Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 4. szám - Boris Privalov: Az "ünneprontó" (ford. Turi János)
Az élénk és fáradhatatlan Evgráficsot a kolchozban „Nepošed- apónak“ nevezték el a fa lubeliek. Ez a név úgy született, hogy Evgrá- fics tulajdonképpen családi néven Nikolaj Po- sedov Evgráfovics, rövidítve N. E. Posed. És mert nevének utolsó szótagját az ,,ov“-ot olvas hatatlanul írta, az lett az eremény, hogy Nepo- sednak keresztelték. Nikolaj Evgráficsnak gyönyörű sötétbarna, egy kicsit őszbevegyülő szakálla volt. — Jaj de szép — nevettek rá a lányok. — Majd ha legfiatalabb unokámnak lesz az esküvője, — tréfálkozott az apó, odaadom nek’ szörmegallérnak. \z egész kerületben és a kolhozban nehezen lehetett valakira akadni, aki ne tudott volna valami kedves, történetet elmondani Nepošed apóról. így történt aztán, hogy amikor összetalál koztam a Verhovje-kolhoz klubvezetőjével, leg sürgősebb közölnivalónak tartotta, hogy Ev gráfovics szakmát váltotztatott: exkurzióveze- tő lett. Ennek a nagy eseménynek a történetét ér demes elmondani. Az úgy történt, hogy a kol hoz külföldi látogatókat fogadott vendégül. A külföldi vendégek munkásokból, parasztokból és polgárokból tevődtek össze. Közöttük egy öreg emberke, állítólag valami szakszervezeti vezető, rosszindulatával tűnt ki. A küldöttség egyik tagja úgy jellemezte ezt a társát, hogy „tipikus ünneprontó“. Ez az ünneprontó csak járkált egész nap a kolhozban és miközben gúnyosan és fölénye sen mosolygott, állandóan cukorkát rágcsált, Nyilván a moszkvai „Zlotoj Klujcsik“ édessé gei annyira ízlettek neki, hogy kedvükért elha nyagolta a rágógumit is, amelyen nevelkedett. E rágcsálást mindvégig fölényes mosoly kisér te és mintegy papagály, állandóan ugyanazt a szAi ismételte: „propaganda“. Este, miután a kolhozban már mindent ala posan megtekintettek, a külföldi vendégek a vezetőség szobájába gyűltek össze. A vacsora jó hangulatban folyt le. A kolhoz tagjai pazar ételekkel és italokkal vendégelték meg a kül döttség tagjait. Röviddel utána általános be szélgetés, vita indult meg. A társalgás oly len dületet vett, hogy a tolmácsokról ömlött a ve rejték. E barátságos eszmecsere közben egy szerre meglepetésszerűen felszólalt az ün- neprontó. — Mindaz, amit ma itt láttunk, a legtipiku sabb kommunista propaganda, s ezt he is tu dom bizonyítani! Kérek egy kis figyelmet — és erre, mint egy nyomozó, kivett zsebéből egy 1925-ben megjelent tájékoztató füzetet, amely turisták számára készült, akik a Szovjetunióba utazgattak. A füzetet egy angol állította ösz- sze. Az „ünngpronté11 Irta Boris Privalov — Nekünk azt mondották, hogy a Verhovje nevű faluban vagyunk, — folytatta az öreg, — elmaradhatatlan cukorkáját szopogatva, — de a valóságban ennek a falunak semmi köze sincs az igazi Verhovjehoz. Ez is egyike azoknak a reklámfaluknak, amelyeket a turistáknak és a külföldi kiküldötteknek mutatnak, azzal a kü lönbséggel, hogy mindig más nevet adnak neki. A tolmács erre a rágalomra megdöbbent, holott életében már több hasonlóvágású ki küldöttel találkozott. A kolhoztagok a meglepe téstől szólni sem tudtak. Elsőnek tért magához „Neposed apó“, aki odaült közvetlenül a tol mácshoz és ezt mondotta: — Fordítsd le neki, hogy bizonyítékokat kérünk állítására. Erre a többi kiküldött is bizonyítékokat kö vetelt honfitársától. — Tessék, felelte az ünneprontó és alatto mosan mosolygott, — azt mondták nekünk ugye, hogy ennek a kolhoznak a hivatalos neve Verhovje és Dzsibinszkij megyében van? — Igen, felelte Szergej Ivanovics Garbuzov, a kolhoz elnöke. — De ebben a könyvben, folytatta az öreg, rámutatva a füzetre, meg van Verhovje falu fényképe és környékének aprólékos leírása. A szöveget mindjárt fel is olvasom. „A falu egy szép völgyben fekszik, a Dziba folyó partján“. Nos és mit mutattak ma nekünk? Egy falut, amely dombon áll, és sehol még csak nyoma sincs itt a völgynek. Folyócska sincsen. Hacsak nem merik azt állítani, hogy az a tó, amely a falu határában kezdődik, a Dziba folyó lenne? Ha, ha . .. ha. Nevetséges. Mert nézzük csak meg a falu fekvését. A fénykép merőben mást mutat, mint amit ma a valóságban látunk. Ha azt figyelembe is vesszük, hogy az elmúlt 25 esztendő alatt 75 százalékban új épületeket épí tettek, akkor is meg kellett volna maradni nyomnak a régi faluból. Viszont el kell ismer netek, abból a 40 házból, amely a fényképen van, egyetlen egyet sem láttunk itt. A kolhoznyikok alaposan megnézték a fény képet. Es egyszerre, mintha összebeszéltek vol na, egymásra néztek és hangosan elkezdtek ne vetni. — Ez Gricsenko molnár padlásáról volt fel véve, — mondotta Garbuzov elnök, — onnan nyílt a falura ilyen kilátás. — Igaz, — bizonyította Neposed apó, — gondolom elvtársak, hogy a vendégeknek illene megmutatni a régi Verhovjet, mert bizony az elmúlt 25 esztendő alatt olyan változásokat vittünk véghez, amelyeket nehéz elhinni. — Nos láthatják, nevetett hangosan az ün neprontó, miközben majd megfulladt a szopo gatott cukorkától, — az urak most akarják nekünk megmutatni az igazi Vrehovjet. Ez azt jelenti, hogy amit ma láttunk, az tisztán pro