Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az ellenforradalom első évei (1919 augusztus - 1923)
megújhodás” érdekében tett azon intézkedéseit, amelyeket részben az ezen emlékirathoz mellékelt dokumentumokból a megelőző fejezetekben idéztünk. — Az emlékirat nagy büszkén hivatkozott arra, hogy „a könyvtár olvasóinak összetétele az új, nemzeti szellem kidomborodása kapcsán lassanként megváltozott. A keresztény jó középosztály... törzsközönségünket alkotja.” Ennek bizonyítására mindjárt statisztikai táblázatot is mellékelt, mely szerint 878 olvasó közül mindössze 19 a bérmunkás. Hivatkozott arra is, hogy 1919. októberében a kommunista anyagot a rendőrségre szállította, hogy Drescher Pállal és Enyvvári Jenővel megrostálták a kerületi könyvtárak állományát, hogy az antant megszálló parancsnokain kívül a külügyminisztérium hírszerző osztályával is jó kapcsolatot teremtettek. Különösen figyelemre méltó a beadvány „Új könyvtárpolitika” című fejezete, ahol Kremmer ugyanazt bizonygatta, amit tőle függetlenül Melich és Gulyás: a fővárosi könyvtár központját „egyetemes jellegű kultúrkönyvtárhoz illő minden tudománynak reprezentáns műveit gyűjtő” intézménnyé kell átalakítani. A könyvbeszerzés új szempontjaként hangoztatta Kremmer, hogy a leggondosabban mérlegeli a vásárlásokat és így „még véletlenül se kerül a könyvtárba olyan mű, mely távoli vonatkozásban is a régi destruktív irányt szolgálja.” Végül a személyzeti viszonyokat je'1'mezve megállapította, hogy az elbocsátások és fegyelmik után 1920-ban ugyanannyi tisztviselője van a könyvtárnak, mint 1914-ben volt: 32 személy. Mindent egybevetve: Kremmer „tiszta” lelkiismerettel állíthatta, hogy ami őt illeti, már eddig is mindent megtett a „félresiklott” könyvtár „helyes” irányba tereléséért. Mikor Kremmer önmaga védelmére írott emlékirata Sipőczhöz befutott, már a polgármester kezében volt a minisztérium leirata, mely 1920. június 2-i keltezéssel elrendelte, hogy öttagú bizottság vizsgálja ki a fővárosi könyvtár szerepét „tekintettel azon eminens veszélyre, amelyet a fővárosi nyilvános könyvtár nemzeti és kulturális szempontból még ma is magában rejt.”1 A bizottság tagjaivá Czakó Elemér miniszteri tanácsost, Kremmer Dezső könyvtárvezetőt, Mosdóssy Imre miniszteri tanácsost, Melich Jánost, a Széchenyi Könyvtár igazgatóját és a minisztérium részéről Gulyás Pált nevezték ki. 1920. június 12-én már össze is ült a társaság, mégpedig Sípőcz Jenő hivatali szobájában és egy háromtagú, Kremmerből, Gulyásból és Melichből álló különbizottságot választott a vizsgálat tényleges lefolytatására. A főváros tehát kisebbségi képviseletet kapott a két államival szemben. A „titok”, amelytől most már ilyen sokan tudtak, nem maradhatott továbbra is titok: „Öttagú bizottság vizsgálja meg a fővárosi könyvtár ügyeit. — Gulyás Pál dr. lesz az új igazgató.” — e vastagbetűs cím alatt hozta a szenzációs tudósítást a történtekről a 8 Órai Újság 1920. július 13-i száma. A lap egyébként arról is tudósított, hogy Pékár Gyula államtitkár vezeti az egész vizsgálatot és, hogy „három esztendőre visszamenőleg akarják megvizsgálni hová, kinek és milyen könyveket adott ki a könyvtár kölcsönzésre”, emellett további személyi „tisztogatásra” is kilátás van. Sípos Kamilló már-már úgy érezhette, hogy egyik nagy célkitűzése valóra válik. Ezt fejezte ki a szélső jobboldali „Virradat” című lap 1920. július 29-i számában megjelent cikkében is: „A fővárosi könyvtár üzelmeire én hívtam fel a közfigyelmet. Évekig piszkáltam a sajtóban ezt a veszedelmes fészket” Kérkedve dicsekedett: Szabó Ervin „halálához hírlapi támadásaim is hozzájárultak.” Követelte, hogy a szocialista anyagot, vagyis „a könyvtár műnyelvén nevezett 335-öt semmisítsék meg. Ez a legalaposabb megoldás” — mert nehéz volna a káros és nem káros anyag szétválasztása. Ó is követelte, hogy a könyvtárigazgatót ne a főváros, hanem az állam nevezze ki és emellett most már a többi budapesti könyvtár revízióját is tűzzék napirendre. Korai volt az öröm. A kormány törekvése sértette a város autonómiáját és erre még a kormánnyal egy elven levő Sípőczék is érzékenyen reagáltak. Az aktákat elfektették, Melichék tiltakozása ellenére a vizsgálóbizottság összehívását addig halogatták, míg lassan elévült az ügy, miniszterváltozás következett be. Vass János, az új kultuszminiszter felszólítására Sipőcz 1921. január 19-én már csak röviden válaszolt: „Az átszervezésre kiküldött bizottság összehívását nem tartottam szükségesnek, mert a városi nyilvános könyvtár keresztény és nemzeti szellemben való vezetését a könyvtár jelenlegi vezetője garantálja.”2 1 Uo. 2 Uo. 1921. január 19. 229
