Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az ellenforradalom első évei (1919 augusztus - 1923)
Időközben ugyanis az történt, hogy az ellenforradalmi rendszer szilárd oszlopára, Sipos Kamillóra járt rá a rúd. Beletartozik ez is a könyvtár történetébe, hiszen Sipos 1916 óta volt az intézmény valóságos réme, akitől még az új, az ellenforradalmi vezetőknek is tartaniuk kellett. Nem érdektelen, hogy őt, aki ellenforradalmi oldalról annyi bajt okozott a könyvtárnak, volt kénytelen 3 és fél évi fegyházra ítélni éppen az ellenforradalmi bíróság. Ez is a Leitgib-aktákból derül ki. 1923-ban ismét vizsgálgatni kezdték a főváros fegyelmi hatóságai Leitgib felfüggesztésének hátterét és a feljegyzés szerint sokáig nem találták Sipos eredeti, 1919. augusztus 25-i bejelentését, ezért magát Sipost akarták kihallgatni. Végül is 1924. szeptember 19-én sikerült nyomraj ütni: a budapesti királyi törvényszék a fővárostól hozzá is megküldött megkeresésre válaszolva közölte: Sipos „jelenleg a váci fegyházban van.” Ezután már gyorsan ment a dolog. 1924. október 9-én Rusztek (a váci fegyház hírhedt kommunistafaló igazgatója) aláírásával jött az értesítés Vácról, hogy Sipos Kamilló fegyencet a Leitgib-ügyben kihallgatták. A mellékelt jegyzőkönyvbe Sipos bediktálta: már nem emlékszik rá, hogy miért jelentette fel Leitgibet 1919 augusztusában, de amennyiben hazaengedik, megnézi jegyzeteit. Ha viszont nem engedik ki a fegyházból, akkor szabadulása után tárja fel bizonyítékait. Sipost ugyan nem engedték haza, de Kremmer ezúttal a fegyházba zárt feljelentő megbízhatóságának kétes voltára hivatkozva elérte, hogy Leitgib felfüggesztését végre hatálytalanítsa a főváros.1 Utalnunk kell e helyen néhány szó erejéig Wildner Ödön tanácsnok fegyelmi ügyére is, noha ő nem a könyvtár dolgozója, hanem magasabb beosztású tisztviselő volt. Ami idetartozik: a Wildner elleni eljárásban lényeges és önálló vádpontként szerepelt, hogy az 1910-es években, tanácsnoki hatáskörében, mint a könyvtár közvetlen felettese nemhogy akadályozta, hanem éppen elősegítette, hogy Szabó Ervin és baloldali munkatársai a könyvtárt szociológiai irányba fejlesszék. A teljesség végett utalunk arra, hogy ezek a Wildner elleni vádak is elsősorban Sipos Kamillótól indultak ki. Síposnak a Virradat című lap 1920. május 20-i számában közölt cikke, amelyben Wildner felelősségrevonását követelte, mégpedig a fővárosi könyvtár körüli működése címén, majd az ennek nyomán tett tanúvallomása volt a vádak alapja (a más okokból is felelősségre vont) Wildnernél. A Wildner elleni hajsza is 1924-ben ért véget. Ekkor az ellenforradalom iránt lényegében lojális polgári ellenzék képviselőjét nyugdíjazták, 1919-ig elkövetett „botlásait” elévültnek minősítették. Ez a felemás „rehabilitáció” már a „bethleni konszolidáció” szellemét tükrözte.2 A könyvtáron belül az első, az 1919 augusztusi roham után nem ért véget a becsületes dolgozók elleni hajsza. Rövidesen még további személyeket vontak fegyelmi eljárás alá, illetve üldözték ki az intézményből. Fegyelmi határozat hozatalát azonban csak két könyvtárosnő esetében érték el: Szabó Ferencné, a fiókközpont vezetője és Szauder Erzsébet a budai 6-os fiók, majd egy ideig a rendelő és katalogizáló osztályok vezetője voltak ezek a „bűnösök”. Egyiküknél sem került sor formális elbocsátásra, de 1923-ig tőlük és még további könyvtárosoktól (Medvei Mária, Sziklai Sándor stb.) sikerült megszabadulnia a vezetőségnek. Az utólagosan kiszemelt áldozatok közül Szauder Erzsébet eltávolítása okozta a legtöbb gondot. Az ezzel kapcsolatos akták ismét új vetületben tükrözik a könyvtárban kialakult helyzetet. Szauder Erzsébet, aki 22 esztendős korában, 1915-ben lett a könyvtár alkalmazottja és akire ma is élő munkatársai úgy emlékeznek, mint feltűnően szép, finom modorú, zárkozott, munkájának élő, kulturált fiatal leányra, tehetségével, szorgalmával, nyelvtudásával (Amerikában nevelkedett, onnan tért haza) csakhamar kivívta felettesei elismerését. „Szorgalmas, kiválóan intelligens munkaerő, akinek irodalmi ismeretei a kölcsönző szolgálatnak értékes kvalitást képeznek” — olvashatjuk egy Szabó Ervin által aláírt 1916-os jellemzésben Szauderról.3 Mint erről szóltunk, 1919 április—júniusában Szauder Erzsébet szervezte át a budai könyvtáregyesület gyűjteményét a fővárosi könyvtár 6-os fiókjává, azon túlmenően viszont, hogy a forradalmak alatt becsülettel végezte könyvtárosi munkáját, a jelek szerint semmit sem hozhattak fel ellene, amivel őt is bevádolják az ellenforradalmi hatóságok előtt. Rövidesen mégis elszánt hajszát indítottak Szauder ellen Kremmerék, mégpedig egyszerűen azért, mert Szauder nem volt hajlandó egy követ fújni velük. Egyik „bűne” volt, hogy nem volt hajlandó belépni a fasiszta tömegszervezetnek szánt Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségébe sorstársával, Medvei Máriával együtt. Másik, az előbbinél is „súlyosabb bűne” lett: Szigeti Gabriellával és Pikier Blankával ezek letartóztatása és megkínzása ellenére is fenntartotta a kapcsolatot, sőt könyveket, élelmiszert is vitt be fogoly kolleganőinek, ami ennél is „szörnyűbb” volt: e „bűnét” nem is leplezte, ehelyett nyíltan állította azt, hogy szerinte Szigeti és Pikier ártatlanul szenvednek. 1 Fővárosi Levéltár. Bp., polgm. ein. biz. 10/1920. 2 Uo. 3 Irattár. Személyi iratok. Szauder Erzsébet iratai. 222
