Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az ellenforradalom első évei (1919 augusztus - 1923)
A magyar fasizmus a huszas években még nem engedhette meg magának, hogy barbár arculatát ilyen nyíltan kimutassa. Buzáth János alpolgármester esiti tani próbálta dühöngő főnökét. A szakelőadóként jelenlevő Kremmer Dezső könyvtárigazgató is megpróbálta csillapítani Wolff haragját, s előadta, hogy az elmúlt két esztendőben már volt rostálás, a megmaradt „destruktív” anyagot zár alá vették, majd hozzátette, hogy szerinte a „főbaj”: főleg a fiatal generációt fertőzte meg a könyvtár. — Wolff félbeszakította Kremmert: „Nincsenek bilincsek? — Tessék!” Kremmer Dezső „az ifjúság megfertőzöttségére” vonatkozó megjegyzésével tehát Wolffnak érvet szolgáltatott azokkal a mérsékelt polgári elemekkel szemben, akik a Bárczy-rezsim kultúrpolitikáját védték, Wolffékét pedig támadták. Kremmer felbátorodva Wolffnál aratott sikerén, buzgón bizonygatta, hogy ő húsz éven aluliaknak már kezdettől fogva nem adott ki „bizonyos könyveket, még ha egyetemi hallgatók is voltak”, ugyanakkor felhívta Wolff figyelmét arra, hogy bizonyos „demokratikus” látszatot meg kell tartani : „Méltóztassék figyelembe venni, hogy úgy mondjam, elméletben minden budapesti polgár számára nyitva vagyunk az összes könyveinkkel... A könyvtár a régi időkben elsősorban szociológiai szakkönyvtár volt.. . kétségkívül bizonyos merev kereteken belül... Wolff Károly közbeszólása: ’Csak marxi irányban. A keresztény szociológiát nem vették’. Kremmer Dezső könyvtárigazgató : [válasza] ’Nem’ Wolff Károly: ,Itt van a hivatalos kijelentés, hogy nem’.”1 Mint látjuk, Kremmer óvatos akart lenni és még Wolff Károly jelenlétében sem merte az állítást megkockáztatni, hogy Szabó Ervin könyvtára marxista könyvtár volt. Ő csak annyit kockáztatott meg: bizonyos „merev kereteken belül” volt a fővárosi könyvtár társadalomtudományi gyűjtemény. Wolff szinte szájába rágta Kremmernek azt, hogy a fővárosi könyvtár keresztényszocialista anyagot nem vásárolt, hanem egyoldalúan marxi irányzatú volt. — És Kremmer, hogy pozícióját megvédje, hajlongva helyeselt. — Idézzük itt még egyszer Kremmernek 1919. augusztus 29-én Bódy Tivadarhoz küldött iratából a következő sorokat: „Könyvtárunk teljesen objektív gyűjtőhelye lévén a társadalmi tudományoknak, belőle egyként merít szocialista és klerikális magának megfelelőt.”2 Amikor a fenti sorokat írta Kremmer, még nem volt elég tapasztalt és nem látta tisztán, hogyan kell alkalmazni a nemzeti éra „pártatlanságot” hirdető jelszavait. Kremmer hozzászólása további részében jelentette be, a nyilvánosság előtt ezúttal először, hogy a fővárosi könyvtárat „általános tudományos könyvtárrá” fejlesztik, mert „mint szociálpolikai könyvtárnak jövője nincs” és mert „általában tudománytani szempontból egy kimondott szakkönyvtár egy nagyszabású városhoz, municipális fővároshoz nem méltó”. Wolff kirohanása és Kremmer szégyenletes szereplése, széles sajtóvisszhangot váltott ki (1. a „Budapesti Hírlap”, „Az Újság”, „Népszava”, „Világ”, „A Nép” stb. 1921. júl. 5-i számait). — Kremmer a maga részéről az ellenzék felháborodásának nyomása alatt a szélsőjobboldali „A Nép” című lap hasábjain próbált magyarázkodni; elismerte, hogy ellentétben városházi felszólalásával, keresztényszocialista és klerikális anyag is volt a fővárosi könyvtárban, de szerinte „ez nem volt tökéletesen kiépítve”. Két héttel később a Wolff könyvégetési tervei nyomán támadt általános felzúdulás eredményeként az ellenforradalmi könyvtárvezetőség még inkább meghátrált és odanyilatkozott, hogy a könyvtár 140 000 kötetnyi anyagából „mindössze 10 000 destruktív”, de ezeket sem fogják elégetni, csupán továbbra is elzárják az olvasók elől. („Az Est” 1921. júl. 17.) A főváros törvényhatóságában történtek az emigrációs sajtó kiemelkedő kommunista munkatársának a Horthy-fasizmus barbárságait klasszikussá lett írásokban leleplező Gábor Andornak figyelmét is magára vonták. Gábor Andor Wolf Károly támadásával kapcsolatban többek között ezeket írta: „A főváros közgyűlésén melléhez kapott a kurzus és Wolff Károly szederjes arccal hadonászott. .. És még a gyufa sem sercent, hogy fellobbantsa a máglyát, amelyre a fővárosi könyvtár maradék könyvei volnának hányandók : s máris a könyvek nyerték meg a csatát. A kurzus sakkot ad a könyveknek, a könyv lép és két lépésben megmattolja a kurzust. A kurzus úgy érzi, hogy még egy perc és megöli a betű. Jól érzi a kurzus, hogy ő, vagy én. Kettőnknek szűk a világ... és nem fél, hogy látják, mennyire fél a könyvtől. Már annyira fél, hogy azt sem bánja, hogy látják”.3 1 Uo. 2 Irattár. Ellenf. 1919. aug. 29. * Idézi Markovits Györgyi: Magyar pokol. Magvető, 1964. 232
