Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

V. Irodalommal és munkásképzéssel kapcsolatos cikkek és tanulmányok

Meg vagyok arról győződve — s bizonyára még a háború alatt is lehetne bizonyítékokat találni erre — hogy igen sok hazafias és a német fegyverek győzelmét epedve kívánó német ugyanoly fájdalmas megdöbbenéssel hallotta a gyönyörű Louvain rombolásának hírét, ugyanúgy remeg a csodás Brügge sorsáért ma is, mint ahogy igen sok hazafias angol és francia könnyebben viselne el kisebb vereséget, mint esetleg a bécsi Hofbibliothek vagy a weimari Goethe-múzeum pusztulásának hírét.

Mert hiába mondják képmutató emberiességgel olyanok, akiknek egyetlen idegük sem rándul meg ezrek halálára: hogy értékesebb egyetlen emberélet, mint száz műremek, melynek árán megmentették, és hiába moralizálnak, kik maguk is itthon vannak: hogy olcsó heroiz- mus kíméletet követelni dolgoknak, tárgyaknak, amikor életek forognak kockán, — mi azt tartjuk, hogy csak aki tiszteli az ember alkotását, az ember művét, csak az tiszteli magát az életet is. Mert mi az, ami az életet megélésre érdemessé teszi? Most, milliók vágóhídján, amikor oly olcsó az élet és mit élő alkotott, talán groteszkül hangzik a válasz. De úgy van és azt hisszük, úgy lesz ezután is; amiért élni érdemes, az a tevékeny élet, az élet, amely alkotásokban nyilvánul meg, a vegetatív funkciókon, a puszta reprodukción túl terjedő, termékeny, új értéket teremtő élet.

S háborúban úgy, mint békében mi az, ami ha olykor közvetlenül hasznos is, az emberi értékek láncában a legmesszebb esik a szükségestől, a kényszerűen mindig egyformán ismétlődőtől? Ami mindig új érték, ha ezeréves is? A tudomány és a művészet ez, és az emberi kapcsolatok, amelyek körülöttük, hozzájuk szövődnek.

Ma úgy áll a dolog, hogy amit emberi elme és emberi képzelet okosat és szépet alkotott, az egész művelt emberiségnek közös munkája és közös öröme. A tudomány és

570