Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)
országos kiépítésére vonatkozó programjáról is. Ennek középponti gondolata, hogy a volt uralkodóosztályok kultúrmonopoliumát megtörjék és a könyvet, mégpedig a jó és színvonalas könyvet, városi, megyei és falusi könyvtárak útján eljuttassák a munkások és parasztok tömegeihez. E célra megfelelő tömegű könyvet, helyiségeket és képzett könyvtárosokat akartak biztosítani. A könyvtárak könyvekkel, könyvtári segédeszközökkel, katalógusokkal, nyomtatványokkal, bútorzattal stb. való ellátását, a könyvkötést, magát a könyvkiadást is megfelelően kívánták megszervezni, illetve újjászervezni, központosítani. A Tanácsköztársaság könyvtárpolitikája nem egy ponton „nagyban” kívánta megvalósítani azt, amit a fővárosi könyvtár 1919 előtt „kicsinyben” már gyakorlatilag sikeresen alkalmazott a könyvtártechnika és könyvtárpolitika terén. Egyéb személyi és tárgyi vonatkozású adatok egészítik ki a képet, melyből kiderült, hogy a fővárosi könyvtár gazdag személyi és könyvtárpolitikai tartalékokkal szolgálhatott a proletárhatalomnak. Dienes László és Kőhalmi Béla, mint a könyvtárügy országos vezetői 1919 áprilisától az Andrássy út 12 alatt felállított hivatalukban a kommunista Szigeti Gabriellát bízták meg titkári teendőkkel. Fontos megbízatásokat ruháztak Pikier Blankára, Váradi Irmára, Enywári Jenőre, Drescher (utóbb Szentkúty) Pálra és másokra, bevonták tanácskozásaikban Braun Róbertét, aki a Tanácsköztársaság győzelme után tért vissza az intézményhez és Madzsar József szabadságolása miatt mint rangidős átvette a fővárosi könyvtár vezetését. Maga a fővárosi könyvtár bizonyos értelemben „kísérleti” és „tanműhely”-ként is szerepelt az országos könyvtár politikában: az 1919 júniusában indított népes könyvtári kurzus hallgatói az előírás szerint a fővárosi könyvtár központjában, vagy valamelyik fiókjában nyertek néhány hetes gyakorlati kiképzést. A fővárosi könyvtár egész sor képzett munkatársa kapott megbízást arra, hogy egy-egy tárgyból előadást tartson a könyvtárosképző tanfolyamon. Mindez persze nem jelenthette a fővárosi könyvtár valamilyen monopóliumát a többi testvérintézménnyel szemben, annak ellenére, hogy mint alább látni fogjuk, a Tanácsköztársaság első napjaiban néhány országos jellegű feladatot is átmenetileg a fővárosi könyvtárra ruháztak. Nem érdektelen a könyvtár, mint „politikai előiskola” szerepének megítélése szempontjából, hogy régebben ott dolgozott, de 1919 előtt távozott munkatársai közül is többen kaptak és vállaltak fontos állami tisztségeket a Tanácsköztársaság idején. Bolgár Elek például, aki az 1910-es évek elején aSzabó Ervin igazgatása alatti Pedagógiai Könyvtárban működött, majd a városházán Wildner Ödön tanácsnok mellett könyvtárügyi előadó lett, a Tanácsköztársaság idején külügyi szolgálatot látott el mint hazánk bécsi követe. Faber Oszkár, az antiklerikális író és publicista, tanár, aki 1907—1908-ban gyakornokosko- dott Szabó Ervin mellett, 1919-ben az Országos Vallásügyi Likvidáló Bizottság elnöke. Basch Imre, 1908—1909-ben alkalmazottja a fővárosi könyvtárnak, Szabó Ervin szindikalista elvbarátja, orvos, 1919- ben a külügyi népbiztosságon dolgozott. Márki Hugó, aki 1905—19C6-ban működött Szabó Ervin mellett, 1919-ben a középiskolai tanárok továbbképző tanfolyamát szervezte, amelynek munkájába Braun Róbertét is bevonta. Niklai Péter, az 1910-es évek elején szintén Szabó Ervin munkatársa, a Tanácsköztársaság alatt a levéltári ügyek országos vezetője, a nagyszabású reformterv megfogalmazója e területen. Tucatjával sorolhatjuk azok nevét, akiket 1919 előtt mint a Szabó Ervin köréhez tartozó olvasókat tarthatott számon a fővárosi könyvtár, ezért állíthatjuk, hogy az intézménynek szellemi része lett abban is, hogy ugyanazok az olvasók az ország élére kerültek a munkáshatalom alatt. Utalnunk kell többek között Varga Jenőre, 1919-ben pénzügyi népbiztosra, Szántó Bélára, a hadügyi népbiztosra, Lukács György közoktatásügyi népbiztosra, Kelen Józsefre, a szociális termelés népbiztosára, László Jenő igazságügyi népbiztosra, Alpári Gyula helyettes külügyi népbiztosra, Vágó Béla belügyi népbiztosra, az ugyancsak vezető, vagy fontos állami posztokra került Rákos Ferencre, Fogarasi Bélára, Czóbel Ernőre, Hircssik Jánosra, Mosolygó Antalra, Szántó Rezsőre, az irodalmi és kulturális élet irányításában résztvevő Balázs Bélára, Babits Mihályra, Gábor Andorra vagy Szabó Ervin olyan politikai híveire, illegális forradalmi munkájának segítőire, amilyen a belügyi népbiztosság egyik legkiválóbb munkatársa, Korvin Ottó, a kommunista ifjú-munkásmozgalom első vezetője, Lékai János, a Vörös Újság harcos publicistája, Révai József, vagy Lengyel József, a kommunista író. 200
