Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)
A fővárosi könyvtár fiókhálózatának fejlesztési terve mint az iménti dokumentumokból látható, a tudományos központra rótt nagyszabású programot is felülmúlta méreteiben. Itt nem lehetett többségükben már meglevő gyűjteményekkel gazdálkodni, amint ez a központnál történt, hanem új és nem is jelentéktelen könyvtárakat kívántak teremteni, mégpedig nemcsak az akkori Budapest tíz kerületében, hanem a főként munkások lakta elővárosokban, peremközségekben is. És nemcsak a lakosság minden rétegét, a dolgozókat, az ifjúságot, a nyugdíjasokat és háztartásban elfoglaltakat szolgáló kerületi könyvtárak útján, hanem a termelő munkáshoz vitt gyári könyvtárak által is. A hálózati terveknek 1919-ig csak töredékét sikerült megvalósítani, a kooperációs javaslatok elsikkadtak, a háborús nyereségekkel vagyonukat megsokszorozó tőkés körök sem mutattak hajlandóságot, hogy a számukra is ésszerű Szabó Ervin-i tanácsokat megfogadják és gyári könyvtárakért áldozzanak. A proletárforradalom győzelme folytán mégsem maradt pusztába kiáltott szó mindaz, ami ezen a téren elhangzott. így is fogalmazhatjuk: a könyvtárpolitika szempontjából „elméletileg felkészülten” érte a fővárost az 1919-es szocialista forradalom. A szocializmus győzelme pedig tág perspektívát nyitott arra, hogy ez az elmélet is anyagi erővé váljon. A proletárállam köztulajdonba vette a bérházakat, az elhagyott magánpalotákat, a feloszlatott egyesületek helyiségeit, ezzel egy csapásra lehetőség nyílt arra, hogy a közművelődési könyvtáraknak megfelelő otthonokat keressenek és foglaljanak le. Köztulajdonba vették a gyárakat és az élükre állott munkások már fontosságának megfelelően kezelték az üzemi könyvtárak felállításának kérdését. Köztulajdonba vették a kiadó vállalatokat, a 10 személynél több alkalmazottat foglalkoztató könyvkereskedéseket, a gazdátlanná vált, elhagyott magánkönyvtárakat, a feloszlatott egyletek könyvtárait, az állam vette kezébe a könyvkiadás ügyét és megnyílt az útja annak, hogy megfelelő könyvállománnyal lássák el és gyarapítsák a közművelődési hálózatot. Budapest munkásvezetői készek voltak a programhoz szükséges politikai és anyagi támogatást megadni a Szabó Ervin könyvtárnak, megfelelő számú személyzetet alkalmazni az új művelődési intézményekhez. A fővárosi könyvtár munkatársai már a budapesti népbiztosság rendeletét megelőzően láttak hozzá, hogy a fiókhálózat számára megfelelő új helyiségeket biztosítsanak. 1919. április 7-én jelent meg az első olyan hír (Klubokból és főúri palotákból kerületi könyvtárak lesznek címen), amely szerint ez ügyben a könyvtár emberei „már érintkezésbe is léptek a lakásügyi bizottságokkal, hogy a könyvtárak céljaira — , amelyek olvasó és előadótermekkel és kölcsönkönyvtárakkal is fel lesznek szerelve, az egyes kerületekben levő tágas klubhelyiségeket és palotákat rekvirálják”.1 A könyvtár baloldali tagjai ellen az ellenforradalom felülkerekedése után indított rendőri hajsza dokumentumai között április 10-i keltezéssel maradt fenn az a meghatalmazás, mely szerint Dienes László mint a főváros egyik népbiztosa megbízta Pikier Blankát „hogy a Szabó Ervin könyvtár fiókjai részére szükséges helyiségek kijelölése céljából a VII—Vili, kerületben bármely épületrészt szabadon megtekinthessen”. Dienes a továbbiakban felhívta az egyes épületek felügyelőit, hogy az igazolvány tulajdonosát (Pikier Blankát) „működésében támogassák és mindenben a kezére járjanak”.2 Dienes tehát mint Budapest kommunista vezetője és mint könyvtárügyi megbízott egyaránt latba vetette erejét volt anyaintézete érdekében. Nyilvánvaló, hogy Pikier Blanka mellett mások is kaphattak hasonló igazolványokat. 1919. április 18-án már Budapest tíz kerületének különböző pontjain 23 könyvtári célra lefoglalandó épület-, illetve épületrész címjegyzékét is magába foglaló javaslat állott készen.3 A javaslatot, bár eredetileg végleges tervezetnek készült, menetközben többször is módosították, ami ilyen rövid idő alatt végrehajtandó nagy vállalkozásnál egyáltalában nem meglepő. Az április 18-i elgondolás szerint az I. kerületben Schmidt Miksa bútorgyáros Kelenhegyi-úti villája, all. és III. kerületben 2—2 otthon, a IV. kerületben, ahol már 1914 óta működött a könyvtár központja és 1917 óta külön helyiségben az 1. számú fiók, csak 1 új fiók, az V. kerületben, amelynek külső részei munkásnegyedek voltak, 2, a VI. kerületben, (ehhez tartozott ekkor a proletárlakta Angyalföld), négy fiókkönyvtár részére jelöltek ki otthont. Ugyanez a javaslat a könyvtárügy megbízottak hivatala részére kérte az Andrássy út 12. I. emeletének kiutalását, ami meg is történt. Az április 18-i iratban tehát még együtt szerepelt a fővárosi könyvtár kerületi hálózatához szükséges helyiségek kiutalásának ügye a könyvtárügy országos irányítását szolgáló hivatal központi elhelyezésének kérdésével. A VIII. kerületben 4, a IX.-ben 3, a X.-ben csak egy fiókkönyvtár számára kértek helyiségeket.4 1 Vörös Újság 1919. április 7. 2 Fővárosi Levéltár: Bp-i Kir. Ügyészség IV. 13/558/1919. 8 Gulyás Pál: I. m. 46. old.; A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája. 1959. 311. old.; Kőhalmi Béla: I. m- 160., 258. old. * Uo. 208
