Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 4. szám - Boris Privalov: Az "ünneprontó" (ford. Turi János)
paganda és állításaink pontosan megfelelnek a valóságnak. — Maguk ma megtekintették Verhovjét — mondotta nyugodtan Szergej Ivánovics — és holnap, hogy ha derűs idő lesz és szélcsend, ugyancsak Verhovjét fogják látni. Mind a ket tő az igazi Verhovje, amint errről meg fognak győződni.“ Nikolaj Evgráfovics Posedov lesz ennek az exkurziónak a vezetője. Másnap mindjárt a reggeli után eljött Ne pošed apó és elvezette a vendégeket a Dzibin- szkij víztartály, vagy ahogy a környéken ne vezik, a Dzibinszkij-tenger bejáratához. Ott a küldöttséget egy egész flotta várta: két mo torcsónak és három bárka. A küldöttség fel szállt ezekre és a „flotta“ kifutott a „nyilt tengerre“, A víz a ragyogó napsütésben fény lett, lágy, enyhe szelecske lengedezett „a ten ger“ fölött. — Stop- — parancsolta egyszerre Evgrá- fics. — Leállítani a motorokat, az exkurzió megkezdődik, — Apró szemei vidáman csillog tak, úgy tűnt fel a napon, mintha szikrázná nak. — Kedves vendégeink, a régiségekkel ma napság nagy nehézségek vannak, — mondotta — azokat a tenger fenekén kell keresni. Felké rem önöket, hogy vessenek egy pillantást a víz alá. — Maguk előtt, illetve maguk alatt Verhov je falu van, olyan állapotban, amilyen több mint húsz évvel ezelőtt volt, a kolhoz el "tti korszakban, jobban mondva, a Dziba folyón lé vő duzzasztógát felépítése előtt, amelynek kö vetkeztében ez a víztartály létrejött. — Tolmács elvtárs, magát arra kérem, he lyesbítse, amit mondok, mert úgye megérti; én még fiatal exkurzióvezető vagyok. A tolmács elmosolyodott: — Lebecsüli ma gát Nikoláj Evgráfovics — mondotta — csak folytassa ebben a szellemben. És Evgráfovics folytatta: — A falut újjá építettük, természetesen az állam segítségével, mégpedig egy új helyen, ott, ahol látták és a régi Verhovje, az, ami alattunk van, a tenger fenekén maradt és már csak a maga füzetében létezik. Hogyha mégegyszer költözködnünk kel lene, akkor az egész gazdaságunkat magunk kal viAiénk, mint ahogy most csinálják azok a kolhozok, amelyek a Cimljanszki-víztartály helyén feküdtek. De abban az időben nem volt értelme ezeket a régiségeket az új életbe átci- p«lni. Minek kellettek volna nekünk azok a dü- ledező kunyhók? Amit az új gazdaságunkban fel lehetett használni, azt magunkkal hoztuk. A többit meg a halaknak hagytuk. Ragyogó napsugarak világították meg a víz mélyét. Ahogy a szem v»ozzás"r'kott a víz alatti zöldes árnyalathoz a kiküldöttek előtt hár^m-négy méter mélységben egy csomó félig összedűlt és vízinövényekkel befutott kunyhó, kerítés, fatörzs látszott. — Itt, ebben a kunyhóban születtem, — mondotta Neposed apó szakállát simogatva. — Itt egy istállócska volt, azonban szétesett és most egy rom van a helyén. Látják balra azt a házacskát? Ott Satova Jevdokija Grigorevna családja élt. Ma Jevdokija a szocialista mun kaverseny hőse. Figyeljenek csak, az ablakába egy egész raj hal úszott be. — Majd az íin- neprontóhoz fordulva mondotta Neposed: — De hisz maga Satova házában aludt, hogy tet szett a mostani háza, hogy aludt, miről ál modott? — Propaganda felelte az ünneprontó. — Ez azt jelenti, hogy minden rendben volt a szállásán, — mosolygott az apó, a ven dégek mind elnevették magukat. — Az álmok ról nem mondhatok semmit — folytatta az apó, — de jevdokija dunyhái nem rosszabbak, mint akármilyen híres szállodáé. Most pedig, ked ves vendégek, megindulunk a falu főutcáján. Nézzék meg, hogyan éltünk a kolhoz előtti vi lágban. Figyeljék meg letűnt, vízbe süllyesztett szegény s egünket. A „flotta“ megindult az utcán. — Most hasonlítsa össze a fényképeket, — fordult Neposed az ünneprontóhoz, — most ép pen a falu ama pontja fölött vagyunk, ahon nan az a fényképész felvette a falu képét: itt állt ezelőtt Gricsenko molnár háza. Nos, mit szól hozzá? jól van lefényképezve Verhovje. jól, ugye, minden rendben van. Nincs itt serni- íyen propaganda. És amit itt látnak, az törté nelmi tény. Most láthatják, hogy éltünk teg nap, mint ahogy tegnap láthatták, hogy élünk ma. És őszintén köszönöm ezúttal a kedves ven dégeknek, és különösen, mi kedves vendégünk nek, — és rámutatott az ünneprontóra, hogy ezt a jó ötletet adta nekünk. — Miért hálás nekem? — kérdezte ijedten az öreg ünneprontó és krákogva lenyelt egy cukorkát. — Talán valamit csináltam ... Va lami . . . jót a kolhoznak? Ebben az esetben kel lemetlenségeim lesznek otthon. — Elkövetett egy olyan bűnt, — felelte Ne posed apó, — amivel hasznos ötletet adott ne künk. A kolhozklub mellett egy múzeumot fo gunk nyitni: „Verhovje a kolhozelőtti korszak ban“ névvel Nagyon jó volna, ha még nekem is ajándékozná az útvezető-füzetjét. Tudniillik, én fogom ezután az exkurziókat vezetni. Tehát a múzeum megtekintése folytatódik. Neposed apó folytatja a víz alatti Verhovje be mutatását. Az ünneprontó befogta a száját és amikor a „flotta“ a parthoz fordult, bedobta útvezető füzetét a vízbe. — Még jó, hogy a halak nem tudnak olvas- ni, jegyezte meg Evgráfovics, — mert annak a füzetnek a tartalmától megdöglene a hal, akár a maszlagtól Oroszból fordította Túri János.
