Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az előkészület évei (1904-1909)
Szabó Ervin vezetői magatartását jellemzi, ahogyan egyenességre próbálta nevelni Enywárit. Az Enyvvári-levelekből sejthetjük, hogy a magasabb tudományos babérokra áhítozó Gárdonyi Albert és közvetlen főnöke, Szabó Ervin közt nem volt meg a teljes összhang. Az idézetteknél világosabban tárja fel ezt az ellentétet Thirring Gusztáv (1906 közepétől a könyvtár igazgatója), néhány Szabó Ervinhez írt levele. Ezek az írások azonban más érdekes és jellemző vonatkozásokat is tartalmaznak ezért bővebben ismertetjük őket. Thirring első, 1905. május 4-i leveléből, melyben folyó ügyekről tájékoztatja Szabó Ervint, csupán az a mondat tűnik érdekesnek, ahogyan a még mindig a kezdet nehézségeivel küzködő intézményről szól: „Jóleső csönd és nyugalom van a hivatalban”. Szabó Ervin, aki pezsgő életű könyvtárt akart, aligha örvendezett azon, hogy az olvasók egyelőre még nem fedezték fel az intézményt. Egy 1906. március 30-án kelt levelében Thirring, akkor még csak mint a statisztikai hivatal, egyszersmind a könyvtár aligazgatója a már nagybeteg Kőrösy József igazgató iránti érzéseit leplezi le. Igen kevés kímélettel nyilatkozik évtizedeken át volt kitűnő főnökéről: tudatja Szabó Ervinnel, hogy Kőrösy az orvosi tilalom ellenére „bejött dolgozni, mert ámítja magát munkaképességével... Mérvadó körökben nagy megbotránkozással beszélnek az ő dolgairól és mégis lehetséges, hogy ez majd így megy ad infinitum ...” Ami a „mérvadó körök”-et illeti —, nem maradt nyoma annak, hogy a városházi felettesek valóban türelmetlenkedtek volna a világhírű, ezért hát általuk is nagyrabecsült idős és már súlyosan beteg Kőrösyvel szemben. Thirringgel kapcsolatban viszont az a benyomása az olvasónak, hogy ő tényleg türelmetlen és elkeseredett lehetett, mégpedig azért, mert igazgatója oly nehezen szánta rá magát a visszavonulásra és így azt hitte, hogy „ad infinitum”, a „végtelenségig” kell várnia Kőrösy nyugalombavonu- lására, amelynek eredményeként végre ő nyerheti el a statisztikai hivatal (és könyvtár) igazgatói állását, a vele járó magasabb fizetéssel. Kőrösy távozását illetően mégis tévedett, mert Kőrösy a türelmetlenkedő Thirring-levél keltezése után alig néhány hónappal (1906. június 23-án) elhunyt és így Thirring hamarabb léphetett a helyére, mint remélte. 1908. augusztus 28-án írta Thirring, ekkor már igazgatóként, a könyvtár belső viszonyainak megértése szempontjából leginkább érdekes levelét Szabó Ervinhez: „ A költségvetést beadtam, úgy ahogy te tervezted... Különben nem látom a helyzetet olyan sötétnek, minőnek te rajzolod. Az Értesítő kiadása aligha fog nagyobb nehézséget okozni, Katalógusból pedig kiadunk annyit, amennyit kiadunk. Itt semmi kényszerrel nem állunk szemben. Ha évente csak egy füzetet adnánk ki, akkor is többet tettünk, mint akárhány más könyvtár. Nem a mennyiség, hanem a minőség a fő. Azt írod, hogy nincs senki a könyvtárban, ki folytonos és aprólékos ellenőrzés nélkül önállóan dolgozna. Hát kérlek, az egy Gárdonyit kivéve a könyvtár összes alkalmazottjait kivétel nélkül mind te magad válogattad. Ha tehát panaszra van ok, magadat kell okolnod. Én soha nem elleneztem senkit, kit te megnyerni kívántál, mert meg vagyok győződve, hogy csak olyanokat választasz, kikben hasznavehető munkatársakat vélsz feltalálni. Nem elleneztem, bár őszintén szólva, egyénileg nem egészen tetszik és nem látszik véletlennek, hogy csupa oly egyénre esett a választásod, kik egy határozottan kifejezett irány képviselői. De ezzel, mint hivatalfőnök nem törődöm, ha munkáját jól végzi, mint alkalmazott... nincs hozzá közöm, mi az ő egyéni (politikai vagy szociális) meggyőződése. Rácz Gyula ellen sincs tehát kifogásom, sőt hiszem, hogy bár tudtommal eddig semmi könyvtárosi gyakorlata nem volt, mint tervezett segédkönyvtáros igen jó aquisitio lesz. Azt azonban újra hangsúlyozom, hogy semmi szín alatt sem helyeselhetnék egy esetleges törekvést, mely őt Gárdonyi elé akarná helyezni. Ez ép oly igazságtalan lenne, mintha például én te föléd akarnék behozni valaki idegen embert. Gárdonyit te általában rosszul ítéled meg... Ezen a jövőben okvetlenül változtatnod kell...” A levél befejező részében Thirring ígéretet tesz arra, hogy a nyomtatott katalógus kiadásának előkészítéséből részt fog vállalni, mihelyt lélegzethez jut (úgy látszik nem jutott, mert az ígéret beváltására nem került sor), majd ismételten nyugtatja Szabó Ervint: „Csődtől és blamagetól tehát nem kell tartanod. Ha visszagondolsz arra, hogy két év óta hogy fejlődött a könyvtár, bizonyára nincs okod bánkódnod...” Ez a levél mindenekelőtt a korábbi állításoknál is határozottabban bizonyítja, hogy Szabó Ervin volt a könyvtár igazi vezetője, a kezdeményezések tőle indultak ki. Míg azonban ő az előrehajtó motor szerepét töltötte be, addig sajátos módon patópálos főnöke, az igazgató, fékként lépett fel. Thirring a látszatra hivatkozva kísérelte meg Szabó Ervin aktivitását visszafogni: az elmaradt hazai könyvtárak alacsony mércéjével mérte a fővárosi könyvtár eredményeit, de Szabó Ervin a legfejlettebb országokat vette összehasonlítási alapul, ezért volt elégedetlen. Ami a könyvtári személyzet megválogatását illeti: Enyvvári idézett leveleiből láttuk, hogy e téren nagyfokú tehetetlenség jellemezte Thirringet és városházi felettesei sem vették őt komolyan, bár azt is 63
