Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)

nácskozó testület, amelynek a közvéleménnyel is kell számolnia. Az előrelátó múzeumi szakférfiak kezdtek útakat és módokat keresni, hogy a közvéleményt barátságra hangolják. És ebben a törekvésükben találkoztak azzal a mind erősebb áramlattal, amely nem engedi meg, hogy az iskolai oktatással befejezettnek tekintsék a népművelés munkáját. Az iskolának, ha nem is csődjére, de sokszor megdöbbentő hiányosságaira utalnak ezek. Hogy az iskola nem szemléletet nyújt, hanem száraz betűt; ismereteket, amelyek gyakorlati alkalmazására sohasem kerül a sor, amelyek tehát elfelejtődnek; és ami az életben kell, azt felnőtt korában a maga erejéből kell, hogy megtanulja a volt iskolás is. Rettenetes adataink vannak gyermekek és felnőttek tudatlanságáról oly dolgokban, amelyekkel az életben szemléltetőleg nem találkoztak2; és fölemelő és megható és minden jó segítségre serkentő példáink arról, milyen elszántsággal küzdenek ezerek, fiatalok és felnőttek, hogy szellemi kultúránk részeseivé legyenek. Bűn volna és semmikép sem indokolható pazarlása a nemzet szellemi tőkéinek, ha a sok szépet, hasznosat, érdekeset, ami a múzeumokban van, meg nem nyitnák ennek a törekvésnek. És hasonlóan éreztek múzeumi vezetők: igazgatók és „őrök”, akiknek egyéniségük teljességéhez tartozik a tudat, hogy a mű, amelynek erejüket, tudásukat, munkájukat szentelik, valóban éljen, hasson, a legtávolabbi körbe kisugározzon.

A mai „tudományos” múzeumok

Mindezek élénken érezték, hogy a közgyűjtemények állapota nem olyan, hogy eféle hatást gyakorolhassanak. Hibákat láttak magában a múzeumok anyagában, annak mennyiségében és minőségében, a fölállításban és elrendezésben, a hozzáférhetőségben stb.3

40 Szabó Ervin

27

625