Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az ellenforradalom első évei (1919 augusztus - 1923)
Mindezt Kremmer Dezső egy kézírásos bizalmas bejelentéséből tudjuk.1 Az 1920. március 5-i bizalmas bejelentés következménye lehetett, hogy ugyanezen év július 8-án a főváros tiszti ügyészsége fegyelmi eljárás lefolytatását indítványozta Szauder Erzsébet ellen, hivatkozva arra, hogy „a könyvtár vezetőségének jelentése szerint a könyvtár tisztikarának általános véleménye”, hogy Szauder szimpatizált a bolsevizmussal, melynek bukása után „azt a látszatot keltette, mintha szabotálna.”2 Ezekután indult meg a lavina Szauder ellen is: 1920. július 28-án egész sereg könyvtári alkalmazottat idéztek be a főváros polgármesteri hivatalába, hogy Szauder ügyében tanúvallomást tegyenek, ezek egy része habozás nélkül mondott jegyzőkönyvbe „kompromittáló” tényeket. Szauder a koholt vádakat kivétel nélkül megcáfolta, védekezésének csattanója lett az a kijelentése, mely szerint „Különösnek találja azt, hogy őt vádolják a kommunizmus alatti magatartásáért azok, akik szerinte tényleg bűnösök és aktív részt vettek a kommunizmus alatt bizonyos munkákban”, nevezetesen Kremmer, Enyvvári, Drescher, Krisztics, Ehrlich Nina, kik mint előadók, vagy mint könyvrekviráló bizottságok vezetői, illetve tagjai, vele ellentétben tényleg hétköznapi munkájától eltérő, valóban politikai jellegű felatokat láttak el.3 A munkatársak terhelő tanúvallomásai ellenére bizonytalannak látszott a könyvtárvezető számára, hogy Szaudert sikerült-e kitúrni az intézményből. Ezért juttatott el a fegyelmi bizottsághoz néhány nappal a kihallgatások után, 1920. augusztus 6-i keltezéssel egy lapnyi terjedelmű feljegyzést. Kremmer ez újabb spicli jelentésében kétségbeesett erőfeszítéssel bizonygatta: „a könyvtártiszt óvatos viselkedése dacára szinte egybehangzóan azt a benyomást szerezték, hogy nevezett a kommunizmus eszméivel szimpatizált”. Márpedig, ha volt ilyen „benyomás”, akkor Szaudert meneszteni kell, mert, úgymond Kremmer, „Olyan kultúrhivatalban, hol a tisztviselő egész világnézetét kell, hogy vigye munkásságába, nem lehet közönyös, hogy milyen az illetőnek lelki konstrukciója. A könyvtáros és könyvtártiszt érintkezik a közönséggel, irányít kiskorúakat, könyveket ajánl hivatalból, stb. s éppen azért bizonyos fokig a legjobb irányzat ellen is alkalma van dolgozni, ha akar. Ez a szubjektivitás világa. A vezetőség kommunizmus alatti szereplésére vonatkozóan megjegyzem, hogy a mai vezetőségnek a kommunizmus alatti szereplése any- nyira tisztázott, hegy a minisztérium és a főv. tiszti ügyészség az erre vonatkozó bizalmas aktákat áttanulmányozta és semmi kifogásolni valót nem talált.”4 (Annál is inkább szemet hunyhattak az ellenforradalom felsőbb hatóságai Kremmerék forradalom alatti buzgólkcdása felett, mert hiszen a legfőbb tisztviselők között se nagyon lehetett találni olyanokat, akik valami módon ne szolgálták volna a forradalom ügyét. Maga Bódy Tivadar polgármester, például, aki a proletárdiktatúra győzelme után a Városházára érkezett Dienes László városi népbiztostól az első pillanatokban térdenállva és Dienes lábait átkulcsolva életéért könyörgött, nyomban azután, hogy megtudta: senki sem akarja bántani, új beosztását tudakolta Dienes- től. így ment ez az egész vonalon. De mindazok a tisztviselők, akik hajlandók voltak a fehér terror alantas munkáját segíteni, nyomban „bűnbocsánatot” nyertek.) Szauder Erzsébetet végül is „csak” dorgálásra tudta ítéltetni a könyvtárvezetőség, amely azonban így is megszabadult a bátor és jellemes lánytól, mert Szauder önként távozott 1921-ben. A könyvtár ellenforradalmi vezetősége maga is érezhette, hogy a megtartott személyzet és általában a nyilvánosság előtt leghelyesebb, ha titkolja tetteit, amelyek minden becsületes emberből csakis a felháborodás és megvetés érzéseit váltották volna ki, ha akkor nyilvánosságra kerülnek. Önmagában véve nem meglepő, hogy a könyvtár hivatalos jelentéseiben nyomát sem találjuk a kulisszák mögött folytatott alantas machinációknak. Azt viszont a tények ismeretében a nagyfokú képmutatás megnyilvánulásának minősíthetjük, hogy a könyvtár élére került gátlástalan és perfid társaság a kortársak és az utókor előtt a jó és nemes emberek szerepében akart tetszelegni. íme hogyan jellemezték 1919-es és 1920-as munkájukat a hivatalos nyomtatott kiadványokban ? Az 1919-es esztendőről szóló összefoglalóban (A Városi Nyilvános Könyvtár jelentése az 1919. évről. 3. old.) az 1919 augusztusával kezdődött időszakról ezt írták: „Az esztendő második felében a romok eltakarításán, a meglazult munkafegyelem helyreállításán a nemzeti szellem feltétlen érvényesítésén dolgozott az új vezetőség és ha ebben az évben nem sikerült megvalósítani a sok-sok jó és nemes tervet, az nem a vezetőségen múlt”. Az előző lapokon feltárt dokumentumok ismeretében már nem szorul kommentárra, hogy mindennek ellenkezője volt igaz. 1 Uo. 2 Fővárosi Levéltár. Bp. poígm. ein. biz. (I.) 5403/1919. * Uo. ‘ Uo. 223
