Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

V. Irodalommal és munkásképzéssel kapcsolatos cikkek és tanulmányok

alkotást az, hogy tárgyát a társadalmi élet dolgaiból veszi, kirekeszti a művészetből. Nincs vallásos költészet, nincs hazafias költészet, csak költészet van. A zseni tehát okvetlenül párt és meggyőződés híjján való. Lökjük hát ki az „igazi” irodalomból a beírt párttagokat, Gorkijt, Shawt, Anatole France-t.

Ahány mondat, annyi bolondság.

Mivel bizonyítsam, hogy nemcsak nem mondtam ilyeneket, de írásomból következtetni sem lehet ezekre.

Utaljak-e arra, hogy cikkemnek mindjárt második mondatában visszautasítom a hivatásos esztéták nézőpontját: hogy a művészi alkotás tárgyát és irányát tekintik a művészeti érték kritériumának? Ha azt mondom, hogy ellenszenves tárgya és iránya miatt nem lehet valakit a művészetből kizárni, nem tarthatom, hogy nekem természetesen rokonszenves iránya miatt kellene ezt tenni.

Mondjam el, hogy cikkemben olyanokról beszélek, akik „alapirányukra szocialisták vagy anarchisták, katolikusok vagy feudálisok — és nagy költők”? Nem lehet tehát, hogy valakit, akinek meggyőződése van, csak ezért kizárják az irodalomból.

Ismételjem meg, hogy Dickens és Zola, Verhaeren és Dehmel, Petőfi és Ady nagy költők? Zsenik tehát! Azt csak én is tudom, hogy irányuk, határozott társadalmi meggyőződéseik és elveik vannak.

Mindezt fölöslegesnek kellene hinnem. Hisz egész inkriminált cikkem annak állítására íródott, hogy Várnai Zseni költő, Katona fiamnak címen megjelent füzete művészet. Nem tudom, de fölteszem, hogy a Népszava hasábjain és könyvkereskedése kiadásában megjelent költemények szerzője párttag: tartalmából tudom, hogy proletár és meggyőződésből szocialista. Mégis költőnek mondom. Miért követelném hát Shawtól, Francétól,

562