Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az ellenforradalom első évei (1919 augusztus - 1923)
A KÖZPONTBA ÉS A FIÓKOKBA JÁRÓ FELNŐTT ÉS GYERMEK FOLYÓIRATOK 1918 1919 1920 1921 1922 1923 1053 762 477 388 394 361 A nemzeti megújhodás gyümölcseként a háború ötödik évétől az ötödik békeévig egyharmadára süllyedt a könyvtárba járó folyóiratok száma. Lesújtó képet kapunk a Tanácsköztársaság megdöntését követő évekről akkor is, ha a könyvtár olvasóforgalmának alakulását vesszük szemügyre. Állítsuk egymás mellé az 1917—1923-as évi jelentésekben megadott kötetforgalmi számokat: A KÖZPONT ÉS A FIÓKOK EGYÜTTES KÖTETFORGALMA 1917 1918 1919 1920 1921 1922 1923 355 022 311 259 338 489 333 854 282 965 237 464 307 808 A számokból kiderül, hogy az 1918-as visszaesés után a kötetforgalom 1919-ben csaknem elérte az 1917-es csúcsot — aztán fokozatosan hanyatlani kezdett. Az 1919-es emelkedés minden valószínűség szerint az év első felében elért eredményeknek köszönhető. Az ellenforradalmi jelentésben (1919. p. 8.) olvashatjuk, hogy „a forgalom havi átlaga 4000 kötet volt, legnagyobb a márciusi forgalom 5664 kötettel, legkisebb a decemberi 3598 kötettel”. Ugyanezen a lapon találjuk az új vezetőség dicsekvő megállapítását, mely szerint a Tanácsköztársaság alatti olvasók „a proletárdiktatúra bukása után végleg eltűntek a szemhatárról.” Ilyesmivel nem szokás dicsekedni, de a forgalom apasztása a fehér terror úszító sajtójának teljes megelégedését érdemelte ki. A „Virradat” című lap 1920. június 15-i száma így értékelte ezt a tünetet: „Az új igazgatóság munkája... már termi gyümölcseit, mert a mai olvasóközönség már egészen más, mint a régi. Ma az Anker-köz [értsd: a galileisták. — Szerk. megj.] szomorú idegenkedéssel nézi távolról a ’fehér terrort’, mely a csendes olvasótermekben »dühöng«”. Az ellenforradalmi jelentések az olvasók megoszlásának foglalkozási statisztikáját is hozzák,s ezekből tudjuk meg, hogy a lecsökkent olvasótáboron belül is egyre szűkül a munkásolvasók arányszáma. — Az 1919-ről szóló jelentés (p. 8.) még arról értesít, hogy „Az egyszerű bérmunkások száma aránylag feltűnően emelkedett”! (2,5%), az 1923-as jelentés (p. 6.) közli, hogy a bérmunkások arányszáma 0,8%. Kremmer tisztában volt azzal, hogy a könyvtár számára nem dicsőség a látogatottság hanyatlása, a sajtó felé egyszerűen meghamisította a képet. így pl. a „Magyarország” 1920. jan. 11-i számában ekképp nyilatkozott: „Örvendetes jelenség, hogy a könyvtár forgalma az ősz óta megháromszorozódott”.— Ugyanezen lap hasábjain másfél esztendővel később („Magyarország” 1921. nov. 26.) azt állította,hogy „Forgalmunk az utóbbi időben erősen megnövekedett... egyedül a tudományos központi olvasóteremnek havi 3—400 látogatója van. A forgalom további növekedését elsőrendű feladatunknak tartjuk”. De a hivatalos jelentésben, ahol az összes adatok is szerepelnek, nem hamisíthatott, ehelyett „ideológiai alapot” teremtett : „A könyvtár műveltségfejlesztő feladatát nem abban látjuk, hogy minél nagyobb számoszlopok kerüljenek egymás mellé” írta az 1921-es Évkönyvben (p. 7.). Annyi bizonyos, hogy a burzsoázia társadalmi cenzúrájának legegyszerűbb eszközével, a könyvtár- használat díjának nagyarányú felemelésével komoly „eredményeket” értek el a „minőség” javításában. Az 1922-es Évkönyv (p.8.) erről így tájékoztat: „A nyilvános szolgálat áttekintését feltüntető táblázat is igen érdekes tanulságokat mutat, így az újonnan beiratkozott olvasók száma az előző évhez képest a felére csökkent, mert a koronaérték lemorzsolódása miatt kénytelen volt a Tanács a könyvtári használati díjakat megfelelően felemelni.” Az emelés ötvenszeres volt: 300 koronáról egyszeriben 15 000 koronára ugrott a könyvtárhasználati díj. Ha a város a könyvtárra fordított kiadásait csak fele ilyen arányban növeli, sok nehézséget kiküszöbölhettek volna, így elsősorban a könyvbeszerzés körül kialakult súlyos bajokat. A könyvtár 237
