Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)

ügy terén hamarább vert gyökeret a specializálódás elve, mint pl. a gyűjtemények egy más fajánál, értem a könyvtáraknál. Az a körülmény, hogy már jó régen differenciálódnak a múzeumok anyaguk szerint természettudományi, néprajzi, történeti gyűjteményekre, régi és új galériákra, stb., már magában véve tünete és eredménye a feladatokra és lehetőségekre eszmélésnek, a vak és válogatás nélküli gyűjtőszenvedély racionális medrekbe terelésének. Szinte magától kínálkozik ez az önkorlátozás a múzeumok csak újabban keletkező fajánál, a helyi, városi múzeumoknál.

A városi múzeumok

Sokkal teljesebben, mint a régi és nagy nemzeti múzeumoknál, vannak meg az új múzeumi politika előfeltételei a városiaknál. Amit a nagy urak kedvteléséből vagy a tudósok szakszerű szükségleteiből fakadt gyűjteményeknél sokszor csak nagy áldozattal lehet megcsinálni: hogy a tömegek érdeklődésébe kapcsolódjanak bele, — az a helyi múzeumoknál magától, kezdettől adva van. Valóban, ezek a gyűjtemények eleve rendelkeznek azzal a föltétellel, ami minden kezdetleges vagy szabad (nem hivatásból fakadó) műélvezetnek és tudásvágynak legfőbb tápláló ereje: hogy a látogató a tárgyakkal, amelyeknek képével, reprodukciójával, gyűjteményével dolga van, életében, mindennapos érdeklődése körében találkozott legyen, hogy azok valamilyen, ha legkisebb, de lelkében valamely emléket hagyott élményével összefüggtek legyen. Néhány embertől eltekintve, — akiknek a szép pusztán esztétikai tulajdonságaival okoz örömet és akik a tudást gyakorlati hasznától függetlenül szomjazzák — hányán vannak, akiknek lelkében bármiféle érzés máskép jelentkeznék, mint

632