Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)
Hasonló értelmű rendeletet bocsátott ki a Népbiztosság április 2-án a vidéki könyvtárak bejelentésére vonatkozóan.1 Néhány héttel később, 1919. április 25-én azonban már csak Budapestre korlátozta a fővárosi könyvtár hatáskörét egy újabb, ezúttal a megszűnt, vagy felszámolás alatt álló könyvtárak kikölcsönzött kötetei visszaszolgáltatását előíró rendelet. (Vidéken a helyi munkás- és katonatanácsokhoz kellett visszavinni a könyveket).2 Országos jellegű megbízatásokat tehát csak a munkáshatalom első heteiben ruháztak a fővárosi könyvtárra. Amint a két könyvtárügyi megbízottnak, Dienesnek és Kőhalminak sikerült a volt Budapesti Kereskedelmi Testület (Andrássy út 12.) I. emeleten levő 12 helyiségét az Országos Könyvtárügyi Hivatal otthonául megszerezni, megszűnt a Szabó Ervin könyvtár fenti szerepe. A hivatalos könyvtárügyi közlöny 1919. május 1-i számában az idézett rendeleteket még a régi szöveggel közölték, de alatt már ott volt a módosítás : „A bejelentések helye most már nem a Szabó Ervin könyvtár, hanem a Könyvtárügyi politikai megbízottak hivatala: VI. kér. Andrássy út 12.” Maradt így is bőven tennivalója a főváros nagyszabású könyvtárfejlesztési programjában rendkívül fontos szerephez jutott intézmény központjának, amely április 15-i hatállyal már a volt Országgyűlési Könyvtárnak is gazdája lett, és mint ilyen, ellátója a Tanácsok Országos Gyűlése könyvtár szükségleteinek, ezenkívül felügyelője annak a Magyar Közgazdasági Könyvtárnak és Archívumnak, amely a volt, iparkamarai könyvtárból és a hozzá csatolandó érdekképviseleti gyűjteményekből alakult, hogy később a fővárosi könyvtárba olvasszák. A hatalmas munkatöbblet miatt előállt átmeneti nehézségeket nyilvánvalóan tovább növelte, hogy a fővárosi könyvtár legjobb, legképzettebb kádereinek egy részét tartósan, vagy alkalmilag elvonták tőle. Madzsar József ekkor a Népjóléti Népbiztosság közegészségügyi főcsoportvezetőjeként dolgozott. Dienes László és Kőhalmi Béla a könyvtárügy országos átszervezését irányították. Egy 1919. április 4-i előterjesztésben a könyvtár vezetősége jelentette a Fővárosi Népbiztosságnak: Cherestesiu Viktor segédkönyvtáros a románok által megszállt területről küldönc útján levelet juttatott el a könyvtárhoz és ebben állásáról lemondott.3 Tartósan megvált a könyvtártól a fiatal Szigeti Gabriella is. A könyvtárak könyvkötési szükségleteit is központilag kívánták megszervezni, a feladatot Pikier Blankára, a Szabó Ervin könyvtár katalogizáló osztályának vezetőjére bízták.4 A Tanácsköztársaság alatt végre állami feladattá minősítették a kurrens nemzeti bibliográfia folyamatos szerkesztését és kiadását. E munka irányítását Kőhalmi Bélára és Pikier Blankára ruházták, (akik, mint láttuk, 1914-ben, azok után, hogy Kőhalmi ilyen értelmű felhívásai süket fülekre találtak a kultuszkormányzatnál, akkor állami támogatás nélkül maguk láttak hozzá a Könyvtári Szemle hasábjain a Corvina kurrens bibliográfiája hiányainak feltárásához). De 1919-ben Kőhalmi idejéből már érthetően nem futotta erre a munkára ezért, mint maga írta, az ő „elfoglaltsága folytán egyedül Pikier Blankára hárult” a teljes nemzeti bibliográfia összeállításának feladata.5 Pikier Blanka a kerületi könyvtárhálózat kibővítése céljától megfelelő helyiségek felkutatását is végezte. Mindez természetszerűen őt is hátráltatta a Szabó Ervin könyvtár központján belüli munkája végzésében. Váradi Irma (utóbb Pór Nándorné) az országos hivatal könyvleltározási csoportjában, Enyvvári Jenő a tudományos könyvtárak ügyeinek központi intézésében vett részt. A hivatalos könyvtári orgánum május 1-i száma jelentette be az 1919. május 12-én a Tudomány- egyetem központi épületében indított két hónapos könyvtárosi tanfolyamot, amelyen egyelőre a gyors ütemben kiépítendő közművelődési könyvtárhálózat számára kívánták az erre alkalmas jelentkezőket megfelelő alapismeretekkel ellátni. A tanfolyam a következő tanévben felállítandó, — de a forradalom bukása miatt csak a felszabadulás után megteremtett — könyvtáros főiskola egyik tagozatának magja lett volna. A júliusig befejezett kurzuson, amely az első ilyen vállalkozás volt a maga nemében Magyar- országon, és ahol 92 felvett hallgató nyert végbizonyítványt, az előadók jelentős hányadát a fővárosi könyvtár adta. A Dienes László bevezető előadásaival kezdett tanfolyamon Kremmer Desző, Schein Józsefné, Pikier Blanka, Enyvvári Jenő, Braun Róbert, Kőhalmi Béla, Staindl Mátyás, Lesskó Béla, Váradi Irma szerepeltek egy vagy több referátummal a felkért 23-előadó listáján.6 így hát Dienesen és Kőhalmin kívül nyolc olyan személy, akik továbbra is a fővárosi könyvtár keretében működtek. Nem szorul bizonyításra, hogy ez a körülmény, továbbá, hogy a könyvtárosi kurzus hallgatói számára a fővárosi könyvtár hálózatát jelölték ki az első gyakorlati képzés helyéül, az erkölcsi elismerés ellenére ugyancsak 1 Uo. 2 Uo. 3 Irattár. Tanácsköztársaság. Személyi iratok. 4 Kőhalmi Béla. I. m. 154. old. 6 Uo. 208. old. * A Tanácsköztársaság Könyvtárügye 1919. 1. sz. 8. old. 203
