Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A proletárforradalom építő lendületében (1919 március 21 - augusztus 2)
július 5-én a Parlament volt Főrendiházi üléstermében Bolgár Elek tartott ünnepi emlékelőadást Szabó Ervinről. Szabó Ervin köréből többen is fontos állami tisztségeket kaptak a Tanácsköztársaság alatt. Madzsar a Népjóléti Népbiztosság egészségügyi főcsoportvezetője lett. Dienes László főkönyvtárost a proletár- diktatúra győzelme napján a Budapest vezetésével megbízott háromtagú népbiztosi kollégium (kommunisták által delegált) tagjává nevezték ki, majd 1919. március 30-án előbbi tisztsége mellett Lukács György közoktatásügyi népbiztos rendelete alapján a könyvtárügyek országos hatáskörű politikai megbízottja, a magyar könyvtárpolitika legfőbb irányítója lett. Ugyancsak Lukács György népbiztos nevezte ki ugyanezen a napon Kőhalmi Bélát Dienes László helyettesévé a könyvtárügyek élére. Dienes tehát voltaképpen a Tanácsköztársaság másnapjától, Kőhalmi pedig kilenc nappal később már nem a fővárosi könyvtárban és nem csak ezért dolgoztak. Ez nem azt jelentette, hogy a fővárosi könyvtártól végleg megváltak: egy 1919. április 22-i előterjesztés szerint a fővárosi könyvtár vezetősége hivatalosan bejelentette a fővárosi népbiztosságnak, hogy Dienes és Kőhalmi állami megbízatást kaptak, de ugyanakkor kérte : mivel „nevezettek ezen elfoglaltságuk mellett a Szabó Ervin könyvtár ügyeit továbbra is viszik, mint amely könyvtár az országos könyvtárügyeknek úgyis magjává lett”, maradjanak meg a fővárosi könyvtár kötelékében is.1 Dienes László 1919 április közepén, amikor a főváros vezetését az április 7-én tartott tanácsválasztások eredményeként újjászervezték, megvált városi népbiztosi tisztségétől. Említést érdemel e helyen is, hogy néhány hetes tevékenysége alatt Dienes történelmi nevezetességű változtatásokat kezdeményezett és vitt keresztül. így például elérte, hogy az eddig csak belépődíj ellenében látogatható Margit-szigetet megnyitották, lehetővé tették a munkásgyermekek ingyenes fürdetését, ingyenes jogszolgáltatást szerveztek a főváros hivatalainál stb. Dienes azután is, hogy megvált népbiztosi tisztségétől és főmunkája a könyvtárügyek vezetése lett, még számos egyéb közfunkciót betöltött: a választások eredményeként tagja lett a Budapesti Munkás- és Katonatanácsnak, küldöttként vett részt az 1919 júniusi Tanácsok Országos Kongresszusán, résztvett a rejtett fegyverek összeszedésére alakított csoportok egyikének munkájában, beválasztották a legfőbb állami ügyekben a végső szó jogával élő „Nyolcvanas Bizottság”-ba, jelentkezett a honvédő háborút folytató Vörös Hadseregbe és a cél érdekében katonai kiképzésre. Mindezt a fővárosi könyvtár irattárában megmaradt egykorú személyi dokumentumok is alátámasztják.2 Kőhalmi Béla is ellátott országos könyvtárügyi megbízatása mellett egyéb fontos politikai feladatokat, így többek között a papírínség miatt korlátozott könyvkiadásnak tett szolgálatokat : a hozzá juttatott kéziratokat a kiadás szem- pontjából vizsgálta felül.3 Dienes László és Kőhalmi Béla Tanácsköztársaság alatti tevékenységének egyik legjelentősebb részét alkotja, amit a magyar könyvtárügy gyökeres újjáalakításáért, százados elmaradottságának felszámolásáért, világszínvonalra való emeléséért tettek. Noha alig három hónap állt rendelkezésükre, mégis régóta megoldásra váró problémák egész sorát napirendre tűzték, ésszerű terveket, programokat dolgoztak ki, gyakorlati intézkedések egész sorát hajtották végre. Országos jelentőségű könyvtárpolitikai kezdeményezéseik bemutatása túlhaladná a fővárosi könyvtár történetének kereteit, a fővárosi könyvtár nagyszabású fejlesztésére vonatkozó programpontjaik ismertetésére viszont alább keríthetünk sort. A magyar könyvtárügy újjáalakításáért folytatott harcukról egyébként alapos, az ellenforradalmi vádakra és kritikákra is megfelelő tanulmányt adott közre 1959-ben e munka egyik irányítója, így hát legilletékesebb krónikása, Kőhalmi Béla „A Magyar Tanácsköztársaság könyvtárügye” című több mint két és félszáz oldalas, sok korabeli dokumentummal illusztrált monográfiájában. Dienes és Kőhalmi a szocialista Szabó Ervin vezette fővárosi könyvtárban ismerték meg a magyar könyvtárpolitika megoldására váró égető problémáit, ezért munkásságukban benne volt mindaz, amit ebben az iskolában elsajátítottak. Lépéseket tettek a hazai könyvtárügyben uralkodó anarchikus állapotok felszámolására, az egységes szakkönyvtárrendszer kialakítására, vagyis a tudományos könyvtárak profilozására. A tudományos könyv- és folyóiratbeszerzés magas színvonalú, ugyanakkor gazdaságos megszervezésére, központi katalógus megteremtésére, a különböző elavult és a kutatók számára gyakran leküzdhetetlen nehézségeket okozó könyvtári katalógusrendszerek egységesítésére, a decimális szak- katalógus, az egységes nyomtatványminták országos rendszeresítésére törekedtek. Arra törekedtek, hogy végre az állam vegye kezébe a nemzeti bibliográfia ügyét, létesítsen könyvtáros iskolát és egyetemi fokú könyvtáros főiskolát-, sorolhatnánk még hosszan. Mindezzel olyan korszerű törekvéseket képviseltek, amelyeket elsőként Szabó Ervin fejtett ki különböző írásaiban és amelyeket maguk a Tanácsköz- társaság könyvtárügyének vezetői, Dienes László és Kőhalmi Béla, valamint a fővárosi könyvtár más munkatársai, Madzsar József, Braun Róbert, Pikier Blanka és a többiek már évekkel, néha csaknem évtizeddel korábban hangoztattak. Elmondhatjuk ugyanezt a munkáshatalom könyvtárpolitikájának a közművelődési könyvtárhálózat 1 Irattár. Tanácsköztársaság. Személyi iratok. A javaslat elintézéséről nem maradt feljegyzés. 2 Irattár. Személyi. Dienes László. 3 Kőhalmi Béla ilyen szerepére utalt Zakar András Tóth Tihamérról írt életrajzában, ő természetesen kritikai éllel. 199
