Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)
gyorsan igazolást nyert. Az 1910—1913-as, évről-évre rövidülő olvasói „Névjegyzék”-ekbe gyors egymásutánban kellett a budai könyvtár kezelőjének beírni az egyes személyek neve mellé: „Töröltetett”, „Nem fizet”, „Kilépett”, „Meghalt”,1 Az első világháború alatt azután teljes szétzüllésnek indult az Egyesület. Két beszédes összehasonlító számadat: 1917-ben 822 korona könyvtárhasználati díj és 408 korona tagsági díj folyt be, 1918 első felében 353 korona könyvtárhasználati díj és összesen 8 korona tagsági díj...2 A tábor és gazdák nélkül maradt egyesület a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége előzetes hozzájárulásával 1918. augusztus 29-én tartott közgyűlésén a még életképes Polgári Lövészegylettel mondta ki fúzióját,3 beismerve képtelenségét az önálló életre. Megszűnt egyesület elhalt könyvtára volt 1919-ben a Budapesti (Budai) Könyvtár Egyesület gyűjteménye, amikor azt a Tanácsköztársaság kikiáltását követően a Közoktatásügyi Népbiztosságnak (24. számú), rendelete alapján4 a Szabó Ervin könyvtár birtokába adták. A 6-os könyvtár megteremtésével kapcsolatban a Tanácsköztársaság könyvtárpolitikáját bíráló és rágalmazó Gulyás Pál mégis aggály nélkül jegyezte meg utólag : „A polgári társadalomnak különös elégtételül szolgál, hogy még az a kevés is, amit a proletárdiktatúra a közművelődésügy terén teremteni látszott, tulajdonképen nem más, mint az állam és társadalom által létesített s a Szabó iskola által folyvást lekicsinyelt alkotások erőszakos kisajátítása”.5 A kritikus éppen a fővárosi könyvtár 6-os számú fiókjának megteremtésével, az eredmény kényszerű elismerésével kapcsolatban sietett előzetesen semmivé zsugorítani annak jelentőségét. Ügy tüntette fel a dolgot, mintha a „Szabó iskola” lekicsinyelte volna a budai könyvtárat, (noha, mint láttuk Szabó Ervin ennek ellenkezőjét tette, amikor az még élő kultúrintézmény volt) és mintha a polgári társadalom elégtételéül szolgált volna, hogy egyetlen jelentékenyebb gyűjteményéből élő könyvtárt teremtett a munkáshatalom, (noha ez a gyűjtemény már 1918-ban halott volt, hiszen az Egyesület már akkor fölszámolta önmagát). Joggal feltehetjük itt azt a kérdést is: vajon a budai könyvtár igénybevételénél valóban „erőszakos kisajátítás” történt? Kinek az érdekeit sértette, hogy a csendben kimúlt egyesület halott könyvgyűjteményét a főváros tulajdonába juttatták és élő könyvtárrá alakították? Az 1918-ban gazdává tett budai Lövészegylet ujját sem mozdította a könyvtár felélesztéséért. A Lövészegylet olyannyira nem törődött a könyvtárral, hogy azt, — és itt egy kissé előre kell szaladnunk az események időrendjén—, a Tanácsköztársaság bukása után is főváros, illetve a fővárosi könyvtár birtokában hagyta, noha általában a munkáshatalom kisajátító rendelkezéseit semmisnek minősítették. A fővárosi könyvtár új (ellenforradalmi) vezetősége ugyanis a hálózat keretében szerette volna megtartani a 6-os számú fiókká kiépített budai könyvtárat és amikor ennek érdekében Bódy polgármester támogatásával a Lövészegylet vezetőségéhez fordult, ez utóbbi az első szóra engedett.6 A tulajdonjog rendezése csupán azért késett, mert a jóváhagyáshoz a Lövészegylet közgyűlését kellett volna összehívni, de ez a szervezet is gyenge lábon állott, ezért 1919 után beleolvadt egy másik szervezetbe: fuzionált a Budai Tornász Egyesülettel.7 Az ellenforradalom alatti fejlemények ismeretében tehát bizton állíthatjuk: még burzsoá szemszögből mérlegelve sem lett volna joga „erőszak”-ról beszélni a 6-os fiók megteremtésénél az ellenforradalmi szakembernek. Ezzel szemben éppen az ellenforradalom égisze alatt veszélyeztette a fővárosi könyvtár 6-os számú fiókjává fejlesztett gyűjteményt az erőszak: olyan támadás érte, amely az új, az ellenforradalmi könyvtárvezetőség megállapítása szerint e fiók „tönkretételét” jelentette volna, ha eredménnyel jár. A kép teljesége végett kell e helyen szólnunk erről az akcióról is. Előzménye abból állt, hogy a fővárosi könyvtár ellenforradalmi vezetősége a Lövészegylet fuzionálása után most már (1921-től) a Budai Tornász Egyesület vezetőségével kezdett levelezni a 6-os fiók tulajdonjoga átengedéséért. Ami a könyvtár anyagát illeti, e téren teljes egyetértés alakult ki: a Tornász Egyesület akárcsak előde, a Lövészegylet minden szívfájdalom nélkül készségesen átengedte a könyvtárat a fővárosnak. Nem úgy azonban a Buda egyik legkedvezőbb pontján levő helyiségeket, a Budai Vigadó Corvin téri palotája II. emeletét, ahol az 1919 tavaszán ismét virágzásnak indult könyvtár a régi otthonában működött. A vonatkozó iratok szerint a Tornász Egyesület elnöke vetett szemet a szép szobákra és rövid úton felszólította a fővárost az Egyesület nevében: ürítse ki a helyiségeket. A főváros vezetősége a „helyreállított jogrend” szellemében már utasítást is küldött 1922 januárjában a fővárosi könyvtárnak a 6-os nsd-. ■ r 1 A „Névjegyzék 1910—1913” című kézirat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapesti Gyűjteményében található. (Bq 024/5hely számon). 2 Irattár. 6. számú fiókkönyvtár iratai, s ' : *-Uo. ja j; i : . i;íroq- /, ■ M; 1 A Tanácsköztársaság Könyvtárügye 1919. 1. sz. 2. old. 5 Gulyás Pál: I. m. 50. old. 6 Irattár, á-6. számú fiók iratai >1919^1921. ynó>i iabuíl 7 Uo. 214
