Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)

Erről tájékoztat többek közt a Pester Lloyd című napilap 1926. december 18-i száma, amelyben a következőket olvashatjuk:

„Mindenesetre egyes szakemberek nem tartják ideális megoldásnak a könyvtár elhelyezését a palotában, mivel a hatalmas épület nem egészen alkalmas könyvtári célokra. Még városi körökben is akadnak olyanok, akik szerint célszerűbb volna múzeumot berendezni a palotában.”

Többek közt ez a közlemény is feltárja, hogy utóbb, az 1927. február 28-i pénzügyi bizottság ülésen valótlanságot állított Folkusházy Lajos alpolgármester, amikor a Fővárosi Közlönyben (1927. évf. 550. old.) megörökített felszólalásában kijelentette:

„A szakértők minden tartózkodás nélkül elsősorban könyvtár céljára alkalmasnak minősítették a palotát.”

Fel sem tételezhető, hogy olyan élelmes üzletember, mint az alpolgármester, ne szerzett volna tudomást 1927 február végéig arról, hogy már 1926 decemberében elhangzottak ilyen kifogások még városi körökben is. Annál kevésbé maradhatott ez titok előtte, hiszen még a sajtó is foglalkozott a kérdéssel.

Ebben a megvilágításban természetesen közönséges „parasztfogás”-nak bizonyul Wolff Károly kereszténypárti vezér ugyanazon pénzügyi bizottságban hangoztatott (fentebb idézett) primitív beállítása is, mely szerint a palota „elsősorban középületnek predesztinált ház” stb. Szemmellátható, hogy itt szabályos összjátékról volt szó a vezető várospolitikusok között. Ebbe a sötét machinációba az ellenzék egyes vezéralakjai is gyorsan és készségesen belekapcsolódtak. Jó példa erre Friedrich Istvánnak, a keresztény ellenzék vezérének a pénzügyi bizottságban való szereplése. Friedrich a jelek szerint nem volt ott az 1926 december eleji pártközi értekezleten és ezért 1927 . február 28-ig, a pénzügyi bizottság üléséig nem tudott arról, hogy a Wenckheim palota vételét lényegében nem megtárgyalásra, hanem utólagos jóváhagyásra terjesztették az ülés elé. Ezért Friedrich, aki mellesleg vállalkozó (a Mátyásföldi Gépgyár igazgatója) és gépészmérnök, tehát műszaki ember volt, teljesen jogos kifogásokat emelt a tervezettnek vélt vásár ellen. A következőket mondta:

„Nagyon jól ismeri az épületet, hiszen évekig ott tartózkodott. Tudja, hogy annak csak egy lépcsőháza van az első emeletig, onnan járhatatlan vascsigalépcsők vezetnek a második emeletre . .. Mindössze pár nagy terem alkalmas a célra. Az épület arannyal és impozáns színekkel, lehetetlen csillárokkal és burkolatokkal túlhalmozott luxuriozus palota, amely könyvtár elhelyezésére teljességgel alkalmatlan. Fűtési berendezése teljesen elavult oly lehetetlen csatornákkal, hogy az egerek és patkányok elűzhetetlenül szaladgálnak benne, műszakilag elhibázott alkotmány, művészeti szempontból pedig belül ízléstelen” (Főv. Közi. 1927. 549. old.)

Nagy pálfordulóktól szegélyzett pályafutásának ismeretében nem meglepő, hogy Friedrich pillanatok alatt visszatáncolt, amikor Folkusházy ugyanazon az ülésen tudomására hozta: a vétel, amelyet kifogásol, már lebonyolódott és „felsőbb helyen is” hozzájárultak ahhoz.

„Ha már meg van véve, nem szóltam semmit” — jelentette ki nyomban Friedrich, aki nem csodálkozott, nem kérdezősködött : hogyan is történt a dolog ? — hanem, ellenzéki létére is cinkosan „belenyugodott” az ügybe.

Az épület könyvtári célokra való alkalmasságát illető kifogások mindenesetre arra késztették a város vezetőit, hogy megtegyék az „ellenintézkedéseket”. Az akció utólagos törvényesítését célzó törvényhatósági közgyűlés elé már olyan javaslatot terjesztettek, amely legfőként az ilyenirányú kételyeket igyekezett eloszlatni. Az 1927 márciusi törvényhatósági ciklus tárgysorozata a Fővárosi Közlöny 1927. február 25-i számában jelent meg és ennek keretében (416. old.) a Wenckheim palota vételére vonatkozó előterjesztés szövegébe jobb híján egyszerűen az Enyvvári-féle (fentebb teljes szövegében idézett és elemzett) „szakvélemény”-t szőtték be. Ez esetben nem jelentés, hanem „indokolás” volt a neve.

„Szakvéleménnyé” a már részben ismertetett 1927. március 16-i közgyűlésen „lépett elő”.

Ezen a közgyűlésen nagyon komoly vádponttá kezdett súlyosodni az a teljesen jogos bírálat: miért nem készítettek előzetes értékbecslést az épületről. A sarokbaszorított városvezetőség nevében Liber Endre tanácsnok védekezése során ezeket mondotta:

„Ami most már a szakértői véleményt illeti, Bedő bizottsági tag úr azt állította, hogy ceruzajegyzetek alapján vettük meg. Méltóztassék megengedni, itt van a Fővárosi Könyvtár igazgatójának jelentése, amely úgy látszik Bedő bizottsági tag úr figyelmét elkerülte, mikor az iratokat megnézte (Zaj, Közbeszólások: Talán nem volt közte)... Én az iratokból veszem most ki, méltóztatik látni, nem mentem vissza a hivatalomba érte.. . Nem ceruzajegyzet, gépírásos jelentés” (Főv. Közi. 1927. évf. 675. old.).

268