisa elhatározza, hogy a nép szabadságáért fog harcolni, minden körülmények kö zött és ebben a harcban nem riasztják őt vissza a ráváró szenvedések, sőt Szibéria sem. Grisa látja, hogy nincs egyedül, százezren térnek erre az útra és sokmilliós hatalmas orosz nép készül már ellen ségeivel végleg leszámolni. Ez a költemény felvilágosítja az orosz parasztot és bátor harcra ösztönzi elnyomói ellen. A költemény egyszerű népi nyelven van írva és minden ember számára érthető. Hatalmas sikerét a haladó ifjúság körében az a tény bizonyítja, hogy a költő sok-sok levelet kapott fiatal lányoktól és fiúktól, akik fel ajánlották életüket a nép felszabadításáért. Az állandó, megszakítás nélküli harcban eltöltött munka aláássa Nyekraszov egészségét és súlyos be teg lesz. De betegágyában is folytatja munkáját. Eb ben az időben Nyekraszov szenved és fél attól, hogy hangját nem értette meg a nép, hogy elfelejtik őt és munkája hiábavaló volt. E tragikus napokban, ami kor már a költő közel érezte halálát, eljutottak hoz zá a messzi Szibériából harcos társának, Csernisev- szkijnek szavai. Csernisevszkij így ír egyik barátjá nak: ,,. . . Ha Nyekraszov még élni fog, amikor ezt a levelet megkapod, mondd meg neki, hogy forrón szeretem őt és hálás vagyok barátságáért, ölelem és csókolom őt s meg vagyok győződve, hogy dicső sége halhatatlan lesz. Biztos vagyok abban, hogy Oroszország szeretete legnagyobb és legtehetsége sebb költője iránt örökéletű marad.“ Amikor Nye kraszov elolvasta ezeket a sorokat, könnyes szem mel mondotta: „Mondjátok meg Nyikoláj Gavrilo- vicsnak, hogy hálás vagyok néki ezért az üzenetért. Megvigasztalt engem, az ő szavai bárki szavánál drá gábbak nekem.” 1878 január 8-án Nyekraszov meghalt. A költő nem is sejtette, hogy népe mennyire rajong érte, mennyire szereti őt. Szemtanúk mondják:, hogy Pus kin halála óta nem láttak annyi embert vándorolni egy költő ravatalához. A számtalan koszorú egyikén ez a felírás volt olvasható: „A szocialistáktól”. A temetés óriási tömegtüntetéssé vált a cár ellen. Nyekraszov a hatvanas-hetvenes évek harcos nemzedékének legnagyobb költője volt. Müvei nem csak a forradalmi ifjúságra voltak óriási hatással, hanem általában a művészet fejlődésére, a zenére és képzőművészetre is. Nyekraszov alkotó munkája azért oly hatalmas, mert határozott célja volt. Az volt a határozott álláspontja és ez élete művében ra gyogóan kifejezésre jut, hogy a költőnek elsősorban hazafinak kell lennie s hazája és népe érdekeiért kell síkra szállnia. Nyekraszov költői hangja, ugyanúgy mint Puskiné az orosz nép visszhangja volt. N. K. Krupszkája mondja: Lenin, aki szerette Puskint, könyv nélkül tudta, Nyekraszov majdnem minden versét.
