Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)
„A KONTINENS LEGNAGYOBB SZOCIALISTA KÖNYVTÁRA” A Tanácsköztársaság könyvtárügyi programjának kidolgozásánál különleges figyelmet fordítottak a tudományos könyvtárak körül fennálló anarchia felszámolására, a nagy könyvmúzeumok és kutató műhelyek égető problémáinak megoldására. A célkitűzés: a fővárosban és a nagyobb vidéki központokban kiépítendő egységes szakkönyvtár rendszer kialakítása. Ennek keretében fontos szerepet kívántak juttatni a fővárosi könyvtár társadalom- tudományi központjának. A Közoktatásügyi Népbiztosság 22. számú rendelete hivatalos kommentárjának a fővárosi könyvtárra vonatkozó részében olvashatjuk: „...a Szabó Ervin társadalomtudományi szakkönyvtár számára keresünk megfelelő, nagy épületet, ahol beolvasztva legyenek a már vele egyesített Képviselőház könyvtára, a volt kereskedelmi és iparkamara könyvtára és a megszűnt érdekképviseletek könyvtárai, valamint az összes többi kisebb-nagyobb társadalomtudományi és közgazdasági könyvtárak. Ennek keretében fog kiépülni a kontinens legnagyobb szocialista könyvtára, melynek alapjai már készen vannak s teljes kiépítése csak a megfelelő elhelyezés kérdése.”1 A nagyívű program nem légvárakra épült. Reálisan felmérték a lehetőségeket, mindenekelőtt azt, hogy az intézmény naggyáfejlesztésének alapvető, sőt a fővárosi könyvtárt hatvan esztendeje fojtogató betegség ismeretében ma már joggal mondhatjuk, legfőbb előfeltétele: a „megfelelő elhelyezés.” Ha a fővárosi könyvtár szempontjából az 1919-es Tanácsköztársaság idején hozott és jövendő fejlődését elősegítő intézkedéseket rangsorolhatjuk, akkor első helyen éppen a megfelelő nagy épület ügyében hozott döntést kell kiemelnünk, azt, hogy rövid, de teljes eredménnyel záruló küzdelem után 1919. július 30-án az intézmény jogerősen megkapta a volt Hazai Bank Erzsébet (ma Engels) téri palotáját. Sajnos mindössze egy nappal a munkáskormány lemondása előtt történt a kiutalás, amelynek gyors elintézésében egy feljegyzés szerint Dienes közbenjárásán kívül Kun Bélának is szerepe volt. A Tanácsköztársaság megdőlt, ezért a magyar kultúra nagy kárára és az ellenforradalmi könyvtárpolitikusok kárörömére2 semmissé lett a kiutalás. A hányatott sorsú, az örökös helyhiánnyal küszködő, napjainkban ismét elviselhetetlenül szorult helyzetbe jutott fővárosi könyvtár históriájában tehát 1919. július 30 jelképes dátumként maradt meg: annak jelképévé, hogy a szocialista társadalmi rendszer legsúlyosabb válsága idején is akart és tudott gondoskodni az intézmény sorsáról. A proletárdiktatúra alatt fogant új program szerint számos jelentékeny, vagy néhány ezer, illetve néhány száz kötettel rendelkező gyűjteményt olvasztottak volna a leendő nagy, ezúttal már nyíltan szocialistának nevezett fővárosi könyvtár tudományos központjába. A beolvasztásra kerülő gyűjtemények közül kétségtelenül az Országgyűlési Könyvtár lett volna a legtekintélyesebb. 1919. április 5-i keltezéssel, Vágó Béla belügyi népbiztos aláírásával jelent meg az idevonatkozó rendelet, amely szerint a 91.296 kötettel a magyar országgyűlések részben (az 1790—1848-as évekre vonatkozóan) kiadatlan tárgyalási anyagával rendelkező parlamenti könyvtárat felszerelésével, katalógusaival együtt a fővárosi könyvtárnak adják át és már 1919. április 15-től a személyzet feletti rendelkezés joga is a fővárosi könyvtárat illeti.3 A rendelet ugyanakkor kötelezte a fővárosi könyvtárat, hogy a polgári parlament helyébe lépett tanácsok országos gyűlése számára szervezzen önálló gyűjteményt. Ugyancsak jelentős helyet foglalt el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara könyvtára a beolvasztásra szánt anyagok közül. Ezt főként az újabb közgazdasági irodalom és a szakbavágó időszaki kiadványok tekintetében volt gazdag. A fentieken kívül még egy sor megszűnt, vagy felszámolás alatt álló intézmény, kisebb-nagyobb érdekképviseleti szerv, egyesület, társadalomtudományi-közgazdasági, politikai jellegű könyvtárát, kéziratos-, vagy irattári anyagát kívánták a fővárosi könyvtáréval egyesíteni. E feladat végrehajtásához az első lépést jelentette, hogy a szóbajöhető könyvtárakat egyelőre a fővárosi könyvtáron kívül összevonják. A célnak leginkább a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara épülete, illetve könyvtára felelt meg. A terv végrehajtásáról Dienes és Kőhalmi 1919. április 5-én konfererciát rendezett, amelyre az érdekelt gyűjtemények vezetőit, kezelőit hívták meg. Elhatározták, hogy az Iparkamara épületébe összevonandó közgazdasági és társadalomtudományi anyagot Magyar Közgazdasági Könyvtár és Archívum név alatt egyesítik és ez lesz majd a parlamenti könyvtárral összeolvasztandó fővárosi könyvtár társadalomtudományi anyagának kiegészítő része.4 1 A Tanácsköztársaság Könyvtárügye 1919. 2—3. sz. 6. old. 2 Gulyás Pál i. m. 33—34. old. 3 A Tanácsköztársaság Könyvtárügye 1919. 1. sz. május 1. 4. old. 1 Kőhalmi Béla: A Magyar Tanácsköztársaság könyvtárügye 1959. 135. old. 201
