Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
akart találkozni a tervező művészekkel. E célt szolgálta a Városházán 1911. január 28-án Bárczy István polgármester elnökletével tartott összejövetel, amelyen Szabó Ervin „A modern könyvtárépítés némely elvéről, tekintettel a főváros terveire” címen tartott referátumot. „a nyilvános könyvtárnak már külsejével is ki kell fejeznie, hogy nem egyes kiváltságosoké, hanem mindenkié.” — hangoztatta itt és hozzátette: a kiszolgálást a lehető leggyorsabbá tevő építészeti megszerkesztés, technikai berendezések, sínen mozgó kocsik, egymástól elszigetelt, önálló bejárattal rendelkező kényelmes, világos dolgozó-olvasótermek kialakítása az elsőrendű feladat. A hangsúly a nyilvánosságon van az egyszerre 2200—2500 személy befogadására alkalmas épületben, ahol a könyvek tízezrei szabadpolcokon állnak az olvasók rendelkezésére. A könyvtár 1910-es fejlődését összefoglaló jelentésében, melyet ez idő tájt, 1911 elején vetett papírra Szabó Ervin, várakozásokkal eltelve írta: „Az elmúlt év határjelző lesz a könyvtár történetében. Határozott kezdeményezések indultak meg a mai hivatali könyvtárnak nagy nyilvános könyvtárrá való kifejlesztése iránt.”1 A könyvtár érdekében kifejtett kampány eredményességét célozta, hogy ugyanakkor a Bárczy István és Wildner Ödön által szerkesztett Népművelés című lap 1911. február 1-i számát is teljes egészében a könyvtár ügyének népszerűsítésére használták fel. A Népművelés-nek a könyvtári különszámába Ignotus, a Nyugat táborának egyik vezére írta az első cikket. „A múzeumban minden osztályba be lehet menni, csak a könyvtárban nem. Morcos, gőgös, türelmetlen könyvtártisztek... A könyvtár, amelyben mindenki mindent megtalálhat... amely úton-útféíen elémbe jő abban, hogy olvassak... ingyen olvassak, csak olvassak... ez... szinte forradalmi jelentőségű Magyarországon... A Fővárosi Könyvtár, amilyen már ma is, s még inkább, aminőnek lenni készül : nemcsak magában véve lesz áldás és haszon, hanem a példával is, amit az államnak, a társadalomnak, az országnak mutat... A semmit sem sokalló gyönyörű világváros, mely fiainak ilyen könyvtárt állít: ez az alma mater, az a kegyes anya, ki után a velem egyívású nemzedék már oly fájdalmas reménytelenséggel epedt... Fiaink már beleszületnek ebbe a boldogságba, s ezzel is különb, boldogabb emberek lesznek, mint apáink voltak”2 A Népművelés Könyvtári különszámának további szerzői között ott látjuk Szabó Ervint, Kőhalmi Bélát, Dienes Lászlót, Basch Imrét, Pikier Blankát és a könyvtár más dolgozóit, valamint több olyan személyt, akik a közművelődésügy más területén működtek. A szerzők névsora, az a körülmény, hogy többségük a könyvtár munkatársaiból került ki és hogy ezek Szabó Ervinnel azonos elveket hirdettek írásaikban, nem hagy kétséget bennünk: a Népművelés e különszáma kiadásának előkészítője, a munkatársi gárda szervezője Szabó Ervin volt. Időközben (1911 február) a fővárosi közmunkák tanácsa is „áldását adta” a tervre. A közvélemény „megdolgozásának” e szakaszában már készültek a kultúrpalota pályamunkái. Az 1911. május 5-re kitolt határidőig 17 pályázat érkezett be. A 12 tagú zsűri, amelyben a főváros építési és pénzügyi szakemberei, Szabó Ervin és Wildner Ödön mellett az építőművészek (Magyar Építőművészek Szövetsége) és mérnökök (Magyar Mérnökök Egyesülete) szervezeteit képviselő Alpár Ignác és Lechner Ödön, valamint a nem sokkal előbb felépült kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatója, Erdélyi Pál is résztvettek, Bárczy István elnökletével döntött és június 21-én hozta nyilvánosságra ugyancsak nyomtatásban kiadott bírálatát „Jegyzőkönyve a községi nyilvános könyvtár és közművelődési intézet tervpályázata bírálatának” címen. Az első (3000 Koronás) díjjal Menyhárt Lajos és Rerrich Béla tervét jutalmazták, a másodikat a kor egyik legjelesebb építőművészének, Lajta Bélának, a harmadikat Tornallyai Zoltánnak juttatták. További hét pályaművet megvásároltak. Nagyszabású vállalkozásról lévén szó, a pályázattal és a döntéssel az egész magyar sajtó foglalkozott. 1911 nyarán egyes építészeti szaklapok, mint „A Ház” és a „Magyar Építőművészet” önálló számot szenteltek a kérdésnek és a beadott tervek alaprajzát, az épületek távlati rajzait is közölték. Elhangzottak az ilyenkor szokásos vádak a zsűri elfogultságáról. Szabó Ervin A Ház című folyóirat 1911-es évfolyamának 241—242. oldalán szólt hozzá a kérdéshez, a szerkesztőség a következő megjegyzéssel 1 A Fővárosi Könyvtár Értesítője 1911. évf. p. 6. 2 Ignotus: Alma mater. = Népművelés 1911. p. 60—63. 6 A Főv. Szabó Ervin Könyvtár történet? 81
