Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)
VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)
amelyet a Lordok háza 1904-ben a közvélemény nyomására a Chantrey Trust tárgyában alakított, amely a legjelentékenyebb angol alapítvány képek vásárlására a National Gallery számára. A bizottság egy sereg kiváló szakértőt hallgatott meg, majd jelentését a következőkép végzi: „Bizonyosnak látszik, hogy tíz emberből álló bizottság, amelynek tagjai hivatásukkal vannak elfoglalva, lehetetlen, hogy a szükséges időt és figyelmet szentelje annak a három vagy négy műtárgynak kikeresésére, amelyet egy-egy évben kívánatos és lehetséges megvásárolni... A tapasztalat azt is megmutatta, hogy ilyen nagy vásárló bizottság, még ha összetételében változik is, könnyen téved az ízlés kijárt utaira és önkénteltenül is a művészi érzés legkonvencionálisabb kifejezéseit pártolja... Alapos megfontolás után a Bizottság háromtagú bizottságot ajánl.... A megválasztott tagok megbízása öt évre szóljon és közvetlenül újra meg nem választhatók...” Ha azonban a kihallgatott szakértők véleményeit olvassuk végig, látjuk, hogy a Bizottság javaslata, bármennyire dicséretesen nyílt, távolról sem fejezi ki az angol szakkörök többségének közvéleményét. A legkitűnőbb festők, szobrászok és műtörténészek egyértelműen a bizottságok ellen nyilatkoztak, a legpregnánsabban Sir W. Martin Conway, a korábbi Slade Professor of Fine Art Cambridgeben: „A döntő pont ez: egy bizottság üzletek számára más dolog és egy bizottság ízlés számára megint más. ízlés kizárólag egyéni dolog. Ha erről van szó, a bizottság lehetetlen; emberre van szükség.” „You must have a man!” Ez az általános vélemény. V. ö. Museumskunde, III, p. 121—124. 18) A gondos építész amellett el fogja olvasni a mannheimi konferencián folyt vitát is a múzeumi épületekről, amelyet Alfred Lichtwark kitűnő előadása vezetett be. Nem állhatjuk meg, hogy ennek legfontosabb részeit itt le ne fordítsuk — a magyar múzeumépítők okulására: „. . . A dolgok ilyen állása mellett Németországban a múzeumépltés terén nem volt szükségünk arra, hogy idegen mintákat utánozzunk. Ügy ebben, mint a színházépítésben, építőmüvészetünk önállóan láthatott föladatainak megoldásához. Most már természetesnek találjuk, hogy ezek a törekvések eleinte rosz- szul sikerültek. Amikor az első épületek az elsó évtizedben létrejöttek, még nem volt múzeumi gyakorlat, sem jártasság a múzeumi kezelésben, hiányzott a lélek, amely maga körül a testet megteremthette volna. Nem volt senki, aki az építőmestert figyelmeztethette volna a szükségletekre, mert csak egyetlen-egyet Ismertek: azt, hogy hogyan lehet az anyagot elraktározni. Ennek megfelelő volt a múzeumnak legrégibb európai típusa, 44 Szabó Ervin — 27 689
