Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Az ellenforradalom első évei (1919 augusztus - 1923)
különösen kemény szavakkal ostorozták az állásfosztást kimondó véghatározatban, mert a munkásság, a nép oldalára állott.1 Kőhalmi Béla Dienessel ellentétben még nem ismerte föl a fenyegető veszély nagyságát. 1919 augusztus—októbere között a vonatkozó fegyelmi és nyomozati (rendőrségi-ügyészségi) iratok szerint, Braunhoz hasonlóan őt is ugyanígy zaklatták, őrizetbe vették, kiengedték, megint elrendelték előállítását, amíg azután a fővárosi könyvtár e kiváló munkatársa is belátta, hogy igazságot hiába keres fehér Magyar- országon és Dieneshez hasonlóan emigrált. „Kőhalmi szökésben van”-, olvashatjuk egy 1919. október 8-i detektívjelentésben2 róla, aki ekkor már tényleg Ausztriában volt. Az 1919. augusztus 7-én a könyvtárból elhurcoltatott Pikier Blanka ügye 1921-ig húzódott. Nem szorul kommentárra az akták közt lelt 1920. július 10-i detektívjelentés zárómondata, amely szerint a detektív, akit azzal bíztak meg, hogy az elfekvő „bűnügy” hátterét újból kiderítse, ezt adta hírül: „A könyvtár alkalmazottai nem akarnak nyilvánosan tanúskodni és a bírósághoz és ügyészséghez, ezért nem neveztetnek meg.”3 Csakhogy az ügyészség nem volt tekintettel a jobboldali könyvtárosok szemérmességére és egy újabb, 1920. október 31-i detektívjelentésben ezt olvashatjuk: „A nyomozást újólag megejtettem, melynek folyamán sikerült megállapítanom, hogy Hittig Gyula áll. rendőrségi detektív kiket hallgatott ki. .. A Szabó Ervin könyvtár vezetői közül kihallgatta Kremmer Dezsőt, Bor Dezsőt, Drescher Pált és Vavrinecz Dezsőt. . .”4 1921. április 12-én pedig a felsorolt könyvtárosoknak meg kellett jelennie, hogy tanúvallomásukat Pikier Blanka ellen megtegyék és azokat alá is írják. A jegyzőkönyvekben súlyos dolgokat hordtak össze Pikier Blankáról, de úgy látszik még az ügyészség sem méltányolta eléggé a buzgóságot. 1922. február 22-én megszüntette az eljárást Pikier Blanka ellen, mert „gyanúsított a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekvést nem követett el”.5 A főváros fegyelmi hatósága azonban elegendőnek találta a terhelő vallomásokat ahhoz, hogy Pikier Blankát elbocsássa állásából. A bevádolt könyvtárosok közül a kommunista Szigeti Gabriellának kellett a legsúlyosabb kálváriát megjárnia. Annál is inkább, mert a Pikier akták közt szereplő (imént idézett) 1920. július 10-i detektívjelentés szerint, „Szigeti Gabriella, mint előttem az első napon beismerte, a kommun hűséges híve volt, még a mai napig is az”, tehát egy esztendős kínzás után is vállalta meggyőződését. Egy 1921. március 14-i detektívjelentés szerint Szigeti Gabriella még ekkor is fogságban volt, éspedig a zalaegerszegi internálótáborban.6 Nem kerülhette el sorsát az 1919 augusztusában bevádolt Váradi Irma sem. Egy 1920. július 16-i Sipőcz helyettes polgármester aláírásával ellátott fegyelmi végzés fejére olvasta, hogy a Tanácsköztársaság alatt a fővárosi könyvtár központjában, ahová Lukács György népbiztos és Fogarasi Béla bejáratosak voltak, „titkos összejöveteleken” vett részt. Kremmer Dezső vallomása szerint „fanatikus kommunista volt”,7 így hát Váradi Irmát is kiebrudálták a könyvtárból. Az ugyancsak augusztusban bevádolt Matkovits Máté altisztet „rövid úton” bocsátották el. Évekig tartó hajsza folyt azok ellen a könyvtárosok ellen is, akiket Sipos Kamilló nevezett meg 1919. augusztus 25-i feljelentésében. Tragikomikusán hat ránk, hogy 1924-ig maradt felfüggesztve állásától az a Sipos Kamilló által kipécézett Leitgib János, akinek az égvilágon semmi köze nem volt politikához, kommunizmushoz. Öt esztendő után tudta csak a könyvtárvezetőség elérni, hogy a „Leitgib aktákat” végre lezárják, pedig mindent elkövetett, hogy a számára rokonszenves beosztottját nyomban tisztázza az igazatlan „vádak” alól. Leitgib „inkább a hiúságos könnyű élet örömeit kereste... nem meggyőző- déses, hanem a jobb életkörülmények keresése irányította akkori cselekvéseit. Amúgy is szerény tehetségű, hiányos műveltségű ember”, állította ki róla ellenforradalmi megítélés szerint a legjobb mentőbizonyítványt Kremmer Dezső 1920. június 23-án a polgármesterhez intézett előterjesztésében.8 A vizsgálat azonban bürokratikus lassúsággal ugyan, de tovább folyt, hiszen a feljelentő Sipos nem „akárki” volt, hanem a fehér különítményes hóhér-tisztigárdák egyikének tagja is. Végül mégis ugyanannak a Siposnak köszönhette Leitgib 1924-es rehabilitációját, aki igazán alaptalanul keverte őt bajba. 1 Uo. 2 Párttörténeti Intézet Archívuma. A. II. 12/748. 3 Fővárosi Levéltár. Bp.-i Kir. Ügyészség IV/13/558/1919. 4 Uo. 5 Uo. 6 Uo. 7 Irattár. Pórné Váradi Irma iratai. 8 Fővárosi Levéltár. Bp. polgm. ein. biz. 10/1920, 221
