Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 4. szám - Nagy Sándor: Megbékélés / Sztálin-díjas magyar írók
zsivajjal. Úgy látszik itófca is akadt oda- ká a tanyán, mert az utasok száguldás közben is kortyolgattak, A kocsik mintha még többen is lettek volna, fölszedték az ifi-brigádot, mert ma este lesz a csoport- értekezlet, s rajta az elszámolás, amit az intézőbizottság már végre is hajtott, csak ki kell osztani a pénzt. Az ifi-brigád dal ra gyújtott: „ ... zúgjatok csak traktorok, szánts, arass te gép.. harsogott a re frén. Csak fújjátok fiaim, — hahotázott az első kocsin Bózsó — éppen a Hajdúnak való zene. — Juhász Kálmán, aki éppen olyan szögmerev, hivatalos tartással ült, újfent megrángatta a vállait. A víg menet piros füstben zúdult a falu felé, a lenyug vó nap meggyujtotta alattuk a port. Bo- zsó, amint az imént, ismét visszakiáltott: — Aztán ott legyél ám, Hajdú, a holna pi ünnepségen, a belépők között szeretnénk látni! Hajdú úgy tett, mintha nem hallaná. Az istrángért nyúlt, miután a friss kukoricá tól kissé felerősödött Táltost a rúd elé von szolta. Juhász Kálmán, a csoportelnök azonban a vezérkocsin újból és nyomatéko san megjegyezte: — Abból nem eszik a bitang! ... Majd megnézzük azt, hogy kit veszünk fel... — Pedig be szeretne lépni, látom rajta — nevetett Bozsó. Himlőhelyes képe virult, mint a sárgamagos görögdinnye, amit az ölében tartott és eszegetett. — Nem buta ember az én Hajdú szomszédom, arra megy az, ame,rre a hasznot látja. — Azt tudom — mormolta erre reked ten a csoportelnök. — Elevenen nyúzná meg a másikat... De csak süljön most a zsírjában! — No, csak ne olyan nagy haraggal — somolygott Bózsó. — Ha Pista szomszédom belép, akkor belép az összes Hajdú-ivadék, mert egymás mellett osztották egymásnak a földet és mindnyájan a szélkakas után foMúlnak. Ügy látszik, Pista a család esze, a Haimay gróf volt kocsisa meg is érdemli, annál magasabb posztra senki se vitte a családban. — Bózsó ezen megint akkorát nevetett, szűk ingbe peckelt eres nyakát hátra döntve, hogy zökkenőnél majdnem kiesett a kocsiból. — No, szóval — törölte könnyét, mely szétfolyott az arcán, — ha a Hajdúk belépnek, ami biztos, akkor nem kell tagosítani a Basa-dülőt, mert akkor a másik húsz birtokos is* belép; érted, Kál mán? Ennek mind Hajdú Pista a csomója, azért nem hagyom én békén, gúnnyal agi tálom, az kell ilyen rátarti embernek. Há romszáz holdat lehet kioldozni vele. — Úgy látszik, te könnyen felejtesz — nyílt ki Juhász hunyort szeme, mint a gyöngyházfényt! bicska. — Elfelejted, hogy tavaly ő volt az, aki majdnem széjjelug- rasztotta a csoportunkat ? ... Ez a kulák- bérenc mindennek lemocskolt bennünket... — Éppen ezért... — bökött az oldalá ba Bózsó a bugylinyéllel és ledobta a diny- nyehajat. — Éppen az lesz benne a tréfa, hogy ö, a kolhoz legnagyobb ellensége, a falu színe előtt belép majd a szövetkezet be. Nagy csúfság lesz ez az ellenségnek és nagy dicsőség a Petőfire. — Akkor vagy én, vagy ö — rágta meg a pipaszárat a csoportelnök. — Én nem fe lejtek! ... Engem akart megnyűzni, mikor hazajöttem a hadifogságból. Az nem volt elég, hogy a feleségemet kizavarták a jo gos házrészből, mikor megszorult, potya áron megvették tőle... de mikor azt a ge bét kérte szántani, még ... — Tudom az eseteteket, hisz szemtanúja voltam — hümmögött Bózsó, akinek még is feltett szándéka volt Hajdú beszervezé se. A pártvonalat is neki kellett képviselni mindemképpen, mint MDP pártbizalminak, mert elegendő tag hí ján ez évben még nem alakult meg a csoportban a pártszervezet. Ismerte Juhászt is nagyon,' azt mégse hit te volna, hogy így megkövesedett benne a bosszú. A szikár, negyven körüli ember szinte belegörbedt az indulatba. így boron gott, sok nehéz nap fojtottságát szorítván ki: Ugattak a kulák kutyák... de mi csak dolgoztunk és hallgattunk, lésunytuk csend ben a fejünket és termeltünk:.. És egy szerre felvirult a Petőfi-csoportnál a ha tár, oda hiába sütött az aszály ... Megmu tattuk a falunak, hogyan kell a talajt ned vesen tartani, a kulákok száján köpködők nek, hogy milyen erős a szocialista terme lés!... De megérte... Jösz te még a vé kony jégre, Hajdú Pista ... — Az már most is a jégen van — szólt közbe a veresképü Bari Jóska, a termelő csoport csikarnak abrakolója, a kocsisbri gád feje. — A lova döglőfélben. Láttam a múltkor hogy kínlódott vele. Alig húzza el az már az ekekapát. Ha egy nap dolgoztat vele, akkor egy hétig kell pihentetni. A ta vasszal gyengítette le, amikor takarmány nélkül fuvarozott vele a gőzmalomnak. — Éves üszője is odavan — bizonyította Hajdú romlását Bozsó is, hogy politikai ok ból felébressze a kíméletet. — Orvosságért adta oda, mert négy hete az ágyat nyomja a felesége. Istenemre rosszul néz ki az az asszony, szemealja fekete, mint a box ... Még jó, ha megmarad. Alaposan rájárt Ilo nára is a rúd. — Akkor se jobb a férjénél — legyintett konokul Juhász, nem szelídítette az irga lom. — Bizony, így van ez — sóhajtott Bózsó és a tételt ravaszul kifordította. — Sokféle csúfság megesik velünk. Lám, a csoportban is meddig marakodtunk, míg egységre ju tottunk és félesztendő telt bele, amíg el hittük egymásról, hogy egyikünk se tolvaj. Emlékszel, amikor téged is meggyanúsítot tak azzal a zsák búzával? Az egyéni gaz dálkodás egymás ellenségének nevel test vért, jóbarátot. A társadalmi körülmények alakítják, nevelik az embert — mondotta ki Bózsó a pártiskolán tanultakat. — Ha jól megnézem Hajdú Pista nem is hi bás — túlozta el a dolgot. — Talán ben ned nem volt szerzésvágy? És mivel vagy jobb most is nálánál? Akkor ö sértett,
