Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)

kezdte jelentését, melynek további részeiből megtudjuk, hogy az év elejétől szeptember 1-ig naponta 7 órán át folyt a felnőtteknek a kölcsönzés. Az ellenforradalom alatt, szeptember 1-től viszont az addigi 42 óráról 22-re csökkentették a heti óraszámot, a gyermekekét 24 óráról 18-ra redukálták. A jelentés utalt a március 17—23-i részletstatisztikára, amelynek az ismeretterjesztő irodalomra vonatkozó adatait értékelve állapította meg, hogy márciusban igen élénk volt a társadalomtudományi szakirodalom iránti kereslet, egyenrangú a földrajzi és történelmi művek iránti érdeklődéssel. „A személyzet száma és állandó volta nagyon befolyásolta a kölcsönzést. Júliusban, mikor a könyvtáros iskola résztvevői által legalább is 8 személy teljesített szolgálatot, az olvasó néhány perc alatt megkapta könyvét, volt ideje és türelme a könyvtárossal kívánságait megbeszélni. Mivel gyorsan kapta meg könyvét, sokszor jött be. Ennek eredménye a kölcsönzésnek az a rohamos felszökése, amelyről az 1—3 grafikonok tanúskodnak”.

Sajnos a grafikon-mellékletek nem maradtak meg, azonban az idézett kommentár elegendően érzékelteti, hogy az 1919-es forgalom fellendülésében, amelyet a 137 000-es kötetforgalom (a hálózaton belül elért addigi rekordszám) szemléltetett leginkább, a Tanácsköztársaság alatti eredményeknek elsőrangú részük volt. Míg az 1. számú fiók sok tényanyagot nyújtó jelentéséből ki lehetett ragadni a Tanácsköztársaságra vonatkozó utalásokat, az Illyefalvi Lajosné által összeállított másik jelentésben viszont, mely a 3-as fiókról szólt, elemzéseket, részadatokat nem találunk. Csupán általánosságban hangoztatta, hogy „a kommunizmus mindent felforgató hatása” ellenére a kommunista irodalom iránt nem mutatkozott különösebb érdeklődés a környék proletárolvasói körében.1 Ezzel szemben azt a konkrét adatot közölte, hogy míg az 1919-es év elejétől augusztusáig, tehát az ellenforradalom felülkerekedéséig hetenként négy délelőtt és három délután kölcsönöztek a 3-as fiókban, addig a fehér-terror kezdetétől, augusztus elejétől december elejéig csak hetenként három délelőtt kölcsönöztek, végül december 8-án (amint erre alább még részletesebben utalni fogunk) évekre becsukták ezt a fiókot. Az összesített adatok szerint 1919-ben a 3-as könyvtár forgalma is jelentékenyen felszökkent a korábbiakhoz képest.

Korlátozták az ellenforradalom felülkerekedése után a 2-es, a 4-es és 5-ös fiókok nyitvatartásának idejét is, a forradalmi esztendő összesítő adatai szerint azonban ezek a fiókok is megnövekedett használatról számolhattak be 1919 egészét illetően. A 2-es, 4-es és 5-ös fiók jelentései hiányoznak, de az előbbiekkel való párhuzamba állítás ismét arra késztet bennünket, hogy az ellenforradalmat megelőző időszak javára könyveljük el a sikert. Azokra a hónapokra eshettek a forgalom nagy számai, amikor a népes személyzet és segéderő, ennek megfelelően a hosszabb nyitvatartási idő a könyvtárak nagyfokú igénybevételét lehetővé tette a közönség számára.

Utoljára, de nem utolsó sorban vessünk pillantást a proletárdiktatúra alatti könyvtárépítés két olyan alkotására, amely átvészelve az ellenforradalom 25 esztendős pusztító viharát, máig fennmaradt és virágzik: a budai 6-os számú és az angyalföldi 7-es számú könyvtárakra.

Mindkét fiók feloszlatott polgári egyesületi könyvtárak helyiségeiben, azok anyaga felhasználásával, kiegészítésével létesült. A 6-os a Budapesti (Budai) Könyvtáregyesület gyűjteménye helyébe lépett, a 7-es pedig az V. kerületi Közjótékonysági Egyesület könyvtárának igénybevétele útján alakult meg.

A Budapesti (Budai) Könyvtáregyesületnek a fővárosi könyvtár hálózatába való kapcsolásáról, mint láttuk, már a Szabó Ervin 1910-es Emlékirata nyomán kibontakozott mozgalom megadta az első ösztönzést. Szabó Ervin Emlékiratában az addig létrehozott polgári egyesületi könyvtárak közül csak az 1890—1891-ben alapított budai gyűjteményt tartotta valamennyire életképesnek. Kezdeményezésére hívták meg a budai egyesület képviselőjét az 1919 júniusában Bárczy elnöklete alatt összehívott városházi értekezletre, nyomban ezután indult meg az eszmecsere a fővárosi könyvtár és az egyesület vezetősége közt. Ez utóbbi eleinte nem is az eredetileg javasolt kooperációt, hanem egyenesen a fővárosi könyvtár leendő hálózatába való beolvasztást szorgalmazta, amíg azután a budaiak hirtelen támadt vonakodása miatt elakadtak a tárgyalások. A fővárosi könyvtár vezetői ugyan még az első világháború alatt is élénken foglalkoztak a kérdéssel. Irattári feljegyzések, levelek tanúsága szerint Szabó Ervinék a budai egyesületbe való csoportos belépéssel szerettek volna befolyást szerezni a könyvtár sorsának kedvező eldöntésére,2 de 1919-ig ez a fáradozásuk is hiábavalónak bizonyult.

Pedig a budai polgárság és kispolgárság pillanatnyi felbuzdulása eredményeként létrejött és egy ideig az 1900-as évek első felében virágzásnak indult gyűjtemény már teljesítette misszióját.3 1910-ben még elismerően szólhatott róla Szabó Ervin akkor írt „Emlékirat”-ában, de ugyanott kifejtett nézete, amely szerint közadakozásból és jótékonysági alapon nem lehet tartós életű könyvtárat teremteni, igen

1 Ez a levegőben lógó állítás mindenesetre ellentétben állt Medvéi Máriának az 1-es fiók politikai anyaga keresettségéről szóló és megfigyelésekre alapozott közlésével.

2 Irattár. 6. számú fiókkönyvtár iratai.

3 L. erre vonatkozóan Gátiné Pásztor Mária cikkét (A Budai Könyvtár Egyesület története) — A Főv. Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve, 1955. 87—92. old.

213