Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
A tanácsnok elővette és felolvasta az ezúttal „szakértői véleményeként szerepeltetett Enywári-féle jelentést (itt bizonyosodott be újólag Folkusházy állításának valótlan volta: csak egyetlen „szakértő”-t tudtak produkálni, az is egy tőlük függő hivatalnok volt). Nem csoda, hogy —, mint ezt a jegyzőkönyv megörökítette —, a felolvasást „nagy zaj”-jal fogadta a baloldal. Hogy mit kiabáltak, ezt nem tudjuk, de azt mi is láttuk, hogy Enywári egyetlen gépelt oldalra terjedő írásában az akkor reklamált értékbecslésről szó sem volt. Az 1927. március 16-i közgyűlésen azonban az ellenzéki városatyák egy része nem tért simán napirendre a kérdés felett és részben Friedrich gyorsan visszavont, de találó megállapításaira utalva hevesen vitatta, hogy a palota megfelelő lenne a könyvtár elhelyezésére. Ezzel kapcsolatban különleges nyomatékkai emelték ki, hogy az épület ilyen célokra való átalakítása, (mellyel alább foglalkozunk), előreláthatóan ugyanakkora összegbe fog kerülni, mint maga a palota. A sorsdöntő közgyűlésen a város vezetői még változatlan következetességgel bizonygatták, hogy az épület megfelel a célnak. Döntő pillanatokról volt szó, hiszen ezen a közgyűlésen szavaztak a vételről. Utóbb azonban már a városi körök sem tartották oly fontosnak, hogy erőnek-erejével, egyértelműen bizonyítsák: a könyvtár elhelyezésére éppen a Wenckheim palota a legalkalmasabb. Ellenkezőleg, a közgyűlési jóváhagyás birtokában már bizonyos beismerésekkel is találkozhatunk, melyek szerint mégsem ez az épület a legideálisabb hajlék a könyvtár számára. A fővárosi könyvtár birtokában levő 1927. április 28-i iratból („Wenckheim palota iratai” 5. sz.) következtethetünk arra, hogy a polgármesteri hivatal és a könyvtárigazgató kölcsönösen egymásnak tettek szemrehányást, mert a valóságosnál sokkal kedvezőbb színben tüntették fel az épület könyvtári célokra való alkalmasságát. A szóban forgó dokumentum: a könyvtárigazgató véleményezése egy a polgármesteri hivataltól hozzáküldött iratról, melyben Steinhardt Antal volt bizottsági tag nyomatékos kifogásokat emelt a palotavétel ellen. Ebben a befelé, a városvezetőség felé szánt véleményezésben Enywári Jenő könyvtárigazgató már sokkal őszintébben szól a palotáról, mint sokszor idézett és a Fővárosi Közlönyben kétszer is kinyomtatott első jelentésében: „Mikor a Tanács a palota megvétele előtt szakvéleményt kért tőlem, napokig ezzel a kérdéssel foglalkoztam... A palota megfelelő átalakítása, miként azt 1926. november 27-én kelt szakvéleményemben is hangsúlyoztam, múlhatatlanul szükséges. Hogy a palota megfelelő átalakítás után sem válhatik olyanná, mintha egyenesen könyvtári célokra a legmodernebbül épült volna, az az első pillanatra világos volt előttem...” Az idézett beállítással szemben az első jelentésben szó sem volt arról, hogy az épület még az átalakítások után sem lesz ideális hajlékává a könyvtárnak. A magyarázkodásból arra kell gondolnunk, hogy ha a „Wenckheim ügyet” is bűnügyi vonalra terelték volna, amint az más esetekben bekövetkezett, úgy az igazi felelősök, Sipőcz, Wolff, Folkusházy és társaik ezúttal is a kisebb beosztottakra, elsősorban a könyvtárigazgatóra hárították volna a törvénytelen vásár ódiumát. Kiegészítésként utalnunk kell arra, hogy Enywári hasonló, részleges beismeréseket tartalmazó nyilatkozatot tetta nyilvánosság előtt is. A közlemény a kereszténypárti városvezetőséget tűzön-vízen keresztül védelmező klerikális Nemzeti Újság című lap 1927. július 13-i számában látott nyomdafestéket. A könyvtárigazgatóval készített interjú már címében is megtévesztő : „A Wenckheim palota tökéletesen megfelel a Fővárosi Könyvtár céljainak”. Enywári beszélgetése során (melynek gépiratos változatai a fővárosi könyvtárban a „Wenckheim palota iratai” közt is megmaradtak a következő gyűjtőcím alatt: „Válaszok hírlapi támadásokra”) az alábbiakat jelentette ki: „A főváros pénzügyi helyzetére való tekintettel új könyvtárpalota építkezésére nem gondolhattunk. Mikor a Wenckheim palota felajánlásával lehetőség nyílt a könyvtár elhelyezésére... a főváros vezetősége engem bízott meg, hogy szakvéleményt mondjak. — E kérdésben utalok elsősorban a műszaki közegek egybehangzó véleményére, amely szerint a Wenckheim palota vételével a főváros jó vásárt csinált... Mielőtt véleményemet a főváros tanácsához felterjesztettem volna, a palota helyiségeit ismételten műszaki közegekkel bejártam és az épületet heteken át tanulmányoztam... Hogy a palota átalakításokkal sem válhatik olyanná, mintha egyenesen könyvtárnak készült volna, azt természetesen magam tudom a legjobban... Minden külvilági zajtól izolált könyvtár oly forgalmas városban, mint Budapest, teljesen elképzelhetetlen lett volna... Köztudomású, hogy az állandósult és megszokhatóvá vált villamosközlekedés sokkal kevésbé zavarja az olvasók munkáját, mint ahogy azt egyesek képzelik...” Enywári, aki fentebb idézett és feletteseihez címzett, tehát belső használatra szánt beadványában azt írta,hogy „napokig” tanulmányozta az épületet, a széles nyilvánosság előtt, a sajtóban már „heteken át” folytatott vizsgálódást emlegetett. A tanácshoz címzett írásban szó sem volt „műszaki közegek egybe269
