Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)

okozott átmeneti zökkenőket a folyó munkában, bár már itt megjegyezhetjük: a hallgatók csakhamar értékes munkájukkal átmenetileg könnyítettek is az intézmény helyzetén.

A tudományos központ megnövekedett munkájához személyzetét jelentősen megnövelték, így részben kárpótolták azért, hogy értékes káderei egy részét elvonták tőle.

Az országgyűlési könyvtár személyzetének átvétele ugyan aligha hozott könnyítést, hiszen erre annak a gyűjteménynek is szüksége volt, ezzel szemben a központ problémáinak enyhítését szolgálta a volt Keleti Gazdasági Központ három szakképzett alkalmazottjának a főváros státuszába való áthelyezése. Közülük a szerb származású Pilya Milivoj Szabó Ervin igazgatása idején 1916—1917-ben dolgozott már a főváros könyvtár Keleti Gyűjteményében. Ezeken kívül még nagy számban alkalmaztak új munkaerőket is: a Tanácsköztársaság alatt (1919. április 1-én) került például a fővárosi könyvtárhoz annak későbbi aligazgatója, Dávid Antal állástalan középiskolai tanár, június 6-án Borsányi Domokos. Április folyamán nevezték ki Kiss Sárit, Vecsey Piroskát, Erdélyi Vincénét, Varga Lujzát, Szabó Sándort, Kis Mar gito t, Marchovszky Viktort is, akik közül egyesek már ideiglenesen, vagy ingyenesen működtek a könyvtárnál. A kinevezések részben a távollevők, illetve állásuktól megváltak (Madzsar József, Cherestesiu Viktor, Horváth Henrik) státuszainak betöltése útján történtek, részben úgy, hogy a fő város más intézményeitől (iskoláktól) helyeztek a könyvtárhoz egyes személyeket. Ilyen módon bővítették az altiszti hálózatot is.1

Ezeken túlmenően gyakornokok felvételével is javították a könyvtár személyzeti ellátottságát. E célból a lapokban is pályázatot hirdettek: 14—16 év körüli 4 középiskolát végzett fiúkat kerestek a könyvtári gyakornoki helyekre.2

Nem maradt megbízható kimutatás arról, hogy hány végleges, ideiglenes vagy napidíjas alkalmazott, vagy gyakornok került a könyvtárhoz a Tanácsköztársaság alatt. Egy 1919. augusztus 29-i irattári másolat szerint az ellenforradalom augusztus 1-i felülkerekedése után 27 olyan tisztviselőt és 37 olyan gyakornokot kellett volna elbocsátani az új rezsim rendelkezése értelmében, akiket a Tanácsköztársaság alatt vettek fel a könyvtárba. Eszerint tehát 64 személlyel bővült volna a létszám.3 Csakhogy ugyanaz az ellenforradalmi könyvtárvezetőség, amely az iménti kimutatást összeállította, az 1919-ről készített 1920- ban kiadott nyomtatott évi jelentésében azt közölte, hogy „A rendes létszámon felül 34 új tisztviselőt, 43 új gyakornokot és 8 új szolgát alkalmazott a könyvtárügy politikai biztossága” 1919. március 21—1919. augusztus 1 között a fővárosi könyvtárhoz.4 Ma már alig tisztázható, hogy a 64-es, vagy 85-ös létszámtöbblet felelt-e meg a valóságnak, vagy talán mindkettő pontatlan volt.

Április 13-án tájékoztatta a dolgozókat Braun Róbert vezető, hogy a könyvtáron kívüli munkát végző Enyvvári helyett Kremmer Dezsőt és Krisztics Sándort bízta meg a központi referensz szolgálat ellátásával. (Krisztics Sándor azonban csak 1919. június 9-ig láthatta el ezt a munkát, ugyanis korábban kezdett és a Tanácsköztársaság ellen is folytatott ellenforradalmi tevékenységét leleplezték és letartóztatása után a forradalmi törvényszék 5 évi börtönre ítélte).

A könyvtári rend érdekében kifejtett erőfeszítések eredményességét jelzi, hogy 1919. július 16-án Braun Róbert megindította a könyvtári állomány revízióját.

A Budapesti Gyűjtemény vezetésével ideiglenesen megbízott Zsák Wilfried például 1920. január 1-én, tehát a fehér terror alatt készített visszapillantásában elismerően méltatta előde, az ekkor már internálótáborban sínylődő kommunista Szigeti Gabriella munkáját a Budapesti Gyűjteményben és azt a tényt, hogy 1919-ben sikerült az anyagot dokumentum értékű kisnyomtatványok (röpiratok, röplapok) tömegével gazdagítani.5

Ugyancsak pozitív eredményekről adott számot a katalogizáló osztály 1919-es jelentése, Szauder Erzsébet állította össze. Rámutatott arra, hogy a könyvtári kurzusok erősen igénybe vették az osztályt, ahol július 8-augusztus 5 között 10 naponként 12-es csoportokban gyakoroltak a tanfolyam hallgatói, de hozzátette: „kiképzésük a személyzet teljes idejét lefoglalta ugyan, mégis veszteségnek nem tekinthető, mert munkájuk legnagyobb részét felhasználtuk”.6

Az 1919-ben végeztetett könyvkötési munkákról ugyanez a gépírásos jelentés adott áttekintést. Előbb a legjobban felszerelt budapesti céget, a Gottermayer-üzemet jelölték ki a feladat ellátására, majd július elején még néhány kisebb vállalatot.7 A fővárosi könyvtár kihasználta a lehetőségeket. Az 1919-es kötészeti munka egésze ugyan végül is alatta maradt az előző évi teljesítménynek, de ennek oka nem a Tanácshatalom, hanem az a körülmény, hogy „az év második felében kötéshez már csak a legfontosabb könyveket adták”.

1 Irattár. Tanácsköztársaság. Személyi iratok.

2 Vörös Üjság. 1919. június 1. 6. old.

3 Irattár. Személyiratok 1919—1921.

4 A Városi Nyilvános Könyvtár jelentése az 1919 évről 5. old.

s Uo. A Budapesti Gyűjtemény jelentése az 1919. évről.

6 Uo. A Katalogizáló és könyvkötő-osztály évi jelentése 1919.

7 Kőhalmi Béla: I. m. 154 old.

204