Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
„300/1926. Tekintetes Tanács! (IX. ü. o.) 1926. nov. 27. Az általam megszemlélt épületről könyvtári célokra való alkalmasság szempontjából van szerencsém jelentésemet a következőkben foglalni össze: Az épület fekvése a lehető legszerencsésebb: centrális, izolált, csendes, az egyetemek, a múzeum s a nagy könyvtárak szomszédságában, tehát abban a körzetben van, melyet a kutatók állandóan frekventálnak. Az épület mintegy 60 helyiséget foglal magában, melyek közül a nagytermek elsőrendűen alkalmasak előadóterem, olvasóterem, kölcsönző és katalógus- termek céljaira. A helyiségek berendezése annyira artisztikus, hogy a főváros első kultúr- intézetéhez méltóbbat elképzelni sem lehet. Készen találni meg éppen nem. Legméltóbb elhelyezést találna a könyvtár legfontosabb gyűjteménye, a várostörténeti Budapesti-gyűjtemény, úgy szintén a Keleti, a Röpirat és Pamflet-gyűjtemény és a magyar első kiadások gyűjteménye, a Szüry könyvtár. Könyvraktár céljaira megfelelő átalakítással oly nagy hely áll rendelkezésre, mely körülbelül 35—40 év gyarapodásának befogadására alkalmas. A többi helyiség részben kellő átalakítással, bőségesen elegendő volna arra, hogy a könyvtár minden dolgozó helyisége elhelyezést nyerhetne. Ha ezenfelül figyelembe vesszük azt, hogy az épület a lehető legmasszívabban s művészi szempontból a legkényesebb ízlést is kielégítően van megépítve, úgy hogy hasonló épületnek megfelelő helyen felépítése ma a lehetetlenséggel volna határos, azt kell mondanom, hogy ilyen alkalom könyvtárunk ideális elhelyezésére emberi számítás szerint nem fog kínálkozni többé. Tisztelettel Enyvvári Jenő h. könyvtárigazgató.” Ez a szakvélemény lényegében hamis képet festett az épületről, de a tartalmi elemzés előtt meg kell állapítanunk a történeti hűség végett, tökéletesen érthető, hogy a könyvtárigazgató kritikátlan lelkesedéssel bizonygatta: a palota feltétlenül megfelel a könyvtár céljainak. Csaknem bizonyosak lehetünk abban, hogy Enywárit nem kellett lekenyerezni, hogy a központ számára kínált lehetőséget elfogadja, sőt áradozzon az épületről. Ezt felsőbb utasítás nélkül is bizonyára szívesen megtette, hiszen már úgyszólván semmi esélye sem volt arra, hogy az 1914-ben „ideiglenesen” átadott öreg épületből, ahol már 1926-ban fullasztó volt a helyszűke, belátható időn belül kimentse a központi gyűjteményt. A Károlyi utcai nyomorúsághoz képest a Wenckheim palota ragyogó távlatokat ígért. Tény az, hogy a könyvtárigazgató nagy ügybuzgalmában valótlanságok állításától sem riadt vissza: „az épület izolált, csendes” —, írta, pedig ennek ellenkezője volt igaz, hiszen a Baross utca, különösen azokban az időkben, amikor a mai trolibuszok helyett még villamosok jártak a palota előtt, egyik leg- lármásabb útvonala volt a fővárosnak. A jelentés ismételten áradozik a reprezentatív termek „artisztikus” szépségeiről, arról viszont szó sem esik, hogy ezen termek csillárai teljessséggel alkalmatlanok olvasótermek asztalainak megvilágítására, hogy olyan elemi követelménynek, mint a raktárak és az olvasó-kölcsön- zőtermek közvetlen összeköttetése, csak abban az esetben tehetnek eleget, ha az épület egy részét földig bontják le és azután újjáépítik. Az igazgató figyelmét az a körülmény is kikerülte, hogy a palota második emeletéhez csak nyaktörő csigalépcsők vezetnek, ott munkahelyiségeket egyáltalában nem lehet létesíteni, de a tekervényes csigalépcsők könyvszállításra sem alkalmasak. A munkahelyiségek kérdése egyébként a földszint és az első emelet rendelkezésre álló térségében sem (ahová normális lépcsőfeljárat vezet) oldható meg korszerűen másképp, mint újraépítéssel. Semmit nem mond a jelentés, milyen állapotban volt 1926 végén az épület, amely akkor már 35. „életévét” tapodta. E tekintetben többet árulnak el egyes hírlapi közlések odavetett megállapításai. Az Újság című lap 1926. december 18-i számában például ezt olvashatjuk: „Sajnos a gyönyörű palota óriási károkat szenvedett. Egyik hatalmas tükrét betörték, parkettjét tüzes szivar- és cigarettacsutkákkal borzalmasan összeégették, úgy hogy alapos restaurálásra szorul”. A Wenckheim palotát viszont sokan és jól ismerték kívülről-belülről, hiszen az sok esztendőn át szolgált a Wolff-féle Keresztény Községi Párt, majd a Friedrich-féle Keresztény Ellenzék klubhelyiségeként, emellett, mint megtudtuk, bérlőknek és „ingatlanosokénak is számtalan esetben mutogatták. Ezért történhetett, hogy már a vásár megkötésének hírülvétele után — egyelőre még az Enyvvári-féle jelentés ismerete nélkül — komoly kifogások merültek fel abban az irányban: jó lesz-e ez könyvtárnak. 267
